2011. szeptember 18., vasárnap

Anton Pavlovics Csehov: A csinovnyik halála

Anton Pavlovics Csehov, 1860-1904
Anton Pavlovics Csehov (1860-1904), orosz író, drámaíró 1883-ban írta meg A csinovnyik halála c. novelláját, korai novelláinak legsikerültebb darabját. Csehov a 19. századi orosz irodalom legnagyobbjai közé tartozik, a novella műfajának megújítója és az ún. "drámaiatlan" (cselekmény nélküli) dráma megteremtője. A csinovnyik halálának főhőse Ivan Dmitrics Cservjakov hagyatéki végrehajtó, öntudatától megfosztott kisember, igazi csinovnyik [=hivatalnok]. (Gogolnál Akakij Akakijevics jeleníti meg ezt az embertípust, Tolsztojnál pedig Ivan Iljicshez hasonlítható) A csinovnyik halála egy olyan novella, melyben egy ártatlan tüsszentés egy szörnyű, megbocsáthatatlan bűnné terebélyesedik a szolgalelkű kishivatalnok lelkiismeretében, végül pedig tragédiába torkollik.


A csinovnyik halála

Egy kiváló szép estén a nem kevésbé kiváló Ivan Dmitrics Cservjakov, hagyatéki végrehajtó, a földszinti zsöllye második sorában ült, és látcsövén keresztül gyönyörködött a Corneville-i harangok-ban. Gyönyörködött, és a földi boldogság csúcspontján érezte magát. De hirtelen... Elbeszélésekben gyakorta találkozunk ezzel a "hirtelen"-nel. Igazuk is van az íróknak: az élet olyannyira bővelkedik váratlan meglepetésekben! Nos: Cservjakov arca hirtelen elfintorodott, szeme kidülledt, lélegzete elállt... leeresztette szeme elől a látcsövet, előrehajolt és... hapci!!! Amint tetszett látni - tüsszentett. Tüsszenteni sehol senkinek sem tilos. Tüsszent a paraszt, tüsszent a rendőrkapitány, sőt, némelykor még a titkos tanácsos is. Mindenki tüsszent. Cservjakov nem is jött zavarba, megtörülközött zsebkendőjével, és mint udvarias ember, körülnézett: nem zavart-e meg valakit a tüsszentésével? Ekkor azonban menthetetlenül zavarba jött. Észrevette, hogy a zsöllye első sorában, az előtte ülő öregúr kesztyűjével törölgeti tarkóját s kopasz fejét, és valamit mormol hozzá. Az öregúrban Brizzsalov államtanácsost, a közlekedési minisztérium tábornoki rangban levő főtisztviselőjét ismerte fel.
"Ráprüszköltem! - gondolta röstelkedve Cservjakov. - Nem a főnököm, más hivatalban szolgál, de mégiscsak kínos. Bocsánatot kell kérnem."
Cservjakov köhécselt, felsőtestével előredőlt, és a tábornok fülébe súgta:
- Bocsásson meg, mélts... uram, leprüszköltem... nem szándékosan tettem...
- De kérem, semmi az egész...
- Bocsásson meg, az istenre kérem. Igazán nem... igazán nem akarattal!...
- Jaj, hagyjon békén, kérem! Ne zaklasson már!
Cservjakov még jobban zavarba esett, bambán elmosolyodott, és felnézett a színpadra. Nézett, nézett, de előbbi boldogsága nyomtalanul eltűnt. Nyugtalanság gyötörte. A szünetben odalépett Brizzsalovhoz, egy darabig szaladt mellette, majd félénkségét leküzdve, megszólította:
- Az imént leprüszköltem, mélts... uram... Bocsásson meg... Én igazán... Nem azért, hogy...
- Elég volt! Rég elfelejtettem az egészet, és maga még mindig ugyanazt hajtogatja! - szólt rá a tábornok, és türelmetlenül mozgatta alsó állkapcsát.
"Azt mondja, elfelejtette, a szeméből meg csak úgy árad a gyűlölség - gondolta magában Cservjakov, és gyanakodva pillantott a tábornokra. - Szóba se akar állni velem. Meg kellene neki magyaráznom, hogy nem szántszándékkal tettem... hogy ez a természet törvénye, máskülönben még azt gondolja, hogy le akartam köpni. Ha most nem gondolja, majd később eszébe jut!"
Cservjakov hazaérkezvén, előadta feleségének akaratlan udvariatlanságát. Úgy vélte, hogy az asszony igen könnyedén fogja fel a történteket; előbb egy kissé megijedt, de amikor megtudta, hogy Brizzsalov más hivatalbeli, mindjárt megnyugodott.
- Tudod mit, mégiscsak menj el hozzá bocsánatot kérni - ajánlotta azután. - Nehogy azt higgye, hogy nem tudsz illendően viselkedni jó társaságban.
- Éppen erről van szó! Bocsánatot kértem tőle, de valahogyan furcsán fogadta... Egy jó szót se szólt. Meg nem is volt rá idő, hogy megbeszéljük a dolgot.
Másnap Cservjakov felöltötte vadonatúj hivatali egyenruháját, megnyiratkozott, és elment Brizzsalovhoz, bocsánatot kérni. A tábornok fogadószobájában már rengeteg kérelmezőt talált, s közöttük megpillantotta magát a tábornokot is, aki már megkezdte a fogadást. Miután néhány kérelmezőt meghallgatott, Brizzsalov végre Cservjakovra emelte tekintetét.
- Tegnap az Árkádia-színházban, ha méltóztatik rá emlékezni, mélts... uram... - kezdte meg előadását a hagyatéki végrehajtó. - Tüsszentettem és véletlenül... lefröcsköltem... Bocs...
- Hát ezek meg miféle... Ilyen semmiséggel zaklat... Nos, mit kíván? - fordult a tábornok a soron következő kérelmezőhöz.
"Szóba se áll velem! - gondolta Cservjakov elsápadva. - Tehát haragszik... Nem, ezt nem hagyhatom annyiban... Meg kell neki magyaráznom..."
Amikor a tábornok az utolsó várakozóval is végzett, és megindult belső szobái felé, Cservjakov utánavetette magát:
- Mélts... uram! - motyogta. - Ha zaklatni bátorkodom a mélts... urat, úgy az kizárólag a bűnbánat érzületéből fakad! Hiszen nem szántszándékkal tettem, ezt méltóztatik tudni!
A tábornok bosszús arcot vágott, és lemondóan legyintett.
- De hiszen ön csúfolódik velem, tisztelt uram! - recsegte, és azzal eltűnt az ajtó mögött.
"Már hogyan csúfolódnék? - morfondírozott Cservjakov. - Szó sincs itt semmiféle csúfolódásról! Ilyen nagyúr, aztán mégse érti meg! Nos, ha így van, bezzeg nem kérek többé bocsánatot ettől a nagyképű alaktól! Vigye el az ördög! Levelet írok neki, de személyesen nem megyek el hozzá többé. Nem én!"
Ekképpen gondolkozott Cservjakov hazafelé menet. Ámde nem írt levelet a tábornoknak. Gondolkodott, gondolkodott, de sehogyan sem sikerült kieszelnie, hogy mit írjon. Másnap mégiscsak személyesen kellett elmennie hozzá, kimagyarázkodni.
- Tegnap nem azért zaklattam mélts... uram - motyogta, amikor Brizzsalov kérdő tekintetét ráemelte -, hogy csúfolódjam, amint azt tegnap mondani tetszett. Csupán azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek, amiért tüsszentettem és lefröcsköltem mélts... uramat... Eszembe se jutott, hogy csúfolódjam. Hogyan is mernék én csúfolódni egy olyan nagyúrral, amilyen mélts... uram? Ha a magunkfajta ember csúfolódásra vetemednék, akkor izé... hová lenne akkor a tisztelet, a tekintély tisztelete... egyszóval...
- Takarodjék! - hördült fel a táborok, elkékülve, és egész testében remegve.
- Tes-séék? - kérdezte suttogó hangon, a rémülettől ájuldozva Cservjakov.
- Takarodjék!! - ismételte a tábornok, és dobbantott lábával.
Cservjakov bensejében valami megszakadt. Se látott, se hallott, úgy vonszolta magát az ajtóig, majd kiosont az utcára, és roskadozva elindult. Gépiesen hazaért, a vadonatúj egyenruháját le sem vetve, végigfeküdt a díványon és... meghalt!

Szőllősy Klára fordítása




Csehov: A csinovnyik halála (1883)

Ivan Dmitrics Cservjakov hagyatéki végrehajtó, közeli rokona Akakij Akakijevicsnek. Ugyanolyan megnyomorított lelkű kishivatalnok, de sajátosan leszűkített világában ő is elégedett, jól érzi magát.

Témája egy természetes élettani jelenség, a tüsszentés és következménye. A kezdő mondat ironikus szóismétlése és a színházi élmény képtelen eltúlzása kacagtató, humoros hatást kelt. Majd „váratlan”, „hirtelen” fordulat következik: egy tüsszentés. Tüsszenteni sehol senkinek sem tilos, nem sérti a fennálló közrendet. Az író azonban úgy mutatja be ezt a cselekvést, mintha a tüsszentés nem csupán élettani funkció lenne, hanem valamiképpen összefüggne a társadalmi ranggal, beosztással. A szerencsétlen csinovnyikot tovább gyötri az öntudat ez első bocsánatkérés után is. A többszöri bocsánatkérés után kidobja a főtanácsos, mert azt hiszi gúnyt űz belőle.

A befejezés tragikusan jelképes értelmű. Nem a „vétsége” miatti lelkifurdalásba, nem a képtelenségig felnövesztett rettegésbe halt bele, hanem abba, hogy „bensejében valami megszakadt”. Olyan tettet követett el, amelyet egy magas állású személyiség nem helyeselt, és ez összeférhetetlen a csinovnyik-léttel. Cservjakov ezzel egyszerűen megszűnt létezni. A novella tragikus csattanóval zárul.

Cservjakov

Hagyatéki végrehajtó egy megnyomorított lelkű kishivatalnok, de sajátosan leszűkített világában megelégedett, jól érzi magát. A kezdő mondat ironikus szóismétlése "Egy kiváló szép estén a nem kevésbé kiváló Ivan Dmitrics Cservjakov..." s a színházi élmény képtelen eltúlzása "Gyönyörködött és a földi boldogság csúcspontján érezte magát." humoros hatást kelt. Cservjakov méltóság nélküli ember, aki számára a rang jelenti a legtöbbet. A bürokratizmus szelleme hatja át cselekedeteit, gondolatait és érzéseit. Neve is beszélő név: "féreg" a jelentése. Csehov nem jellemzi közvetlenül hősét, külsejét sem mutatja be. Lelki állapotát cselekedeteiből, beszédéből ismerjük meg. A tüsszentés miatti gyötrő bűntudata miatt összesen ötször kér bocsánatot a tábornoktól, akinek - a várható bosszútól félve - még a lakására is elmegy. A főhős halálának kiváltója az, hogy ismételt bocsánatkéréseivel - melyet túlzott tekintélytisztelete vált ki - tényleg feldühíti, magára haragítja a tábornokot és az mérgesen kidobja. Csehov a csinovnyik számára nem ad felmentést, nevetséges figuraként ábrázolja, akinek a halála tragikomikus. Cservjakov nem a vétsége miatti lelkifurdalásba, a képtelenségig felnövesztett rettegésbe halt bele, hanem abba, hogy olyan tettet követett el, amelyet egy magas állású személyiség nem helyeselt, kiváltotta egy főtisztviselő ingerült haragját. Ez ugyanis összeférhetetlen a csinovnyik léttel, így megszűnik csinovnyiknak lenni, összeomlik. Létét a függés jellemezte, öntudatától megfosztott, kiszolgáltatott kisember volt.

http://csicsada.freeblog.hu/archives/2011/01/24/Varga_Zsuzsanna_Harom_elet__harom_halal_Gogol_Csehov_es_Tolsztoj_egy-egy_muve_alapjan/

Csehov A csinovnyik halálában mutatja be hősén keresztül egy kisember szánalmas megalázkodását. Közel 40 évvel később született meg Csehov műve, de főhőse, Ivan Dmitrics Cservjakov hagyatéki végrehajtó ugyanolyan megnyomorított lelkű kishivatalnok, mint közeli rokona, Akakij Akakijevics. Már ez is a hasonlóságra utal, azzal a különbséggel, hogy ő, a sajátosan leszűkített világában megelégedett ember, és jól érzi magát.

Ez is egy groteszk mű, amelyben a bonyodalom akkor kezdődött, amikor egy színházi előadás alkalmával Cservjakov letüsszentette az előtte ülő Brizzsalov államtanácsost. A szolgalelkű, alázatra nevelt kishivatalnok számára azonban ez az ártalmatlan élettani megnyilvánulás szörnyű bűnné terebélyesedik, hiszen a tábornoki rangban lévő államtanácsost tüsszentette le, s ezzel egy magasabb állású személynek, egy főtisztviselőnek okozott akaratlanul is kellemetlenséget. Cservjakov azonnal bocsánatot kért, s a tábornok egy legyintéssel napirendre tér az eset felett. A szerencsétlen csinovnyikot viszont tovább gyötörte a bűntudat. Ismételt bocsánatkéréseivel zaklatta a tábornokot, s mikor hatodszorra is Brizzsalov elé alázatoskodott, a tábornok nagyon megharagudott rá, s dühösen kidobta.

A befejezés tragikomikusan jelképes értelmű. Cservjakov hazament, s vadonatúj egyenruháját le sem véve végigfeküdt a díványon és meghalt. Nem a lelkifurdalásba és nem is a rettegésbe halt bele, hanem abba, hogy ő egy nálánál jóval magasabb beosztású személlyel tett olyat, amit az nem helyeselt, ez viszont teljesen összeférhetetlen a csinovnyik léttel. Cservjakov ezzel egyszerűen megszűnt létezni.

Csehov hőse, az öntudatától megfosztott kisember, csak csinovnyik módon tudott élni is, meghalni is.

Az író az olvasóra bízza az értékelést, de a kíméletlen feltárásban benne van a javító szándék. Jegyzetében ezt így fogalmazta meg: „Az ember akkor válik jobbá, ha megmutatják neki, hogy milyen.” A túlvilági misztikumba való menekülés, a jó győzelmébe vetett hit teljesen hiányzik Csehov írásaiból. Szembe is fordul a „próféta” Tolsztojjal, de hű tanítványa marad a társadalomábrázolásában. Közös témakörük az „ember” és a „rang”. Az embert a rang határozza meg és torzítja el: mint ahogyan ezt Cservjakov élete is bizonyítja.






Keletkezés: 50 évvel később A köpönyegnél

Szerkezet

Expozíció: rövid, megjelöli a helyet és az időt (színház)
Bonyodalom: tüsszentés
Kibontakozás: a bocsánatkérések sorozata
Tetőpont: a tekintélyes személy elzavarja dühösen a bocsánatkérő hivatalnokot
Megoldás: a hivatalnok meghal

Gogol megmenti hősét, Csehov nem. Ez a társadalmi típus Csehov szerint a maga szánalmas , kicsinyes létével halálra van ítélve.

A tekintélyes személy Gogolnál még szerepzavaros, Csehovnál már kialakult , biztosnak érzi magát helyzetében.

A Csehov novella rövidebb, hiszen Gogol előtte mindent bemutatott.

Csehov párbeszédre épít, Gogol elbeszél.

Csehovnál a cím a történet megoldására utal.

Drámátlan dráma, eseménytelen, melyben nem a cselekményen van a hangsúly, hanem a szereplők szürke életének bemutatása pl: Három nővér, Ványa bácsi, Cseresznyéskert, Sirály

Gogol : A köpönyeg

Élete

Egy ukrán kisvárosban született.
Gyermekkorában sok irodalmi élmény érte, édesapja műkedvelő, nagyapja pedig sok mesét olvasott neki.
Érdeklődött a festészet és a színészet iránt is.
Felnőve Pétervárra kerül, először színészkedik, segédírnok, majd végül tanár, de hamar abbahagyja.
Sok időt tölt külföldön, főként a Revizor c. művének a kedvezőtlen fogadtatása miatt.
Végül Moszkvában hal meg.

Híres művei: A revizor
Holt lelkek c. regénye
Pétervári elbeszélések (ebben jelennek meg az u.n. csinovnyik- novellák (hivatalnoki) pl. A köpönyeg)

A "kisember" a művekben

Magát az orosz realizmust Gogol A köpönyeg című műve teremtette meg. Jellegzetes alakja a csinovnyik. Ő kiszolgáltatott, szegény, szorgalmas, "rutin-életű", akivel Gogol megteremti a "csinovnyik-novellát". Teljesen hétköznapi figura, az orosz társadalom tipizált alakja. Ő testesíti meg az "elgépiesedett kisembert", akinek nincsenek emberi kapcsolatai, csak a munkájának él. Az író nagyon borúsan nézi a csinovnyik "köpönyeg-életcélját", azaz nem mer többet akarni, megelégszik azzal, hogy köpönyeget készíttet magának (hosszas gondolkodás után).

Oroszországot akkoriban egy különös kór támadta meg, és akadályozta a kibontakozásban: a csinovnyik. Közömbösségükkel, szolgalelkű magatartásukkal, és fejlődésképtelenségükkel hátráltatták az egész nemzet növekedését. Hiszen ők alkották az ország törzsét, és rothadó törzzsel egy fa sem képes virágzásra. És ha nincsenek virágok, nincs mag sem, következésképp a fa kipusztul. Ez a rémkép ihlette az orosz realistákat arra, hogy regényeikben, novelláikban kemény társadalombírálattal felnyissák az emberek szemét. Valószínűleg ők sem hitték, hogy az akkori csinovnyikréteg majd okul belőle, és egy csapásra megváltozik a világ, de remélték, hogy műveik fennmaradnak az elkövetkező generációk számára, így az olvasó olyan események „szemtanúja” lehet, amit egyébként nem tapasztalhatna, és életét előrelátó módon tervezheti meg. Az orosz művészek írásain keresztül a széles skálán mozgó csinovnyiktársadalom legkülönbözőbb rétegeiből meríthetünk példákat. Légyegében nem különböznek egymástól, anyagi helyzetük nem változtat erkölcsi és lelki szegénységükön. De minden szürke hivatalnok, minden rendőrtiszt egy darab volt a kirakójátékban, ami az orosz viszonyokat ábrázolja.



A köpönyeg


Műfaj: novella

Cím: a bonyodalomra utal

Keletkezés: 1834-1842-ig dolgozott rajta

Téma: Egy kishivatalnok élete értelmet nyer az új köpönyege által, majd miután köpönyegét ellopják meghal, viszont halála után kísértetként visszajár.


Szerkezete

Expozíció: Kétszer kezd bele a történetbe, tipikus hely a hivatal, tipikus szereplővel vagyunk. Közvetlen elbeszélői hanggal indít, mesélő kedvel ír. A főszereplő bemutatása. Monoton, szürke életet él,fontosnak tartja a munkáját, élete értelmét látja benne.

Bonyodalom: A régi köpönyeg elhasználódik és újat kell varratni. A cím a bonyodalmi részre utal.

Kibontakozás: A hivatalnok életét teljesen kitölti az új köpönyeg megszerzése, rögeszméjévé válik, spórol, éhezik érte. Az új köpönyeg teljesen megváltoztatja az életét, az emberek felfigyelnek rá, elhívják egy rendezvényre is.
A köpönyeg a társadalmi ranglétra szimbóluma (jelképe). Amilyen a köpönyeg, olyan a gazdája. Elveszíti a köpönyegét, végül a tekintetes személyhez fordul. A tekintélyes személynek nincs neve, lekezelő, elutasítja, fitoktatja hatalmát, pedig a hivatalnok benne látta a megoldást.

Tetőpont: A tekintélyes úr elutasítja, nem lát más kiutat, nem tud segítséget kérni.

Megoldás: Megfázik, meghal, kísértetként visszatér és köpönyegeket lop. Fantasztikus befejezés. Gogol megmenti hősét azzal, hogy a túlvilágról visszajár. Így szolgáltat igazságot az elszenvedett sérelmekért az író a főhősnek.


A mű bemutatja a hivatalnoki réteget, sajnálatos, hogy ebben a társadalomban egy hivatalnok élete nem több egy köpönyeg értékénél, egy ruhadarab annyira felértékelődhet, hogy egy emberi élet értelmét jelenti.

Dosztojevszkij : "Mindannyian Gogol köpönyegéből bújtunk elő."


Hangneme: közvetlen, változatos, ironikus, hol a mindet tudó elbeszélő szerepében tetszeleg, hol pedig úgy tesz mintha nem tudna semmit a dolgokról, hol pedig a célnak megfelelően tárgyilagos.