2012. június 7., csütörtök

9. Magyarországi reformáció és katolikus megújulás

http://erettsegizz.com/tortenelem/reformacio_tetel/

Külföldi előzmények 

Reformáció jelentése: megújítás, vallási mozgalom, amely a katolikus vallás és annak megújítását célozza meg.

oka: az egyház elvilágiasodása, a hitélet bizonytalansága (az egyházi tisztségek adásba vétele, halmozása, fényűző élet, költséges építkezések, ágyasok, műveletlen papok, hatalmas egyházi birtokok)

közvetlen előzménye: búcsúcédulák árusítása (a befizetett összeggel elérhető a bűnbocsánat)

A reformáció elindítója Luther Márton ágoston-rendi szerzetes.

1517. október 31. a wittenbergi vártemplom kapujára kitűzi  95 pontból álló téziseit (tétel) (Egyesek szerint ez az Újkor kezdete).

Legfontosabb tanai: 

  • egyedül csak Isten bocsáthatja meg a bűnöket
  • a hit üdvözít egyedül (sola fide)
  • a hit egyedüli forrása a Biblia (sola scripta)

1555. augsburgi vallásbéke zárja le a harcot, amely kimondja a protestáns vallás létjogosultságát, megfogalmazták az "akié a föld azé a vallás" elvet.



Az ellenreformáció: a katolikus egyház válasza a reformációra

célja: a reformáció visszaszorítása, a katolikus egyház megújítása

eszközei: 1540. Loyolai (Szent Ignác) megalapítja a Jézus társaságot (jezsuita rend)
céljuk: térítés anyanyelven, magasan képzett hittudósok, a pápaság legjobb diplomatái a jezsuiták
1542. felújítják az Inkvizíciót, INDEX- a tiltott könyvek jegyzéke, ezeket a könyveket katolikusoknak tilos volt olvasniuk

1545-1563 tridenti zsinat
célja:

  • a katolikus egyház megújítása
  • betiltják a búcsúcédulákat
  • eltörlik a tisztségek halmozását
  • kötelezik a püspököket, hogy állandóan egyházmegyéjükben tartózkodjanak és ügyeljenek a papjaik erkölcseire
  • papneveldék felállítása -> művelt papok
  • ünnepélyes katolikus liturgiák, búcsújárás, körmenet
  • barokk




A reformáció Magyarországon
A reformáció elterjedése

A XVI. század elején Magyarország a háborúk folytán három részre szakad, és a politikai megosztottság mellett létrejön a vallási megosztottság is. A magyarországi reformáció a németországival szinte azonos időben, és hasonló tartalommal alakult ki. Luther tanai először II. Lajos felesége, Habsburg Mária környezetében terjedtek el, 1526 előtt és szinte azonnal magukénak érezték a lutheri hitelveket a magyarországi német polgárok és az erdélyi szászok. A magyar köznemesség kezdetben elutasította az idegen tanokat, mert féltek attól, hogy a német befolyást erősíti.
A kettős királyság időszakában Szapolyai János király és Habsburg Ferdinánd fontosabb dolgokkal foglalkozott, mint a katolikus vallásegység megóvása. Majd később a hódoltságban is gyorsan terjedt a reformáció. A gyors terjedést elősegítette az ország állapota is. Luther ”solus Christus” gondolata elvetette a szentek és Szűz Mária tiszteletét. Az isteni kegyelmet közvetítő szentségeket is elvetette, csak a keresztséget  és a két szín alatti áldozást (úrvacsora) tartotta meg. Az egyetlen forrás a „sola Scriptura” (egyedül az írás), tehát a Biblia.
Az új hit mindenekelőtt az anyanyelvűség követelménye miatt vált rokonszenvessé és a társadalom legfelső és alsóbb köreiben. Az anyanyelven olvasható Szentírás és hallható prédikáció a lakosságnak vonzó volt. Sokan ezért is elfordultak a katolikus egyháztól, amely a mise szertartásban továbbra is latin nyelvűséghez ragaszkodott. A reformáció terjedését hitviták kísérték. A hirdetők nyilvános vitákon ütköztették meg hitelveiket, valamilyen szellemi tekintély illetve politikai hatalmasság előtt.

A reformáció sajátossága

A reformáció lutheránus, másképp ágostai evangélikus ágának a magyarországi viszonyokra reagáló nézeteit XVI. század közepe táján fogalmazták meg. Luther teológiai tételei, s amúgy sem túl radikális társadalmi törekvései idehaza tompítva érvényesültek. Jelentős lutheránus főúri udvarok köré tartozik pl.: Nádasdy Tamás sárvári udvara.
A lutheri irányzat egyeduralmát Magyarországon a XVI. század közepétől a reformációval kálvini vagy helvét (svájci) irányzata döntötte meg. A kálvinista hit elsősorban a mezővárosi és a falusi parasztság körében terjedt. Kálvin szerint Isten hatalma végtelen. Az emberek sorsát a mindenható „eleve elrendelte, (predesztináció elve), vagyis sorsuk cselekedeteiktől függetlenül az üdvösség vagy kárhozat. Az ellenállási jogról szóló tétellel (a zsarnokölés elmélete) a nemesek a rendi ellenállást, a parasztok pedig az urakkal való szembenállás lehetőségét igazolták. Méliusz Juhász Péter (1536-1572), Debrecen fiatal református püspöke óva intett minden szembeszegüléstől. A magyarországi reformátusok nem szerveztek egyházi tanácsokat, presbitériumokat, de egyes települések előjáróságai a presbitériumhoz hasonlóan működtek.
A kálvinizmus túlsúlyát az 1560-as évektől kezdve az antitrinitarizmus veszélyeztette. A szentháromság-tagadó és csak az Atya Isten voltát elismerő vallás elsősorban Erdélyben terjedt. Központja a gyulafehérvári udvar volt, élén János Zsigmonddal. Az uralkodó udvari papja a kiváló képességű Dávid Ferenc (1510- 1579) lefektette az unitárius vallás máig érvényes tanait (1568).


Az egyházszervezetek

A lutheránusok a kálvinisták és az unitáriusok egyházkerületekbe (püspökségekbe), azon belül egyházmegyékbe szerveződtek. Az egyházkerületet a püspök irányította, akit szuperintendensnek neveztek, az egyházmegye élén az esperes állt. Az egyházkerületek ellentétben a központosított római katonai egyházzal, önállóan egymástól is függetlenül működtek.
1580-as, 1590-es évekre a magyarországi reformáció hullámzása lecsendesült és kialakult a protestáns felekezetek viszonylag stabil aránya. 3,5 milliónyi lakosságának (Horvátország nélkül) legalább a fele református (kálvinista) egyházhoz tartozott, negyede az evangélikus (lutheránus) egyház híve volt, a fennmaradó negyeden az unitáriusok, a római katolikusok és a görögkeletiek osztoztak.
A protestáns felekezetek egymáshoz való viszonyát Erdélyben egészen egyedülállóan szabályozták. Az 1568. évi tordai országgyűlés törvényeiben mondotta ki az igehirdetés szabadságát, vagyis a törvény kimondta a négy „bevett” vallás (katolikus, református (helvét), lutheránus (ágostai evangélikus), antitrinitárius (unitárius) szabad gyakorlását. Egész Európában példa nélküli volt e vallási türelem! A királyi Magyarország a XVI. században lényegében nem üldözték a reformált vallások híveit, s szabadon ápolhatták hitüket a hódoltság lakosai is.


Bibliafordítás, iskola

A reformáció óriási ösztönzést nyújtott az anyanyelvű irodalom kibontakozásához.

Korábbi fordítások:

Pesti Gábor a négy evangéliumot fordította le (kinyomtatva; 1536 Bécs). Sylvester János az Újtestamentumot (kinyomtatva; 1541 Sárvár). Ennek helytörténeti jelentősége is van! 1590-ben napvilágot látott az első magyar nyelvű teljes Biblia, Károli Gáspár gönci lelkész fordítása. A Bibliát a Gönchöz közeli Vizsolyban nyomtatták, máig vizsolyi Bibliának nevezik. A hit terjesztésében és megerősítésében a protestánsok nagy szerepet szántak az iskolának. A falusi iskolában lelkészek tanítottak. A városi iskolákban és a főiskolán (Debrecen, Sárospatak Pápa, Kolozsvár, Brassó) már a humanista jellegű oktatás folyt. Az evangélikus iskolák a Németország, a reformátusok Hollandia és Anglia művelődési központjaival építették ki a kapcsolatokat, s megkezdődött a magyarországi diákok vándorlása e távoli helyek felé.


A könyv

A reformáció hamar felismerte, hogy a hitelvek és a műveltség terjesztésének leggyorsabb eszköze a könyv: ennek segítségével ugyanis lehetővé válik. hogy az eszmék személyes kapcsolat nélkül is hassanak. A könyvkiadás tömegessé tétele érdekében nyomdákat állítottak fel, elsősorban a főiskolák székhelyein és a protestáns főúri udvarokban. A könyvek ára lezuhant. A XVI. század végén 2 dénárért parasztkalendáriumot lehetett kapni, ami ötszázszor olcsóbb volt egy előző századi nyomtatott könyvnél. A könyv luxuscikkből használati tárggyá vált. A reformáció idején jelent meg a mai értelemben vett olvasó. Korábban csak az a szűk értelmiségi csoport forgatta a könyveket rendszeresen, amelynek foglalkozásához tartozott az olvasás. Társadalmi szereptől függetlenül sokan kezdtek el olvasni, pusztán érdeklődésből. Az anyanyelvű világi költészet hazai alakja volt Balassi Bálint (1554-1594). Nagy hatást gyakorolt rá nevelője, Bornemissza Péter evangélikus lelkész. Balassi írói pályája az első írói hivatás a magyar költészet történetében.

A protestantizmus sorsa és a katolikus egyházhoz való viszonya másképp alakult a három országrészben. A királyi Magyarországon megmaradtak az egyházi birtokok, s ezzel a katolikus főpapság helye a politikai életben. A protestánssá lett magyar rendek az új felekezeteket csak birtokaik határán belül támogatták, nem kívánták a katolikusokat kiszorítani a politikai hatalomból.
Az ellenreformáció a század közepén indult meg, de még nem hozott komoly eredményeket.
Erdélyben 1556-ban az országgyűlés a kincstár kezébe adta az egyházi javakat. A fejedelmek felvették a protestáns egyházak világi elöljáróinak szerepét. A katolikusok kiszorultak a politikai életből.
A hódoltságban a törökök toleránsak voltak a felekezetekkel szemben. A hódoltsági területen élőket nem kényszerítették vallásuk megváltoztatására, már csak azért sem, mert ha csatlakoztak az iszlám hitűek táborához az adókedvezményt jelentett volna nekik. Akkor nem kellett volna a haradzsot fizetniük (évi 50 akcse=1 aranyforint), mivel azt csak a nem muzulmán vallású alattvalók (ún. ráják) fizették a szultánnak.


A reformáció hatása Magyarországon


Az emberek menekülnek a növekvő terhek elől a református eszmék, ideológiai harcába. 

1. korai jelentkezése: É-Magyarországon (1526 előtt), Erdélyben a szászok lakta településeiben (német polgárság) + egyházi birtok megszerzésére törekvő nemesek 


irányzat lutheránus (evangélikus)

terjedését segíti : ferences rend

Széles körben 1526 után  (sok katolikus püspök meghal -> birtokai világi földesurak kezébe kerülnek ->a földesúr maga választhatta papját a XVI. század közepétől protestáns lelkész -> ez a jobbágyok vallási hovatartozását is meghatározta)

fő képviselői: Dévai Bíró Mátyás, Heltai Gáspár, Sztáray Mihály

főbb központjai: Kassa, Kolozsvár, Sopron, Eperjes



2. kálvinizmus (református)

fő képviselői: Kálvincsehi Sánta Márton (egyházi gyulafehérvári kanonok); Méliusz Juhász Péter (Debrecen püspöke); Károli Gáspár, Szenczi Molnár Albert

központja: Debrecen, Eger, Sárospatak, Vizsoly, Pápa

támogató bázisa: mezővárosok, végvárak

Debrecen = Kálvinista Róma; 
Debreceni Hitvallás = a reformátusok hitelveit foglalja össze

kibontakozása: 1551-től 



3. Unitárius (antitrinitárius) 1550-es évektől (szentháromság tagadó)

1568. tordai országgyűlés : "bevett" (protestáns és katolikus) vallások szabad választásának és gyakorlásának elve

fő képviselő: Dávid Ferenc
főbb központjai: Erdély (Kolozsvár)


4. Népi - XVI. század második fele, az anabaptista eszmék

támogató bázisa: mezővárosi jobbágyok, végvárak

képviselő: Karácsony György
központ : Alföld



Kulturális hatása: 
  • iskolák létrejötte
  • Újtestamentum fordítások
  • Vizsolyi Biblia
  • nyomdászat elterjedése
  • anyanyelv fontossága
  • külföldi egyetemeken tanulnak sokan
  • szótárírás 
  • zsoltárok
  • értekezések
  • históriás énekek
  • széphistóriák




Művelődés, egyházak, iskolák

A hazai reformáció és a barokk kulturális hatása források alapján

A reformáció képviselői

- Korai reformátorok (Luther hívei):
  • Dévai Bíró Mátyás (az első magyar ábécéskönyv szerzője); Heltai Gáspár (a XVI. század leghíresebb nyomdásza)

- Kálvinisták 
  • Kálmáncsehi Sánta Márton, Mélius Juhász Péter (Megfogalmazta a debrecen-egervölgyi Hitvallást)

- Unitáriusok 
  • Dávid Ferenc (János Zsigmond udvari lelkésze)



A reformáció hatásai

- Protestáns iskolák
  • Sárospatak, Pápa, Debrecen, Sopron, Eperjes
  • protestáns főiskolák: Gyulafehérvárott 1622-től

- Könyvkiadás 
  • Pesti Gábor: 4 evangélium fordítása (Bécs, 1536), szótár és mesegyűjtemény
  • Sylvester János: Újtestamentum fordítása (Sárvár közelében, 1541)
  • Károli Gáspár: Biblia fordítása (Vizsoly, 1590) - Ez volt az első teljes magyar nyelvű Biblia.

- Elterjedt a magyar nyelvű liturgia és a nagy lutheri újítás: az anyanyelvi éneklés. 
- Hitviták (disputa):
  •  protestáns irányzatok között (1566: Mélius Juhász Péter és Dávid Ferenc hitvitája János Zsigmond erdélyi fejedelem jelenlétében. 


Az ellenreformáció hatásai 

-Hitviták, hitvédelmi írások (Pázmány Péter)
-Iskolák alapítása:
  • cél: magyarországi katolikus papság képzése
  • 1635: Nagyszombati egyetem (alapítója Pázmány Péter esztergomi érsek)

- Káldy György (a pozsonyi kollégium főnöke): első katolikus bibliafordítás (1626)


A barokk

A "barokk" szó eredete a olasz "barocco" ('szabálytalan alakú kagyló, gyöngy'). A klasszicista kritikusok szóhasználatában a jelentés már 'bizarr formájú gyöngyszem', sőt 'nyakatekert' lesz.
Általánosan a XVII. századra tehető.
Társadalmi és történelmi háttere: a katolikus vallás, az ellenreformációs tevékenység. Monarchiák időszaka, a feudalizmus megerősödése.

jellemzői: 
  • minden csavarodik, a nyugvó vonal szinte ismeretlen 
  • nem kedveli a szimmetriát
  • jellemző a mozgás ábrázolása, erő, lendület, szenvedély, dinamizmus
  • kedveli a nagy méreteket (monomentalizmus)
  • kedvenc irodalmi műfaja az eposz
  • lenyűgözni akar
  • szereti ábrázolni a múló időt
  • menny- pokol ábrázolása
  • kedveli a körmondatot
  • szeret meglepetést okozni , hatást kiváltani



Építészet:

- Jezsuita templomok 
  • Nagyszombat (1629-37): Pázmány Péter irányításával, Eszterházy Miklós támogatásával épült.
  • Kassa (Báthory Zsófia mecénási támogatásával épült)

- Kastélyok
  • Grassalkovich-kastély (Gödöllő)
  • Eszterházy-kastély (Kismarton és Fertőd)
  • Savoyai-kastély (Ráckeve)

-Festészet
  • Mányoki Ádám: II. Rákóczi Ferenc képmása (1724) 
  • Rembrandt
  • Peter Paul Rubens
-Zeneszerzők 
  • Johann Sebastian Back 
  • Antonio Vivaldi


-Irodalom
  • Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem
  • Mikes Kelemen: Törökországi levelek
  • Apáczai Csere János: Magyar Enciklopédia



Az ellenreformáció

A Bocskai-felkelés hatására félretették a magyarok a centralizációs politikát, felhagytak a katolikus vallás erőszakos terjesztésével. 
De! a jezsuita neveltetésű II. Ferdinánd alatt (1619- 1637) újra támadásba lendül az ellenreformáció ill. a Habsburg központú támaszai a nagybirtokosok.
Legkiemelkedőbb képviselője: Pázmány Péter esztergomi érsek (protestáns családból származott, katolizált, jezsuita lett, a grazi egyetem tanára).
Kulturális hatása: jezsuita rendházak, iskolák, nyomdák, Káldi György első katolikus bibliafordítása. 
1635. nagyszombati egyetem megalapítása, Bécsben magyar papnevelde -> Pázmány Péter 




Pázmány Péter
(1570-1637)

Az ellenreformáció vezető alakja, Zrínyi Miklós nevelője. Nagyváradon született, majd a híres római jezsuita iskolában tanult. Hazatérve esztergomi érsek lett, ill. bíboros. 
Politikai szerepet is vállal pl. 30 éves háborúban részt vett az 1621-es békekötésben.
Megalapítja Bécsben a papneveldét: Pázmaneum.
1635. Nagyszombaton egyetemet alapít -> későbbi jogutódja az ELTE.

Irodalmi tevékenysége: Isteni igazságra vezérlő kalauz jellegzetesen barokk mű, a katolikus egyház, hit terjesztése tökéletesen átgondolt mű. 

Vita irata: 5 szép levél, vitairata a protestánsok, szellemességével, iróniájával legyőzi a protestánsokat.
Prédikációk: nagy szókincs, szemléletes megfogalmazás, átgondolt, logikus, tiszta szerkezet jellemzi. 
Fordítása: Krisztus követése- Kempis Tamás


Munkássága

Nagy nyelvművésznek tartja a magyar irodalom, aki mindig szemléletesen és közérthetően fogalmaz.
Prédikációit gyönyörködve hallgatták. 
Rendkívül művelt, nagy tudású ember, művei átgondoltak, jól szerkesztettek, noha használ erős kifejezéseket, soha nem válik durvává. 
Ellenfelei borzasztóan féltek tollától. 
Jellegzetes mondatszerkesztési eszköze a körmondat, de ez mindig átlátható, érthető. 





2012. június 5., kedd

10. A magyar nyelv helyesírási alapelvei

- a magyar helyesírás: betűíró, latin betűs, hangjelölő és értelemtükröző
- az írás: az emberi beszéd rögzítése látható, rajzos jelekkel
- a helyesírás: következetes, a mások által is használt és megértett írásmód
- Magyarországon a helyesírás szabályozása a Magyar Tudományos Akadémia feladata
- helyesírásunk a helyesírási alapelvekre épül: olyan eljárásokra, amelyek szerint szavainkat és szóalakjainkat leírjuk.
- négy alapelvünk:

  • kiejtés elve: a szóelemek írásformáját köznyelvi kiejtésük szerint rögzítjük
  • szóelemzés elve: az egynél több szóelemből álló szóalakok helyesírását szabályozza. A szóelemeket tükröztető írásmód szerint a szóelemeket úgy írjuk le, ahogy külön-külön ejtve hangzanak. 
  • hagyományos írásmód: helyesírásunk meghatározott esetekben a hagyományt követi a mai hangjelölési rendszer, a mai kiejtés, illetve a szóelemzés rovására. A családnevek írásában, valamint a ly-j hang írásában jelenik meg ez az alapelv. 
  • egyszerűsítő írásmód: többjegyű mássalhangzók kettőzésekor és toldalékolás következtében egymás mellé kerülő három azonos mássalhangzó esetében alkalmazzuk ezt az írásmódot. Kivétel: az összetétel szavak határán, a magyar családnevek és idegen tulajdonnevek esetében nem egyszerűsítünk.

9. A tömegkommunikáció leggyakoribb műfajai és hatáskeltő eszközei

- A tömegtájékoztatás a média segítségével történik. Napjainkban a tájékoztatás, ismeretterjesztés, közvélemény- formálás legnagyobb hatású eszközei: a sajtó, a rádió,a tv és az internet.

- Sajtó: ez a legrégebbi médiaműfaj. Azokat a termékeket nevezzük így, amelyek úgy juttatnak el információkat, hogy a hármas követelménynek eleget tesznek: publicitás, szabályos időszakonkénti megjelenés, valamint az időszerűség (aktualitás).

Leggyakoribb sajtóműfajok:

  • tájékoztató (csak közvetíti az információkat) : hír, információ, közlemény, tudósítás, riport, interjú, szemle
  • véleményközlő (nemcsak közvetítik az információkat, hanem értelmezik, elemzik azokat). cikk, kommentár, glossza, jegyzet, nyílt levél, olvasói levél, kritika


- A rádió: fenntartás szemszögéből lehet közszolgálati, illetve kereskedelmi. A sugárzott műsor profilja szerint lehet egyprofilú és többprofilú. A rádióműsoroknak két fő típusa van: 1. írott anyagot megszólaltató (hír, jegyzet, levél, ismeretterjesztő előadás); 2. hangos anyagok ,mely lehet élő adás, vagy előkészített ún. konzervműsor.

- A TV: az 1950-es évektől vált a hírközlés eszközévé. Kiterjedtsége szerint lehet: országos, világméretű, regionális és helyi. Fenntartása szerint: közszolgálati, kereskedelmi. A sugárzott műsor szerint: egyprofilú vagy többprofilú. A televízió műsorai lehetnek: előadások vagy előre rögzítettek.

-Internet

-A hatáskeltés nyelvi és nem nyelvi eszközei:

  • A vizuális eszközök alkalmazása az írott sajtóban (szabályostól eltérő írásmód, nyomdatechnikai eszközök / betűméret, betűtípus, képek, grafikonok, színek, íráskép)
  • Az auditív eszközök alkalmazása a rádióban (pl. hanghatások)
  • Az audiovizuális eszközök alkalmazása a rádióban (hang- és fényhatások, képvágások, látványtervezés, mimika és gesztusok, mondat -és szövegfonetikai eszközök)


8. A társadalmi és területi nyelvváltozatok és a norma

- nemzeti nyelv: történelmileg kialakult, tartós emberi közösség közös nyelve
- Az egységes nemzeti nyelv vidékenként, foglalkozási áganként... stb. bizonyos fokú eltéréseket mutat, a nemzeti nyelv rétegződik, különféle változatokban él.
- A nyelv rétegek (nyelvváltozatok) nem különülnek el mereven egymástól, hatnak egymásra, az egyes ember nyelvhasználatában pedig összefonódnak.
- Normatív nyelvváltozatok: 

  • irodalmi főleg (főleg írott)
  • köznyelv (beszélt változat) pl. szleng: az igénytelen köznyelvet, a bizalmas társalgási stílust nevezzük így
  • regionális köznyelv (köznyelv és a nyelvjárás összefonódása)

- Területi nyelvváltozások, a nyelvjárások: csak a nyelvterület egy-egy részére jellemző. Hangzókészletükben, szókincsükben és nyelvtani rendszerükben különböznek (nyelvjárásaink: nyugat-dunántúli, kisalföldi, dél-dunántúli, dél-alföldi, Tisza-Körös-vidéki, palóc, észak-keleti, mezőségi, székely, moldvai-csángó)

-társadalmi nyelvváltozatok, a csoportnyelvek: szaknyelvek, hobbinyelvek, rétegnyelvek (életkori nyelvváltozatok: gyermeknyelv, diáknyelv, ifjúsági nyelv, katonai nyelv) és az ARGO (tolvajnyelv).

7. A nyelvújítás

- Nyelvújítás szűkebb értelemben: a 18. sz. végső és a 19. sz. első harmadában végbemenő nyelvi mozgalom Magyarországon
- ortológia (nyelvi hagyományokhoz való ragaszkodás) -><- neológia (nyelvújítás)
- főbb állomásai:

  • Kazinczy Ferenc robbantotta ki (Tövisek és virágok 1811) 
  • Mondolat című röpirat (1813): a nyelvújítókat gúnyolja
  • Felelet a Mondolatra (1815): Kölcsey Ferenc és Szemere Pál 
  • Kazinczy: Ortológus és neológus nálunk és már nemzeteknél

- a nyelvújító mozgalom a magyar nyelvet minden emberi gondolat és érzelem kifejezésére alkalmas eszközzé fejlesztette
- a nyelvújítás szógyarapítás eljárásai:

  • nyelvjárási szavakat tettek köznyelvivé
  • elavult szavakat , régi magyar személyneveket elevenítettek fel
  • idegen szavak önkényes átalakítása, "magyarosítása"
  • szóképzés: új képzőket hoznak létre, régieket felelevenítenek 
  • szóelvonás
  • szóösszetétel 
  • szóösszevonás
  • tükörszavak



6. A magyar nyelvtörténet korszakai

- Előmagyar kor: a nyelvrokonainkkal való együttélés időszaka
- Ősmagyar kor :

  • Kr.e. 1000-től Kr.u. 896-ig
  • a vándorlás során kezdődött
  • törzsi alapon jöttek létre a nyelvjárások
  • az első idegen nyelvi hatások ekkor érik a magyar nyelvet
  • nyelvemlék nélküli időszak

- Ómagyar kor:

  • 896-tól 1526-ig
  • első írásos nyelvemlékek
  • hiányzott az egységes köz- és irodalmi nyelv 
  • a nyelvi egységtörekvéseket jól mutatják a kézzel írott könyvek, kódexek
  • újabb jövevényszavak megjelenése

- Középmagyar kor:

  • 1526-1772-ig
  • latin nyelv használata a hivatalokban, mindemellett a magyarnyelvűség megerősödése
  • a nyelv egységesülésének folyamata
  • két fő nyelvjárás alakul ki (északkeleti -keleti, nyugati)
  • legjelentősebb nyelvtaníróink: Sylvester János, Szenczi Molnár Albert, Geleji Katona István

- Újmagyar kor:

  • 1772-től napjainkig
  • német és latin nyelv uralma ellen a nemzeti nyelv jogaiért folyó küzdelem
  • Bessenyei György kulturális programja
  • Kazinczy nyelvújító mozgalma
  • megszilárdulnak az írott, irodalmi nyelvünk fő normatív vonásai
  • Magyar Tudós Társaság megalapítása
  • helyesírási normarendszer kialakítása
  • 1844. a magyar nyelv hivatalos államnyelvvé tétele
  • elkezdődik a magyar nyelv tudományos kutatása, megindul a nyelvművelés

5. Magyar nyelvemlékeink

- nyelvemlék: minden az előző időkből fennmaradt vésett, írott, nyomtatott és élőszavas, illetőleg képes- hangos  nyelvi forrás.
- A nyelvemlékek jellege idővel sokat változott. Megjelenésük szorosan összefügg az írásbeliséggel. Nyelvünk régi állapotát tükrözik.
- nyelvemléktípusok: 

  • szórványemlék: legkorábbi nyelvemlékek. Idegen nyelvű szövegbe ágyazódó magyar kifejezések, szavak. Például: Tihanyi Apátság alapító levele
  • szövegemlék: hosszabb, kerekebb közleményt gondolatsort fejeznek ki magyar nyelven. Pl. kódexek, Halotti beszéd- és könyörgés, Ómagyar Mária- siralom, Margit-legenda

Csoportosításuk:

  • egyházi vagy világi szövegemlékek
  • kéziratos vagy nyomtatott szövegemlékek

- Az első magyar nyelvű nyomtatott könyvek a bibliafordítások. Pl. Sylvester János: ÚJ Testamentum, Károli Gáspár: Szent Biblia. Első hazai nyomdászaink: Hess András, Abádi Benedek, Heltai Gáspár.

4. A nem nyelvi kifejezőeszközök a kommunikációban

- Kommunikációnak nevezzük a teljes közlésrendszert. Két alapvető típusa van:

  • verbális kommunikáció: szóban, írásban történő megnyilatkozás
  • nonverbális kommunikáció: a közlésfolyamat nem nyelvi kifejezőeszközeit, a nyelvi közléssel párhuzamosan ható egyéb kifejező emberi megnyilatkozásokat nevezzük így 

- A nem nyelvi kifejezőeszközök jellemzői, funkciói:

  • egy része velünk született, öröklött, más részük szerzett, tanult jelzésekből áll
  • a testbeszéd, a metanyelvi jelzések felerősíthetik, megkérdőjelezhetik, illetve helyettesíthetik a szavakkal kifejezett üzenetet
  • a nem nyelvi jeleket csoportokban, együtt kell értelmeznünk 
  • elárulhatják a beszélő érzelmi állapotát
  • felerősíthetik a szavakkal elmondottakat
  • helyettesíthetik a szavakat
  • megkérdőjelezhetik a szóbeli megnyilatkozás őszinteségét


- A nem nyelvi kifejezőeszközök fajtái:

  •  tekintet: fontos szerepe van a kapcsolatteremtésben -és tartásban; a szem árulja el leginkább az igazi érzéseket
  • arcjáték: általában szóbeli közléssel együtt jelenik meg, az érzelmi állapot kifejezője. Tudatosan használják a politikusok, a színészek. 
  • gesztusok: a fej, a kéz, a kar, a láb önkéntelen vagy tudatos, megegyezésen alapuló mozgásait, jelzéseit soroljuk ide
  • testtartás: jelzi a kapcsolatfelvétel kezdetét, az érzelmi állapotot, az érdeklődést vagy annak hiányát
  • külső megjelenés: külsőnk, ruházatunk, hajviseletünk is közlő értékű
  • térköz: a kommunikációban résztvevők közötti távolság
  • csend: az elhallgatásokkal, a szünetekkel is kifejezhetjük érzéseinket, a témához, a partnerhez való viszonyunkat


3.A kommunikáció tényezői és funkciói

- Kommunikáció: a teljes közlésrendszer; bármely jelrendszernek az emberi érintkezésben való felhasználása
- Nyelvi kommunikáció: a nyelvnek, mint jelrendszernek az emberi érintkezésben való szándékos és kölcsönös felhasználása. A nyelvi kommunikáció valójában választások és döntések sorozata, közlésfolyamata.
- Közlésfolyamat: alapvetően társas tevékenység. Legalább két emberre van szükség : a beszélőre (kódoló-közlő) és a hallgatóra (dekódoló - közlést megértő).
- A kommunikáció során a beszélő -egy csatornán át, a valóság tényeiről, a nyelvi jelrendszer segítségével - üzenetet közöl a hallgatóval.
- A kommunikáció tényezői: 

  • beszélő (közlő, jeladó) -hallgató (címzett, jelvevő), akik egymással kölcsönhatásban állnak
  • a kapcsolattartásnak valamilyen közege, csatornája, amely segítségével az üzenet eljut a beszélőtől a hallgatóig (pl. levegő, telefonvonal, nyomtatott könyv, stb.)
  • a megértéshez szükség van a kódra, a mindkét fél által ismert nyelvre (a jeladó kódol: nyelvi formába önti a gondolatait, a jelvevő dekódol- értelmezi a nyelvi jeleket) 
  • közlemény, üzenet: amit közölni akar a beszélő a hallgatóval; az üzenet valamilyen vonatkozásban mindig a körülöttünk lévő valósághoz kapcsolódik (részben vagy egészben közös ismeretekre van szükség)
  • beszédhelyzet
  • valóság

- A kommunikáció funkciói: 

  • alapfunkciók: tájékoztatás, kifejezés, felhívás
  • kiegészítő funkciók: kapcsolatteremtő - és fenntartó; magyarázó, értelmező vagy metanyelvi; esztétikai vagy poétikai



2012. június 4., hétfő

2. A beszéd mint cselekvés, a nyelv és a beszéd funkciói

- az egyes ember beszédtevékenységének alapja a nyelv
- a felhasznált nyelvi jelek:

  • a beszélő szándéka szerint jelölnek valamit
  • a hallgató számára felidéznek valamit

- a nyelv :

  • a beszéd alapja
  • eszközkészlete: a kommunikációt szolgáló jel - és jelrendszer
  • a társadalom alkotása
  • független az egyéntől
  • passzív
  • hagyományos

- a beszéd:

  • a nyelv alkalmazása
  • a nyelv használata: mindig egyéni
  • függ az egyéntől
  • aktív
  • aktuális

- A beszéd a kommunikáció egyik formája, olyan sajátos cselekvésforma, amely az embereke kapcsolattartását szolgálja. Minden mondat cselekedet. A legtöbb mondattal a beszélő cselekszik.
- Funkciói lehetnek: közlő vagy ábrázoló, érzelemkifejező, felhívó, kapcsolattartó, poétikai, metanyelvi

1. A nyelv mint jelrendszer

- A nyelv : az emberek megismerő tevékenységének és társadalmi érintkezésének eszköze, mely gondolatokat kifejező változtatható jelek és viszonylag állandó szabályrendszerek összekapcsolása azaz: NYELV = jel + szabály + hagyomány
- Nyelvi jelnek minősíthető bármely jelentéssel bíró hangsor (szó, szószerkezet, tagmondat, mondat, bekezdés, szöveg, morféma) . 
- A nyelvi jelek zömmel szimbólumok.
- A modern nyelvtudomány egyik legegyetemesebb elfogadott tétele szerint a nyelv a legegyetemesebb jelrendszer. 
- A nyelvi jelek rendszerében: 
  • az egyszerű jelek (szótő, toldalék) a jelelemek (hangok) véges készletének elemeit kombinálják
  • az összetett jelek (szóalakok, szószerkezetek, tagmondatok stb.) a egyszerű jelekből szerkesztettek
- A jel: egy érzékelhető dolog és egy jelentés kapcsolata. A legismertebb jelmeghatározás: "valami valami helyett áll" . A jelekben jelölt és jelentés kapcsolódik össze. Főbb jellemzői: érzékszerveinkkel felfoghatóak; jelentést tulajdonítunk neki, a valóság egyes jelenségeit vagy jelenségcsoportjait idézik fel; közösségiek; egy kisebb vagy nagyobb közösség jelként fogadja el és használja őket; jelrendszerbe illeszkednek, van jeltáruk; vannak használati szabályaik; szerepük: a jelzés és a tájékoztatás. 

Fajtái: 

a) eredetük szerint: 
  • természetes jelek
  • mesterséges jelek

b) A jelölő és a jelölt viszony alapján:
  • ikon
  • index
  • szimbólum

-jelrendszer: a jelek többsége különböző rendszerekbe illeszkedik és sokrétűen kapcsolódik egymáshoz

2012. június 3., vasárnap

Az irodalom és a film kapcsolata

Édes Anna filmen

Keletkezés, rendezés

A film egy önálló műalkotás, nem pedig az irodalmi mű szolgai átültetése.
A film "írója " a rendező.
Az Édes Anna Kosztolányi 1926-os regényének az adaptációja.
A filmet Fábri Zoltán rendezte 1958-ban. Fábri Zoltán képzőművészként indult, majd színházi szakemberből lett filmes; háromszoros Kossuth-díjas rendező.

1955. Körhinta 
1956. Hannibál tanár úr (Móra Ferenc); Pál utcai fiúk
1969. Isten hozta őrnagyúr (Örkény Tóték c. művéből)

Bacsó Péter és Fábri írta a forgatókönyvet. A film 84 perces.

Ránki György - zeneszerző
Törőcsik Mari - Édes Anna
Mezey Mária - Vizyné
Gobbi Hilda - Etel

Sokáig kellett várni az első adaptációra, ugyanis Kosztolányi nyitott polgári értékrendje nehezen volt beilleszthető a kommunizmus eszmekörébe. Az '50-es évek végén azonban nőtt az alkotók mozgástere.
Fábri többször foglalkozik a kiszolgáltatottság témájával.


A regény és film 

A rendező a regény lélektani motivációja mellett nagy hangsúlyt helyez a társadalmi-politikai közeg brutalitásának a bemutatására pl.: Anna robotolását montázzsal oldja meg , közben a budapesti utcán masírozó katonák lépkednek.


Szereplők


Vizyné, a filmben nem derül ki lányának elvesztése, férjével való rossz házassága, ami itt menthetné magatartását. A filmben ridegebb, érzéketlenebb és többször halljuk érdes, kellemetlen parancsolgatását.

Moviszternek kevesebb a szerepe a filmben, míg a regényben ő a szócső. Egy egyszerű kedves emberként van jelen. A végén sem kap kiemelt szerepet, a bíróság helyett egy félreeső folyosón mondja el véleményét, rokonszenvét Anna iránt.

János (Jancsi), a regényben a negatív jellevonásai sokkal jobban előjönnek, mint a filmben, ott nem annyira ellenszenves, mintha Annával való kapcsolatának csak a társadalmi különbség szabna határt.

A filmben Annát nem sokat beszélteti, gondolatait, lelkivilágát, szituációkkal, tárgyakkal érzékelteti pl. trombita, bagoly, csirke.

A filmben hiányzik Vizyné Anna iránti lelkesedése. Alig van szó Anna-legendáról. A végén letartóztatják, kimarad belőle a bírósági tárgyalás.
Mintha a rendező nem akarná, hogy csökkenjen az ellentét a kiszolgáltatott lány és a körülötte lévő társadalmi- politikai környezet brutalitása között. Kimarad a gyilkosság ábrázolása. A nézőre bízza , hogy mit képzel bele a gyilkosságba. Sokkal kiemeltebb a lázálma Annának, mert sok kép utal (montázs) a megölt magzatra pl. üres hinta, égő szalmaszekér, kő lavina.
A filmben több előjele van a készülő gyilkosságnak (kés motívuma, fel veszi, leteszi), csirke evés az estélyen, bagoly, többszöri szerepeltetése, Bandika nem ismeri fel.

A filmben Anna akkor szembesül Jancsi céljával, mikor a magzat elhajtás után bőröndjeit cipelve elmegy a fiúhoz, Jancsi azonban szenvtelen  marad vele szemben Anna jutalma egy kis pénz, gesztenye.Jancsi becsapja az orra előtt az ajtót innentől kezdve felgyorsul Anna kirekesztődésének folyamata pl.a mulatozókat a csukott konyhaajtó résén figyelheti. A regényben viszont az estélyen omlik össze, de nem írja túl ezt sem Kosztolányi: " a lámpák valami kancsal fénnyel föllobogtak" .

A kéményseprő és Jancsi úrfi is előbb jeleneik meg ,mint a regényben, talán így a kéményseprő képében hamarabb megadja az esélyt a lánynak a szabadulásra. A regényben Vizyné érzelmileg zsarolja a lányt, hogy ne engedje el a lányt.
Anna is csak később jelenik meg a regényben, a filmben sokkal hamarabb.


A film jellegzetessége, eszközei


  • montázs: képek sorozatos gyors egymásutánisága
  • a film expresszionista felfogásban készült (feszültség, érzelem kifejezés), átélhetővé, személyessé teszi a történetet, az erőteljes zenei- és hanghatások, a zajok, zörejek drámaisága, a csöpögő csap monotonitása,az egymás után pörgő képek,  feszültséget teremtenek
  • tárgyak szimbolikája, motívumok: többször megjelenített (ajtó, bagoly, csirke, galamb, kés)
  • kamera beállítások: közeli, premier plan, kis totál, nagy totál, /Ficsor lakását felülről veszi, a gyilkosság előtt éjszakán Anna agyában feltolódott emlékeket rézsutosan mutatja, a mű elején Vizy még elvtársnak szólítja Ficsort, de már felső kamera állásból veszi, amely Ficsor alacsonyabb rendűségűt jellemzi
  • Fekete fehér film, a célja a történetre összpontosítás és ad a filmnek bizonyos dokumentum jelleget, amitől hitelesebbnek érezhető. 

A film és a regény közötti különbség, a nyelv megnevez,fogalmakkal dolgozik, a film pedig megmutat, konkrét valóságot ábrázol.

Szempontok


látvány elemek
helyszín
díszlet
ruha, jelmez
kellékek
operatőri munka (világítás, fény-árnyék hatások, képi beállítások, kamera mozgás)
hangok, zene
színészi játék, mimika, beszéd

Márai Sándor


1900-ban Kassán született, San Diego 1989-ben öngyilkos lett.
Író, költő, publicista, a magyar polgárság irodalmi képviselője.
A '30-as években a legismertebb írók közé tartozott.
1948-ban elhagyta Magyarországot, tartott a közelgő változástól (szovjet befolyás, Rákosi-diktatúra).
Az életműsorozatának kiadása halála után indult el 1990-ben, posztumusz Kossuth-díjat is kapott.
Szász polgári családból származik, szülei jogtudósok voltak, nyugodt, művelt otthoni légkör vette körül, nevelésére nagy gondot fordítottak.
Először házitanítóhoz jár, majd gimnáziumba kerül Kassa, Pest (katolikus), Eperjesen érettségizett le.
Már fiatalon napilapokban publikált.
1918. csatlakozott a kommunistákhoz, a tanácsköztársasághoz is.
Tanácsköztársaság bukása után Lipcse, Berlin, Frankfurtba költöztek.
Több lapnak lett a munkatársa, sokat olvasott és utazott.
1923-ban Párizsba utaznak feleségével (6 évre ott is maradnak), 1928. Budapestre visszaköltöznek.
1930-42 közti korszaka a legtermékenyebb.
Tagja a közéletnek, a Magyar Írói Klubnak, felolvasásokat tart a rádióban.
1934. Egy polgár vallomásai c. műve.
Pesti Hírlap munkatársa lesz, Kisfaludy Társaság és MTA tagja.
A II. Világháború kitörését elkeseredetten fogadta, a háborút több művében is firtatta.
1940. Szinbád hazamegy, Krúdy Gyulának állít emléket vele.
Budapest ostromát Leányfalun vészelte át.
A háború alatt a versekbe menekül, a háború után külföldre tartva az új "rendtől". 1948. itt hagyják Magyarországot, Svájc, Olaszország.
Sosem érezte jól magát külföldön, keserűsége, kilátástalan életérzése egyre erősödött.
1951. Halotti beszéd c. verse, amely első emigrációs vers. Az emigrációban feladatának látta a magyar nyelv megőrzését és megmentését.
1952. New Yorkba költözött, ki akart szakadni az emigráns létből, de nagyon hiányzott neki az európai kultúra.
"Új hazát nem lehet keresni csak pénzt lehet keresni, s a pénz birtokában tartózkodási helyet."
1956-ot figyelemmel kíséri, Mennyből az angyal c. verse. 
1957. amerikai állampolgárságot kapott.
'60 -as években sokat utazott.
'67 Olaszország.
'80 USA
'85-től érik a sorozatos tragédiák
'87-ben mély depresszióban él, magányosan
'89-ben öngyilkos lesz, a Csendes-óceánba szórják a hamvait.
1997-ben Márai hagyaték kerül a Petőfi Irodalmi Múzeumba. 

Művészi értékét azok is elismerik, akik nem kedvelték. 
Jellemző az előkelő modor, választékos nyelvezet, gondolatgazdagság. 
Világlátását a liberalizmus és a demokrácia jellemzi.
Költői stílusában Kosztolányihoz áll legközelebb, de Ny-Európa is hatással volt rá. Példaképe : Krúdy Gyula.



Halotti beszéd

http://sfkornyek.szabadsagharcos.org/marai_halotti_beszed.html

A versnek a keretét a szövegemlékből meríti. Felsorolja a nemzeti és az egyéni veszteségeket, szembesíti magát a szellemi halállal.
Téma: emigráns lét
Hangulata: csalódott, cinikus, fájdalmas
Felidézi a XII. századi szövegemléket és Kosztolányi Halotti beszédét.
Emlékei közt kutat a költő, nehéz összerakni a régi teljességet. A biztonságot adó világ már csak álomszerű villanásokban létezik.
Megadja a vers alaphelyzetét, a teljesség hiányát, a személyiség szétesését, amely az idegenbe szakadás, az elszigeteltség következménye (Margit-sziget).
Elmúlást jelentő szavakkal írja le a nyelvhalált. A költő szerint nincs más haza csak az anyanyelv.
Kosztolányi csodájából, egyéniségéből számadat lett (a neve számadat), tényszerű, tragikus, megfellebbezhetetlen tény ez.
Kosztolányi 10 legszebb magyar szavai közül párat felsorol: pillangó,  gyöngy, szív.
A nyelv ugyan már foszlóban, de a szívverés, a szíved mindig magyar marad.
Megidézi Aranyt a Toldival (evokáció).
Előjönnek a világ emigránsai (magyar emigráltak). Kontinensnyi távolságok választják el a magyarokat egymástól, de a kultúra az ami összeköti őket (Krúdy, Babits).
A Szózat evokációjával folyatja, amire aztán lemondóan legyint, megtörténhet a legrosszabb.
Megszűnőben a kommunikációs csatornák, írás. Az emberek jeltelen sírba kerülnek. A félelem az amely visszafogja a kezeket, nem a feledés. A kérdések számon kérőek, tükrözik a költő lelkiállapotát.
"Maradj nyugodt, lehet." ez egy cinikus válasz a kérdésekre.
A nagyhatalmak érdektelenségéről ír,  a térképek határait nem az emberi szívek húzzák meg. A szellemi gyökértelenség után a halott testét idegen tájak fogadják be, de ott sincs nyugalma.
Ír a magyar helyzetekről, összetartás hiányáról, besúgók, kémek figyelik az otthon maradottak minden mozdulatát. A messzeségből panasz, nyögés, hörgés hallatszik, vagyis a visszatérés értelmetlen.
A cinikus kérdésekből reménytelenség árad, a helyét kereső ember kérdéseire nincs válasz, az ember származása " rossz" oldalon való állása, rossz helyre születése úgy  tűnik elég indok a rossz sorsra. A nemzethalál víziója jelenik meg, amit az azték és avar példával igazol.
Az utolsó egységben emberi tartását összeszedve írja önbiztató sorait. Istent is hibáztatja, hogy tűrheti ezt el.
Költői eszközei: felszólító mondatok, ellentétek, igék a mondatok elejére kerülnek.
A személyes élmények számbavételével fejeződik be a költemény, ami kapaszkodót jelentenek ebben az eszelős világban.
A vers elsősorban gondolataival, mondanivalójával hat.
Az olvasóhoz és a többi emigránshoz szól.
A még-> már , itt-> ott ellentét szövi át a verset.

2012. április 14., szombat

Radnóti Miklós: Erőltetett menet

http://mek.niif.hu/01000/01018/01018.htm#cim67







Szépirodalmi stílus: Szóképek és alakzatok

http://erettsegizz.com/magyar-nyelvtan/szokepek-es-alakzatok/

A szépirodalom nyelvében a szavak mást jelentenek, mint a hétköznapokban. Képszerűen viselkednek, jelentéskörük kitágul, módosul. A művészi megformáltságú szövegnek ún. poétikai – esztétikai funkciója van. A művészi szövegben a szemléletesség és hatásosság eszközei a szóképek, amelyek csak az adott szövegben funkcionálnak képként.

Metafora: hasonlóságon alapuló szókép, ami szimbolizáló terminusból és szimbolizált tárgyból áll, ezeket azonosítja, vetíti egymásra valamilyen közös jegy alapján.

Fajtái:

1) Teljes

pl. „Kikelet a lány,
Virág a szerelem…”
szimbolizáló szimbolizált tárgy
terminus

2) Egytagú

pl. „Amott ül egy túzok magában…”
Toldi a szimbolizált tárgy

Allegória: egy fogalom és egy kép kapcsolatára épül.

2 típusát ismerjük:

1) Gondolatról gondolatra, lépésről lépésre kibontott, megvilágított metafora, ami gyakran az egész költeményen végigvonul.
Pl. Vajda: Virrasztó
Arany: Rab gólya

2) Erkölcsi tulajdonságok, érzelmek természeti tényezők megszemélyesítése, élőként való megjelenítése
pl. „… és folyton folyvást ordított a Vész,
mint egy veszetté bőszült szörnyeteg”
„… és a Nyomor gyámoltalan fejét
elhamvadt városokra fekteti…”
allegorikusan megjelenített elvont fogalom

Megszemélyesítés: élettelen tárgyat, elvont fogalmat emberi tulajdonságokkal ruház fel a költő, emberként cselekedteti azt

Pl. „az ösztövén – kútágas hórihorgas gémmel mélyen néz a kútba s benne vizet kémlel…”

Szinesztézia: különböző észlelési területekhez kapcsolódó benyomások, érzetek összemosása, összekapcsolása egy képben

Pl. „ A Fénynek földi hang még nem felelt,

Csak a színek víg pacsirtái zengtek:

Egy kirakatban lila dalra kelt egy nyakkendő…”

Metonímia: 2 fogalomnak egy nagy jelentésmezőben való egymásra vonatkoztatása, valóságos érintkezése, amely létrejöhet térbeli, időbeli, anyagbeli és ok-okozati érintkezés alapján

  • Térbeli: asztalt bont
  • Időbeli: nagy idők nagy embere
  • Anyagbeli: nincs egy vasam sem
  • Ok-okozati: az istennyila = villámlás
  • Szinekdoché: a metonímia egyik fajtája, szintén érintkezésen alapuló szókép, stílus hatását a rész és az egész, a nem és a fajta megnevezésének felcseréléséből nyeri. Pl. a hegy leve = bor

Szimbólum: már az ókori görögök is ismerték náluk jelképes tárgyat jelölt, manapság is használjuk ilyen értelemben

gyűrű = összetartozás

Fehér galamb = béke

A szimbólum szóképként egy képnek és egy összetett jelentéstartalomnak a kapcsolatát jelenti, míg az allegóriában szimbolizált tárgy és a szimbolizáló terminus hasonlósága egyértelmű addig a szimbólum rejtelmesebb többféleképpen értelmezhető, gyakran inkább intuícióval közelíthető meg, mint ésszel.

Ady verscímében „Az értől az óceánig” címűben az ér a vidékiességet, az elmaradottságot, a provincializmust, a lehetőségek hiányát szimbolizálja, míg az óceán mindezek ellentétét.

Alakzat: A klasszikus retorika alakzatnak nevezi a beszédszépítő, nagyobb kifejezőerőt szolgáló eljárásokat, melyek mutatkozhatnak a hangalakban a szerkesztésben, de szövegszervező erővé is válnak.

Legismertebb alakzatok:

(hangalakzatok: alliteráció és a rím)

alliteráció: a szó eleji mássalhangzók összecsengése kelthet kellemes, andalító és félelmetes, rémisztő hangulatot, a mássalhangzók fizikai tulajdonságaitól függően.

Pl. „szemében százszám szikra tündököl…”

Rím: szintén hangalakzat a verssorok végén szereplő magánhangzók összecsengetése

Enjambement (anzsambman): a mondathatár és a vers sorszerkezete gyakran nem igazodik egymáshoz, a mondatszerkezet nem zárul le a verssor, a versszak végén, hanem átkígyózik a következő sor, a következő versszak elejére.

„Nem maradok veled. Patás kentaurokhoz indulok a vadonba s a mezei nők közt este sörényes cimboráimmal a tűznél leheveredve telt tömlők és duda mellett telekurjongatom az állatszagú erdőt.” /Szabó Lőrinc/

Strófa, versszak: a versszöveg egységekbe szerveződése, rövidebb versszakok általában fölszabadultabb, könnyedebb életérzéseket közvetítenek. A hosszúak bonyolultabbat, rétegzettebbet. Az európai kultúra történetében a leghíresebb, leggazdagabb történetű strófaszerkezetek az alkaioszi és a szapphói. A magyar költészetben Berzsenyi és Babits vonzódtak ezekhez.

Ismétlés: 2 fajtáját ismerjük, az egyik amikor a szavak, szószerkezetek változatlan formában ismétlődnek, a másik az, amikor csak a szótő ismétlődik /figura etimologica/

Pl. teljes szóalakismétlés

„Látta Miklós bizony, hogy ne látta volna …”

figura etimologica

„Lelkemből lelkedzett gyönyörű magzatom…”

(itt csak a szótő /lélek/ ismétlődik változatlanul)

Felsorolás: nem rokon értelmű szavak azonos mondatrészi helyzetben való szerepeltetése tartalmi erősítés céljából.

Pl. „Adjon az Isten szerencsét, szerelmet, forró kemencét…”

Fokozás: a fokozás azonos mondatrészi elemek egymáshoz képest érzelmi, értelmi többletet fejeznek ki

„Száz vasutat, ezeret!

Csináljatok, csináljatok!”

Ellentét: egymással ellentétes értelmű, érzelmiségű szavak, kifejezések egymás mellett szerepeltetése nyomatékosítás szempontjából.

„Inkább ma száraz barna kenyeret

Mint holnap lágy fehér cipót,

apám…”

Paradoxon: látszólagos képtelenség, ami gyakorlatilag feloldható

„Te sem haltál meg népem nagy halottja” /Arany János/

A paradoxon nem tévesztendő össze az oximoronnal, ahol az ellentét jelző és jelzett szó hangulatában mutatkozik.

„édes mostoha”


Forrás: kidolgozott érettségi tételek | Érettségi