2012. április 4., szerda

Közép Európa a II. Világháború után és Ázsia

Közép-Európa a II. Vh. után

-A vesztes országok megszállás alá kerültek, életüket a SZEB (Szövetséges Ellenőrző Bizottság) irányította. Az országok sorsát nem az döntötte el, hogy győztes vagy vesztes volt-e, hanem hogy melyik nagyhatalom érdekszférájába kerültek (melyik hatalom szállta meg) őket.
- Közép-Európa Görög.o. kivételével szovjet befolyás alatt. Kommunista pártokat juttatnak hatalomra. A kommunista pártok politikájának összehangolására 1947-ben létrejön a KOMINFORM (Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodája)

A szovjetek birodalmuk növelésére használták fel katonai jelenlétüket.

- 1947-ben (párizsi béke) Német.o. és Ausztria kérdésében nem tudtak megegyezni a nagyhatalmak, így ezek megszállási övezetekre oszlottak. Berlin is megosztott volt. A szövetségesek Ny- Berlin ellátása érdekében 1945 után pontosan kijelölték a légifolyosókat, a közúti hozzáférést azonban nem szabályozták. Az ellentétek (a szövetségesek és a Szovjetunió között) akkor éleződtek ki, mikor a nyugati hatalmak a Ny-német zónákat be akarják vonnia Marshall-tervbe. A Szovjetunió tiltakozik.
1948-ban a nyugati zónában az elértéktelenedett márka helyett új márkát vezettek be (valutareform), erről a Szovjetuniót nem tájékoztatták. A Szovjetunió ezért Ny-Berlint blokád alá veszi, de a nyugati hatalmak légihídon biztosították a város ellátását (1948-49 berlini válság).
1949 nyarán a nyugati megszállási övezetben megalakul az NSZK (Német Szövetségi Köztársaság), ősszel a szovjet zónából létrejön az NDK (Német Demokratikus Köztársaság).
Berlinen keresztül keletnémet állampolgárok tömege menekült Nyugatra: Ennek megszüntetésére húzzák fel a berlini falat (120 km) Nyugat -Berlin körül (1961 aug.)
Enyhülés a két német állam 1972-ben kölcsönösen elismerte egymást.




Kína 1946-49 polgárháború

KUOMINTANG (nemzeti erők) KÍNAI KOMMUNISTA PÁRT
USA támogatja
szovjetek támogatják
CSANG KAJ-SEK (Tajvanra szorul vissza) MAO CE-tung


győz


megalakul a Kínai Népköztársaság Kína a kommunista tömb része lett

A '60-as évek elején Kína és a Szovjetunió szakítottak. MAO CE- tung kitartott a sztálinizmus mellett, nem volt nyitott a hruscsovi reformokra, és nem volt hajlandó birodalmát alárendelni a szovjet érdekeknek.



A helyi háborúk hátterében a 2 szuperhatalom állt.


Korea -megosztott

É-Korea (kommunista) D-Korea (demokratikus)
szovjet, kínai támogatás
USA támogatás
támadás az egyesítés érdekében

-> 1950-53 koreai háború

-> a fegyverszünet a korábbi határokat állította vissza




Vietnam

-1946- 54 felszabadító háború a francia gyarmatosítók ellen -> a franciák kivonulnak Egyiptomból
-az országot kettészakították

É-Vietnam (kommunista) D-Vietnam (amerikabarát)
HO SI MINH


↔ polgárháború

1964-től az USA is részt vett katonailag (félmillió amerikai katona, 60 ezren halnak meg itt)

-> a közvélemény nyomására az USA 1973-ban békére kényszerül

1975. Vietnam kommunista vezetés alatt egyesül



A gyarmati rendszer: felbomlott

Közel-Keleten :1948-ra (India. 1947)
Ázsia: 1950-es évek közepére
Afrika: 1960-as évek közepére vívták ki függetlenségüket

jellemzője: nehéz gazdaság helyzet, szegénység, törzsi vagy vallási alapú hatalmi harcok, gazdaságuk a fejlett világtól függött (hitelek, beruházások, -> újragyarmatosítás)




Közel- Kelet (korábban fr. és angol felügyelet alatt)

-arab-izraeli konfliktus

Az ENSZ két részre osztotta Palesztinát:

arab állam zsidó állam (Izrael) (a holokausztot követően tömegesen vándorolnak Palesztinába )
-> támadás, de vereséget szenvednek
A korábbinál nagyobb területet szerez, és közel 1 millió palesztin menekültet nem engedett vissza régi lakhelyükre
Szovjetunió támogatása
USA támogatása

állandósul a feszültség (pl. 1967. „hatnapos háború” Izrael ismét győzelmet arat az arabokon és jelentős területeket szerez pl. Ciszjordánia)



-> az arab államok bevetik az ún. olajfegyvert -> csökkentik a termelést ->4szeresére nő az olajár -> olajválság 1973-74)


-szuezi válság 1956.
NASSZER szovjetbarát egyiptomi elnök, és az Izrael ellenni arab koalíció vezetője államosította a Szuezi-csatornát -> 1956. okt. 29. brit, fr., és izraeli csapatok megtámadják Egyiptomot -katonai siker , de a -> szovjetek és az USA a visszavonulásukat követelik


Fegyverkezési verseny, űrversengés