Műfaj: elégikus óda (elégico-óda)
Cím: a munkásságnak a leírására utal, a lant a költészet metaforája, a kezdő és a záró motívum a versben.
1 vsz: jelen
Lant /dal, írás szinonimája/ és fa . Kijelentő mondatok, az alkotás befejezését jelenti ki és indokolja azt. Kihalt belőle a tűz.
2 vsz: pozitív képekkel idézi fel a múltat, /fény, illatok és hanghatások/ ezek jó érzést keltenek.
3 vsz: Petőfiről beszél, figyelte költészetét, és motiválták egykor egymást.
Húr -lant, láng- tűz metafora.
4 vsz: A múltban elképzelt jövőről ír, amiért sokat harcoltak, a nemzetért való küzdelem állt középpontban.
5 vsz: Remélték, hogy a sok fáradozás meghozza a maga gyümölcsét, az utódok majd kegyelettel és hálával emlékeznek meg róluk. Nincs nép, nincs babér, s ezáltal nincs semmi. Lemondó felkiáltással zárja a versszakot.
A jelen elégikus hangvételű, a múlt derűs, ódai.
A refrén nyomatékosítja a lélek, szenvedély ifjúságát, ezt keresi a költő . Az utolsó versszakban tudatosítja egyértelműen ennek az elmúlását.
" Oh lelkem ifjúsága."
6.vsz: Kérdéseket tesz fel, gondolatai folytatására használ, a pontot használ. Visszatér a jelenbe. Zaklatottság jellemzi, bizonytalansága kérdésekben nyilvánul meg, a költészet lényegére kérdez rá. Nem látja értelmét munkásságában, nincs kihez szólnia sem. A képeit idézi meg.
" virágos szemfedél"
7.vsz: A végső beletörődés, nem érdekli az írás, mert nincs kinek írnia, nem érdeklik az emberek sem, nincs ereje tovább. A kihaló fa a költő szimbolikája, ha kihal akkor nem hoz virágot, nem ír több verset. Értelmezni másként is lehet, a nemzet a fa és a szabadságharc megtörte, a nemzet halál képe. Halott a hősi múlt, s odaveszett vele a lelkesedés is, e nélkül a költészet csak fonnyadó virág lehet. A virágok a benne élő embereket jelképezik. Változik a refrén, ez a teljes megsemmisülés érzete.
"Oda vagy, érzem, oda vagy
Oh lelkem ifjúsága!"
A bizonytalanságit ez a bizonyosság váltja fel.
