A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magyar irodalom esszé. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magyar irodalom esszé. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. május 13., péntek

Madách : Az ember tragédiája fogalmazás

Az ember tragédiája az emberiség múltját, jelenét és jövőjét vázolja le. Keresi az élet nagy kérdéseire a választ, ezeket Ádámon keresztül tapasztaljuk meg. Lucifer alakja pedig az örök kételkedés szimbóluma, ami a mai emberekben is megtalálható.

Az élet értelme mindenkinek más, de az oda vezető út nem. Lucifer szerepe azért is érdekes, mert Istennel együtt teremtették a világot, de mégis ki akarta hagyni Isten belőle. Lucifer azonnali lázadása érthető, mivel úgy igazságos, ha mindenki megkapja azt ami neki jár, akár jó, akár rossz. Lucifer célja miután megkapja részét, a két fát, a teremtet világ megdöntése és ezzel asz Úré is. Lucifer törekszik arra, hogy céljához minél közelebb jusson. Ádám célja az élet értelmének megtalálása, hogy van-e értelme egyáltalán élni. A két fa csak közelebb sodorja őt a tudáshoz. Nem gondol bele viszont a következményekbe, ez egy nagyon jellemző emberi hiba, mivel az emberek cselekedeteik előtt nem gondolkodnak. A tudásszomj és a válaszok hatalma egyfajta kapzsi emberi szokás.

A történelmi színeken keresztül értjük meg a mű egyik fő gondolatát, azt amit sokak keresnek és mégsem találnak: az élet értelmét.
Egyiptomban a dicsőség, elvakult hatalomvágy uralja Ádámot. A nő, Éva segítségével döbben rá hibájára, s így felszabadítja fáraói uralma alól a rabszolgákat. A milliók egyért elv csődöt mondott. Nem akarja, hogy a sokaság miatta szenvedjen el egy ősi ideológiát. A z uralkodó eszme helyett az egy a milliókért szabadság elvet választja, így kerül Athénba.
Megadatik a szabadság joga és az emberek nem tudnak vele élni. A "szabadnak" nevezett nép pénzen megvehető jogai, eladják saját magukat, talán még a lelküket is. Miltiádész ellen fordul az úgynevezett "szabad" nép, s halálra ítélik. Ádám mégis felvállalja a jogtalan vádakat és ítéletet, s ezzel meghajol a köz akarata előtt. De szerencsére Lucifer tovább viszi őt Rómába, ahol a bornak, mámornak, kéjnek, élvezeteknek élnek az emberek. A semmittevés és eme lesújtó képek kiábrándítóan hatnak Ádámra, s új eszmét keres: szeretet és testvériség.

Elvakult, hitüktől eltorzult kereszteslovagok hirdetik kard által Isten igéjét. Micsoda képmutatás. Szeretet? Testvériség? Vér ontatik, de mért? Talán, hogy jót tegyenek? Miféle ideológia az, mely Isten szavát hirdeti és közben milliókat öl? Hamis élet, még igaz szerelem sincs. Ádámnak ez is egy újabb kiábrándulás.

Prága tudományok, felfedezések színtere. Ádám Kepler bőrében, csekély pénzért kénytelen a cár utasítására horoszkópokat készíteni. Úgy érzi elkótyavetyélte tudását, ő csillagász és nem holmi kuruzsló. A feleség is félre megy tőle, de megérti a nőt. Az álom Párizsban segít neki értelmezni az embereket. A forradalom eszméi: szabadság, egyenlőség, testvériség érzete nem tűnik rossznak, de mert mindig van csavar az életben. Dantonék eltávolítják azokat, akik a forradalommal szemben állnak, s Ádám belátja elvakultság vezeti a népet. Mikor álmából felébred rádöbben, hogy feleségét a korszak tette ilyen csalóvá, undorítóvá, s ő ha nem ebben a korban élne talán másképpen viselkedne. Tehát a kor hatással van az emberre!

London a hamisság, nyomor és gyilkosok helye,nem tűnik ez sem tökéletes otthonnak. Pénzéhes emberek, szívtelen asszonyok, igazi boldogság itt sincs.

A falanszter túlszabályozott, monoton egységre törekvése kiábrándítóan öli az egyéniséget. Az igazi értékeket már csak múzeumokban láthatják az emberek, ezzel ölik meg a különleges dolgokat az életben. Személytelen ez a világ, mindenkinek rossz, mert egy olyan ideológia lett rájuk erőltetve ami alól folyamatosan szabadulni akarnak. A legdurvább dolog, hogy a legszorosabb emberi köteléket ami megadatott anya és fia közt, még azt is képesek széjjel szakítani. E világokból Ádám menekül, menekül az Űrbe. Az ideológiák sikertelen sora elől, el akar szakadni a Földtől, talán nem ok nélkül. Lucifer ki végigkísérte ekkor érzi diadalmaskodását az ember felett. A Föld nem hagyja elmenni szüleöttét, mert

2011. január 5., szerda

Petőfi: Forradalmi látomás költészet

Petőfi a forradalom jeles képviselője, mert szívén viselte a haza sorsát. A néppel együtt cselekedett, kiállt az emberek elé és szónokolt, igazi hazafi. A Pilvax kávéházban gyűjtötte költő társait és híveit. A forradalom elindításában is szerepet vállalt, a 12 pont és a Nemzeti dal című költeménye bizonyítja, 1848.március 15-én. E költői korszakba tartoznak a következő versek:
  • Egy gondolat bánt engemet...
  • A XIX. század költői
  • Az ítélet
  • Az apostol
  • Nemzeti dal

Az Egy gondolat bánt engemet című rapszódia, már a címéből ítélve is gondterhelt és borús. Felcseréli a lassú, csendes halált a tettre kész hősi halállal. Kiemelkedő helyen áll a versben a világszabadság. Petőfi látomásai élénkek, színesek (piros a harc színe, fekete a halálé). Határozott karakterisztikája van, ismétlésekkel nyomatékosít.
"Ott essem el én,
A harc mezején,
Ott folyjon az ifjui vér ki szivembül,"
A nyomorgó rabszolganép elindul a világszabadságért, a költői hősi halál képe is megjelenik. Innen látszik, hogy Petőfi pozitív és nyitott személyiség, nem veszi semmibe a népet.
"Ha majd minden rabszolga-nép
Jármát megunva síkra lép"
Petőfi próbálja felébreszteni a szunnyadó népet, akik még nem eszméltek az elnyomásra. A költőnek a dicsősége a jövőjében rejlik, mert akkor majd visszaemlékeznek rá, mint egy hősre, s így magasztosan felemelkedik.


Petőfi következő verse talán a leglényegesebb: A XIX. század költői. A vers egy erkölcsi buzdítás, minden költőnek utat próbál mutatni, példával akar szolgálni. Tisztában van, hogy nehéz feladat ebben a forradalmi helyzetben utat mutatni, pont ezért is tiltja a könnyelmű írást. A forradalom lángoszlopai a költők, mert rájuk hallgat a nép. Az ígéret földjében a szabadság párhuzama jelenik meg, hisz Egyiptomból kijövet a zsidók is a fáraó uralmától szabadultak meg. A hamis próféták valótlan dolgokat állítanak, meg akarják akadályozni a haladást. Utópisztikus gondolatokat ültet az emberekbe, hogy reménnyel forduljanak a jövő felé. Küzdeni kell a célért , a szabadságért és nem szabad feladni soha a küzdelmeket.

A Nemzeti dal megszólítja a magyarokat, felszólítja őket az egyértelmű küzdelemre. Amennyiben a küzdelem nem veszi kezdetét vagy azt majd leverik a rabsággal kell számolni.
"Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?"
A mű refrénje egyértelműen mutatja, hogy mi a célja a forradalomnak. A nemzet többé ne legyen másnak a rabszolgája, hanem törjön ki ebből a szolgasorból.
"A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!"
Petőfi nem nézi szívesen, hogy az őseink hagyatéka semmibe vész. A mai ember nem képes tenni a hazáért, de még önmagáért sem. Ez bizonyítja:
"Sehonnai, bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete."
Petőfi azt szeretné, hogy dicsőséggel nézzenek vissza az utód nemzedékek a forradalomra, mert ilyenkor érezhetnénk azt, hogy tettünk valami hasznosat is, nem csak a saját önző érdekeinkért.

Az Apostol csupán annyiban e téma része, amennyiben Petőfi és Szilveszter alakja közt párhuzam van. Szilveszter a parasztokat gondolkodni tanítja, valamint a jogaikra próbálja felhívni a figyelmüket. A valós életben is az emberek nem figyelnek ezekre a dolgokra, manipulálhatóak és hiszékenyek, mert buták.
A szőlőszem hasonlat : a világot egy szőlőszemhez hasonlítja, ahogy a szőlőszemnek , a földnek is időre van szüksége, hogy beérjen, de míg a szőlőt a Nap sugarai érlelik a Földet az emberi nagy lelkek, cselekvések.
A két ember közt a forradalmárság párhuzama ismerhető fel, de míg Szilveszter alakja egyedül nem képes kitörni, Petőfi támogatókra lel forradalma elindításához.

Petőfi költészete ég, szenvedéllyel küzd a céljaiért. Példát akar mutatni a nemzetnek, a költőtársainak, hogy merjenek véleményt alkotni és kiállni amellett. A nép itta szavait, s így forradalma sikeres volt, bár ez lett a veszte is Segesvárnál.

2010. december 18., szombat

A haza sorsa Kölcsey költészetében

Kölcsey a reformkorban élt, így érthető, hogy versei nagy részében foglalkozik a nemzethalál gondolatával. A reformkorban találja meg költői énét. Politikai szerepet is vállal, a jobbágyok jogaiért küzd az országgyűlésen, sajnos sikertelenül, mert a nézeteit nem támogatják és ezért lemond a mandátumáról is. Költészetében a szentimentalizmus, klasszicizmus is jelen van, később a romantikus vonások is megjelennek műveiben.

Főbb művének tartom a Himnuszt, mert ez a költemény szól igazán a haza sorsáról. Bár több műve is a témánál marad: Vanitatum vanitas, a Zrínyi dalok és a Huszt, valamint az Emléklapra című epigramma.

A Himnusznál már a címe is adja, hogy a téma komoly, a magyarság sorsa pedig mindig is az lesz. Az alcím ("A magyar nép zivataros századaiból") mutatja a magyarok mostoha helyzetét. A magyaroknak mindig meg kellett küzdeniük a fennmaradásért, folyton-folyvást élet-halál harcot vívtunk a szabadságért. A Himnuszban először Istenhez fohászkodik, mert szeretné, hogy jobb sorsunk legyen és Isten ne hagyjon el minket. Kölcsey szerint a magyarok már elszenvedték a múltjukat és a jövendőjüket, így már nem kéne az utódnemzedéknek többet szenvednie. Végig (elemzi) veszi a nagy magyar történelmet. A honfoglaláson keresztül, a török (150 éves) hódoltságon át, a Mátyás-kor, s végül elér a bűnös, haragos jelenbe. A nemzet végigjárja metaforikus értelemben egy ember életét, ugyan úgy születik, él fiatalként és megöregszik, majd elmúlik az idővel. Egyfajta büntetésként éli meg a török fenyegetést és a mongolokat, ez talán Isten haragja is lehet. A szomorú tény nem csak ez, hanem hogy az országot belülről (falják fel az éhes farkasok) a saját önön népe tépi szét. Érthető, hogy az emberek a hazában sehol nem érzik biztonságban magukat. Mindenféle pusztulás, s nem csoda, hogy kétségek között hánykolódik az ország. A jelen sem éppen a legjobb, ezt a hangfestő szavakkal nyomatékosítja pl. :"halálhörgés, siralom" . A jelenben még a hazához hűek is keservesen szenvednek, megváltásra várnak, de az csak nem akar jönni. Isten szánalmáért könyörög, mert ez mentheti meg a világot, a hazát, a népet, a magyart.
"Szánd meg Isten a magyart..."
Az ismétléssel a végén nyomatékosítja a magyarok helyzetét, s előre vetíti a jövőt.

A Vanitatum vanita című versét érdekesnek találom, mert még a Himnuszban volt némi remény, ebben elveszti még azt a szikrát is. Teljesen kiábrándult az emberekből, haszontalanak látja az életet és a hozzá tartozó világot, szerinte csak "Mind hiábavaló" . A történelem nagyjait is lefokozza, mert nem látja értelmét annak, hogy visszaemlékezzünk a múltra, mert a jelenkor társadalma még a saját múltjára sem képes visszaemlékezni dicsőségben. Az élet körforgás, ami ez esetben céltalannak tűnik (Kölcsey szemszögéből). A megoldás a belenyugvás, mivel egy költő nem sokat tus tenni egyedül, támogatók nélkül.

A Huszt című epigramma talán azért is fontos, mert két sora szállóigévé vált:
"Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort:
Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!" .
Az utolsó négy sora a haza és az emberek jövendőjét foglalja össze. Megszólítja a költői ént, de akár szólhat a hazában élőknek is. Mert mit ér visszamerengni a múltba, amikor a jelenben kell tevékenykedni, hisz abban élünk. Kölcsey a Huszttal próbál ráébreszteni az alvó Magyarországra.

A Zrínyi versek. Zrínyi alakja is ösztönzi, hisz példaértékű Zrínyi élete, munkája. Az ország helyzete nem éppen a legjobb, mert a hazafiak börtönben vannak.

A Zrínyi dala egyfajta dialógus a költő és a Vándor között. A költő csak kérdez, vádol, s reménytelen ismét. A hősi dicső múlt ismét szembekerül a sivár jelennel. A haza régi fénye már halványan pislákol s kihunyni készül. Számon kéri a magyaroktól (vándortól) ,hogy merre vannak olyankor, amikor szükség lenne rájuk?! Érzékletes képekkel fejezi ki dühét "omladék", "néma hant" .
"Völgybe űl a gyáva kor."
A haza magára van hagyva, végveszély fenyegeti. A Vándorhoz kiált, s reménytelenül hagyja magában ezt az egészet. A nemzet, illetve a nemzetiesség megszűnik létezni többé.

A Zrínyi második dala ismét segélykiáltás, csak ez most a sorshoz. Pesszimista hangulat uralkodik Magyarországon, így nem csoda a költői gondolatok sora sem. A sors számon kérő, de ez nem meglepő mivel tőle is függ az emberek jövője. Hol áldást ad, hol eltapos, átkozza a saját szülötteit. A remény végre megcsillanni látszik, majd eltűnik a századok temetőjében. A magyarokat kihalásra ítéli a sors, s e hazán más nép érzi majd magát otthon. A segélykiáltás viszonzatlanul marad.

A haza sorsa Kölcsey versei alapján igen csúfos, sőt gyalázatos. A múlton rágódni nem érdemes, előre kell nézni, ott a jövő. Kölcsey hatásos képekkel, dinamikával és valós érzésekkel mutatja be versei által a MAGYART, aki nem képes a hazaért tenni, sőt talán még magáért sem. Szomorú helyzet, hogy ez nem csak Kölcsey korában volt jelen, hanem napjaink társadalmára is jellemző. Szerencsére Kölcsey költészete fennmaradt, így a Himnusz is, aminek a keletkezése a magyar kultúra napja lett.