Iskolai anyagok: 04/14/12

http://erettsegizz.com/magyar-nyelvtan/szokepek-es-alakzatok/

A szépirodalom nyelvében a szavak mást jelentenek, mint a hétköznapokban. Képszerűen viselkednek, jelentéskörük kitágul, módosul. A művészi megformáltságú szövegnek ún. poétikai – esztétikai funkciója van. A művészi szövegben a szemléletesség és hatásosság eszközei a szóképek, amelyek csak az adott szövegben funkcionálnak képként.

Metafora: hasonlóságon alapuló szókép, ami szimbolizáló terminusból és szimbolizált tárgyból áll, ezeket azonosítja, vetíti egymásra valamilyen közös jegy alapján.

Fajtái:

1) Teljes

pl. „Kikelet a lány,
Virág a szerelem…”
szimbolizáló szimbolizált tárgy
terminus

2) Egytagú

pl. „Amott ül egy túzok magában…”
Toldi a szimbolizált tárgy

Allegória: egy fogalom és egy kép kapcsolatára épül.

2 típusát ismerjük:

1) Gondolatról gondolatra, lépésről lépésre kibontott, megvilágított metafora, ami gyakran az egész költeményen végigvonul.
Pl. Vajda: Virrasztó
Arany: Rab gólya

2) Erkölcsi tulajdonságok, érzelmek természeti tényezők megszemélyesítése, élőként való megjelenítése
pl. „… és folyton folyvást ordított a Vész,
mint egy veszetté bőszült szörnyeteg”
„… és a Nyomor gyámoltalan fejét
elhamvadt városokra fekteti…”
allegorikusan megjelenített elvont fogalom

Megszemélyesítés: élettelen tárgyat, elvont fogalmat emberi tulajdonságokkal ruház fel a költő, emberként cselekedteti azt

Pl. „az ösztövén – kútágas hórihorgas gémmel mélyen néz a kútba s benne vizet kémlel…”

Szinesztézia: különböző észlelési területekhez kapcsolódó benyomások, érzetek összemosása, összekapcsolása egy képben

Pl. „ A Fénynek földi hang még nem felelt,

Csak a színek víg pacsirtái zengtek:

Egy kirakatban lila dalra kelt egy nyakkendő…”

Metonímia: 2 fogalomnak egy nagy jelentésmezőben való egymásra vonatkoztatása, valóságos érintkezése, amely létrejöhet térbeli, időbeli, anyagbeli és ok-okozati érintkezés alapján

Térbeli: asztalt bont
Időbeli: nagy idők nagy embere
Anyagbeli: nincs egy vasam sem
Ok-okozati: az istennyila = villámlás
Szinekdoché: a metonímia egyik fajtája, szintén érintkezésen alapuló szókép, stílus hatását a rész és az egész, a nem és a fajta megnevezésének felcseréléséből nyeri. Pl. a hegy leve = bor

Szimbólum: már az ókori görögök is ismerték náluk jelképes tárgyat jelölt, manapság is használjuk ilyen értelemben

gyűrű = összetartozás

Fehér galamb = béke

A szimbólum szóképként egy képnek és egy összetett jelentéstartalomnak a kapcsolatát jelenti, míg az allegóriában szimbolizált tárgy és a szimbolizáló terminus hasonlósága egyértelmű addig a szimbólum rejtelmesebb többféleképpen értelmezhető, gyakran inkább intuícióval közelíthető meg, mint ésszel.

Ady verscímében „Az értől az óceánig” címűben az ér a vidékiességet, az elmaradottságot, a provincializmust, a lehetőségek hiányát szimbolizálja, míg az óceán mindezek ellentétét.

Alakzat: A klasszikus retorika alakzatnak nevezi a beszédszépítő, nagyobb kifejezőerőt szolgáló eljárásokat, melyek mutatkozhatnak a hangalakban a szerkesztésben, de szövegszervező erővé is válnak.

Legismertebb alakzatok:

(hangalakzatok: alliteráció és a rím)

alliteráció: a szó eleji mássalhangzók összecsengése kelthet kellemes, andalító és félelmetes, rémisztő hangulatot, a mássalhangzók fizikai tulajdonságaitól függően.

Pl. „szemében százszám szikra tündököl…”

Rím: szintén hangalakzat a verssorok végén szereplő magánhangzók összecsengetése

Enjambement (anzsambman): a mondathatár és a vers sorszerkezete gyakran nem igazodik egymáshoz, a mondatszerkezet nem zárul le a verssor, a versszak végén, hanem átkígyózik a következő sor, a következő versszak elejére.

„Nem maradok veled. Patás kentaurokhoz indulok a vadonba s a mezei nők közt este sörényes cimboráimmal a tűznél leheveredve telt tömlők és duda mellett telekurjongatom az állatszagú erdőt.” /Szabó Lőrinc/

Strófa, versszak: a versszöveg egységekbe szerveződése, rövidebb versszakok általában fölszabadultabb, könnyedebb életérzéseket közvetítenek. A hosszúak bonyolultabbat, rétegzettebbet. Az európai kultúra történetében a leghíresebb, leggazdagabb történetű strófaszerkezetek az alkaioszi és a szapphói. A magyar költészetben Berzsenyi és Babits vonzódtak ezekhez.

Ismétlés: 2 fajtáját ismerjük, az egyik amikor a szavak, szószerkezetek változatlan formában ismétlődnek, a másik az, amikor csak a szótő ismétlődik /figura etimologica/

Pl. teljes szóalakismétlés

„Látta Miklós bizony, hogy ne látta volna …”

figura etimologica

„Lelkemből lelkedzett gyönyörű magzatom…”

(itt csak a szótő /lélek/ ismétlődik változatlanul)

Felsorolás: nem rokon értelmű szavak azonos mondatrészi helyzetben való szerepeltetése tartalmi erősítés céljából.

Pl. „Adjon az Isten szerencsét, szerelmet, forró kemencét…”

Fokozás: a fokozás azonos mondatrészi elemek egymáshoz képest érzelmi, értelmi többletet fejeznek ki

„Száz vasutat, ezeret!

Csináljatok, csináljatok!”

Ellentét: egymással ellentétes értelmű, érzelmiségű szavak, kifejezések egymás mellett szerepeltetése nyomatékosítás szempontjából.

„Inkább ma száraz barna kenyeret