Műnemek

MŰNEMEK

1. Mi jellemzi az epika műnemet?

• A görög eredetű szó jelentése „elbeszélő”. A három műnem egyike.

• Lényege szerint a külvilágra irányul, a valóságot mint az objektív tényezők világát mutatja be, történeteket beszél el. Alapvetően múlt idejű, objektív műnem.

• Fő tárgya az emberi cselekvések és az emberrel történő események világa.

• Rendszerint elbeszélő mondja el, aki hagyományosan egy külső nézőpontot képvisel.

• Terjedelem szerinti felosztása:

◊ Nagyepika (pl. eposz, regény, verses regény)

◊ Kisepika (pl. novella, elbeszélés, mese, legenda, monda, anekdota, karcolat, rege, ballada, közmondás, vicc)

• A nagyepika terjedelme lehetővé teszi, hogy az életet, a bemutatott kort a maga teljességében ábrázolja (extenzív totalitás). A nagyepikus művekben bonyolult cselekménnyel, sok fő- és mellékszereplővel, sokféle összefüggéssel találkozunk.

• A kisepikus mű a valóság egy kis darabját ragadja ki és ábrázolja.

2. Mi jellemzi a líra műnemet?

• Az elnevezés a görög „lüra” (húros hangszer) szóból származik. A három műnem egyike, a lírai (általában verses) műfajok összessége.

• Lényege az erős szubjektivitás, az érzelmek, hangulatok, egyéni tudattartalmak elsődlegessége a külvilág objektív tényeivel és tárgyaival szemben.

• A jelen idő jellemzi: az én jelen pillanatbeli állapotát fejezi ki.

• Az érzelmeket keletkezésük közben ábrázolja.

• A valóság elemei nem mint a külvilág objektív tényei, hanem mint a költő érzelmeinek tárgyai jelennek meg.

• Vannak hagyományos lírai műfajok (pl. dal, epigramma, óda), de vannak meghatározhatatlan műfajú, mégis egyértelműen lírai műfajok.

• A műfaji szemponton kívül többféle felosztás létezik:

• Témák szerint: szerelmi líra, tájlíra, politikai líra stb.

• Terjedelem szerint: félhosszú vers, hosszú vers

• A világhoz való viszonya szerint: gondolati líra, érzelmi líra, hangulati líra stb.

• Kommunikációs helyzet szerint: egyéni líra, közösségi líra

• Személyesség foka szerint: szubjektív líra, objektív líra

3. Mi jellemzi a dráma műnemet?

• A műnem elnevezése a görög „drán” (cselekedni) szóból származik. A három irodalmi műnem egyike.

• A drámai mű eseménysort ábrázol, de az eseményeket, a szereplők jellemét, gondolatait, egymáshoz való viszonyát az alakok párbeszédeiből (dialógusaiból) és magánbeszédeiből (monológjaikból) tudjuk meg.

• Általában közönség előtti, színházi előadásra készül, a befogadókból közvetlen hatás kiváltására törekszik.

• Két alapvető műfaja a komédia (esztétikai minősége: komikum) és a tragédia (esztétikai minősége: tragikum).

• Arisztotelész szerint legfőbb hatása a katarzis: az a hatásmód, amellyel a műalkotás az embert a köznapok világából kiemeli és magasabb, megtisztult erkölcsi-lelki világba helyezi.

• Hagyományos szerkezeti egységei: expozíció (bevezető rész); bonyodalom (konfliktust késleltető mozdulatokkal); tetőpont (válság, az erők összecsapása); sorsfordulat (felismerés, katasztrófa kezdete; feloldás (végkifejlet).

MŰFAJOK

EPIKAI MŰFAJOK

1. Analitikus regény

• Tágabb értelemben: a lélektani regények szinonimája. A mű a szereplők lelkiállapotára koncentrál, ezeket elemzi, analizálja. Ilyen értelemben Standhal regényeit nevezzük analitikus regényeknek.

• Szűkebb értelemben: azon regények megjelölése, amelyekben pszichoanalízis elméletének hatása közvetlenül és nagyobb mértékben érvényesül, mint pl. Thomas Mann: „A varázshegy”.

2. Anekdota

• Rövid, az élőbeszédben kialakult, népi eredetű epikus műfaj.

• Humoros, tréfás, csattanóval végződő történet, hőse valamely ismert személy.

• Fokozottan épít elmondójának és befogadójának együttes háttérismereteire, az ízlésformák, érték- és szokásrendszerek közös tradíciójára.

• Az anekdota legnagyobb magyar mestere Mikszáth Kálmán.

• Az anekdotikus elbeszélő módszer a részleteket előtérbe helyező, egyes epizódokra koncentráló, az egész mű kompozíciójára kevésbé ügyelő írói eljárás.

3. Ballada

• Verses kisepikai műfaj (összefüggő történetet mesél el), amelyet erősen átszőnek a lírai elemek (költői sűrítés, dalszerű megformálás) és a drámai elemek (cselekmény, gyakori párbeszédes forma).

• Jellemző rá a kihagyásos, homályos előadásmód, a sűrített cselekmény, a sok párbeszéd és a lírai monológ.

• Gyakori sajátsága a sor- és versszakismétlés.

• Elsősorban népköltészeti műfaj (népballada), amely felé a 18. században fordult az irodalmi érdeklődés.

• Ennek hatására jött létre a műballada, amely a 18 – 19. században virágzott

• Magyarországon Arany János írt balladákat

4. Egyperces novella

• Örkény István alkotta kisepikai műfaj, amely röviden, célratörően, erős sűrítéssel élve, gyakran a hagyományos cselekményt mellőzve törekszik pontos kifejezésre.

• Az egyik oldalon a közlés minimuma áll, az író részéről, a másikon a képzelet maximuma, az olvasó részéről.

• Erősen parabolisztikusak, uralkodó esztétikai minőségük a groteszk.

5. Elbeszélés

• Tágabb értelemben: a novellával azonos

• Szűkebb értelemben: a novella és a regény közötti epikai műfaj. Gyakran nevezik hosszú novellának. Általában egyetlen cselekménysorozatra épül, a novellánál bőségesebben kifejtve, többszöri helyzetváltoztatással, fordulattal. Idő- és színhelyváltozások is jellemzik. Pl. Thomas Mann: „Tonio Kröger”.

6. Elbeszélő költemény

• Tágabb értelemben: minden versben írt epikus műfaj

• Költői elbeszélés. Azon verses formájú epikai művek gyűjtőfogalma, melyeknek nincsen önálló műfaji megnevezése. A magyar fogalomhasználatban egyaránt elbeszélő költeménynek minősülnek az olyan nagy terjedelmű alkotások, mint Arany János „Toldi”-ja és Petőfi Sándor „János Vitéz”-e.

7. Ellenutópia

• Regénytípus, amely az ideális államberendezkedéssel szemben a rossz, hibás. Esetleg bűnös államformát mutatja be, s egyúttal szembesíti azt a lehetséges jóval. Pl. Swift: „Gulliver utazásai”.

• Gyakran valóságos társadalmi visszásságok felnagyítása, esetleg rémlátomás az ember jövőjéről.

8. Eposz

• Hősköltemény. Verses nagyepikai műfaj.

• A klasszikus, antik eposz egy egész népre, nemzetre kiható, nagyszabású küzdelmet mutat be nagy terjedelemben, mesés-legendás formában, csodás elemekkel átszőve. Az isteni és emberi világ egyaránt helyet kap benne, hősei rendkívüli emberek, esetleg isteni származásúak, természetfeletti erővel rendelkeznek, illetve természetfeletti erők segítik őket. Az egykori események a későbbi kor embere számára példát, mértéket jelentenek saját cselekedeteihez. PL. Homérosz: „Íliász” és „Odüsszeia”; Vergilius: „Aeneis”.

• Az antik minták nyomán jött létre a barokk eposz, pl. Zrínyi Miklós: „Szigeti veszedelem”

• A 19. században a nemzeti tudat ébredése nyomán mindezek követésével több irodalomban is törekedtek a népi „naiv eposz” megteremtésére. PL. Arany János: „Buda halála”.

• A komikus eposz a klasszikus eposz formai sajátosságait felhasználva kisszerű tárgyat választ, pl. Csokonai V. Mihály: „Dorottya”. Az eposzparódia arra is törekszik, hogy az általa parodizált művek világképét, műfaji sajátosságait is nevetségessé tegye (Petőfi Sándor: „A helység kalapácsa”).

9. Fejlődésregény

• Regénytípus, amelyben a főhős személyiségének kialakulása áll a középpontban, azokat a hatásokat és külső-belső változásokat elemzi, amelyek egy jellemet megformálnak.

• Lélektani érdeklődés és a társadalmi háttér megrajzolása egyaránt jellemzi.

• A belső folyamatokon van a hangsúly.

• Követelménye a hit a személyiség többoldalúságában és fejlődésének lehetőségében, ezért a 18-19. század jellemző regényformája.

10. Karcolat

• Rövid, szellemes, sokszor gúnyos, egyetlen problémát körüljáró, általában valamilyen valóságos eseményhez vagy személyhez kapcsolódó, tanulságra kihegyezett szépprózai műfaj

11. Karrierregény

• Regényműfaj, amely egy hős társadalmi felemelkedését, karrierjét mutatja be.

• A főszereplő általában alulról próbálja felverekedni magát – saját erejére, képességeire, tehetségére támaszkodva – a társadalmi hierarchia magasabb régióiba.

• Ez általában az erkölcsi elvek fokozatos feladásával, morális süllyedéssel jár együtt.

• Pl. Balzac: „Goriot apó”; Standhal: „Vörös és fekete”.

12. Lélektani regény

• A szereplők történéseire koncentrál, a hősök tetteinek pszichológiai mozgatórugóit keresi.

• Mivel lélekábrázolás minden regényben van, ennek dominanciája segít elkülöníteni más művektől.

• A 20. századra jellemző a modern, már a pszichoanalízis hatását mutató lélektani regény.

13. Levélregény

• Regényműfaj, fiktív levelekből áll.

• A levélforma e művekben belső formává, szövegszervező erővé válik: szűk cselekmény, elmélyült lélekábrázolás, meghitt hangvétel, szubjektivitás jellemzi.

• Elsősorban a szentimentalizmushoz kötődik (pl. Kármán József: „Fanni hagyományai”.

14. Monda

• Valamely valós jelenséghez kapcsolódik, de csodás elemekkel beszél keletkezéséről, az illető helyhez, személyhez, jelenséghez fűződő hiedelmekről.

15. Novella

• A latin szó jelentése „újdonság”.

• Elbeszélés, rövid terjedelmű, zárt szerkezetű kisprózai alkotás.

• A világból kis szeletet mutat be, ez nagyfokú intenzitást eredményez.

• Egységes cselekmény, kevés szereplő, lélektani és társadalmi motiváció jellemzi.

• Szerkezete a sorsfordulatra épül: a cselekmény menetében hirtelen változás áll be, az események tempója felgyorsul és egyenesen vezet a végkifejlethez.

• Szerkezeti tömörségét, szervességét az alapmotívum kulcshelyzetekben való felbukkanása is növeli.

• Ismerünk olyan novellafüzéreket, amelyeknek közös a főhőse. Pl. Krúdy Gyula: „Szinbád”; Kosztolányi Dezső: „Esti Kornél”.

• A novella a 19 – 20. század egyik legfontosabb műfaja.

16. Parabola

• Műfaji értelemben példázat. Olyan történet, amely valamilyen igazság, tanítás, erkölcsi vagy vallási tanulság bizonyítására vagy illusztrálására szolgál.

17. Science fiction

• Az angol kifejezés jelentése „tudományos kitalálás”.

• A történet terét és idejét kiterjeszti a Földön, illetve a múlton és a jelenen túlra, az eseményeket (valódi vagy kitalált) természettudományos törvényekkel és jelenségekkel magyarázza.

• Szerepelhetnek benne nem földi (vagy nem földi képességekkel rendelkező) lények.

• Bizonyos művek az embernek a természetet legyőző hatalmát, az emberiség világhódítását hirdeti, mások ellenkezőleg: az emberiség katasztrófáját jövendölik.

18. Tézisregény

• Regénytípus, amelyben a cselekmény valamely előre kigondolt elvi állítás, tétel bizonyítását vagy cáfolatát szolgálja. Pl. Voltaire: „Candide”.

19. Tudatregény

• Regénytípus, amelyben a világot a hős gondolatain keresztül ismerjük meg.

• Középpontjában a gondolkodás, emlékezés, képzettársítás folyamata, a tudatfolyama áll.

20. Utópia

• Olyan mű, amely az ideális jövőt, az elképzelt tökéletes társadalmat mutatja be.

LÍRAI MŰFAJOK

1. Dal

• A legelterjedtebb és legszubjektívebb lírai műfaj.

• Lényege a költői én közvetlen megszólalása; a benne ábrázolt érzelmek egyneműek.

• Tárgya, szerkezete egyszerű, külső formája általában strófikus, gyakori az ismétlés.

• A legzeneibb műfaj.

• Téma szerint vannak: szerelmi dalok, bordalok, hazafias dalok, bujdosóversek, búcsúversek, katona- és diáknóták, hajnali, esti, éjjeli dalok stb.

2. Ekloga

• Tágabb értelemben: szemelvénygyűjtemény

• Szűkebb értelemben: mindenféle pásztori (bukolikus) költemény, különösen ennek párbeszédes formájú változata. A fogalomnak ez az utóbbi műfajjelölő értelme Vergilius „Eclogae” címen ismertté vált könyve nyomán alakult ki, amely tíz, Theokritosz eidüllionjainak mintáját követő, hexameteres formájú dialogikus költeményt tartalmazott, s nyilván Vergilius költeményeinek legjobb válogatott darabjait fogta össze.

• A magyar költészetben jelentősek Radnóti Miklós eklogái.

3. Elégia

• Görög eredetű, fájdalmas, panaszos hangú lírai műfaj

• Kezdetben, az ókorban minden disztichonban írt költeményt így neveztek. Idővel a szomorú hangnemű művekre korlátozódott a műfaj neve.

• Alapélménye az elmúlás, a boldogság elvesztésének ill. elérhetetlenségének élménye.

• A klasszikus elégia idő- és értékszembesítésen alapszik.

• Elégikus magatartás akkor jön létre, amikor a költő látja, hogy a valóság és az ideál között milyen hatalmas távolság feszül, az ideál rendre alulmarad a valósággal szemben és ezt rezignáltan, lemondóan veszi tudomásul.

• A magyar irodalomban az elégia mesterei: Janus Pannonius („Saját lelkéhez”), Berzsenyi Dániel („A közelítő tél”), Tóth Árpád („Elégia egy rekettyebokorhoz”), József Attila („Elégia”).

4. Elégiko-óda

• Kettős hangvételű költemény, melyben a szárnyaló óda ötvöződik az elégia rezignáltságával (rezignált = sorsába beletörődött, lemondó, reménytelen).

• Pl. Csokonai V. Mihály: „A Magánossághoz”; Berzsenyi Dániel: „Osztályrészem”; Arany János: „Leteszem a lantot”, „Ősszel”

5. Epigramma

• Lírai műfaj: rövid, tömör, csattanóra épülő, néhány sorból álló, általában disztichonban írt vers.

• Két fő része van: egy előkészítő szakasz és a fordulat utáni, lezáró szakasz.

• Két típusa szerint ismerünk magasztos hangvételű, dicsőítő epigrammákat (görög típus) és élcelődő, csipkelődő, humoros hangvételű epigrammákat (latin típus).

• Magyar epigrammaszerzők: Janus Pannonius („Pannonia dicsérete”); Kölcsey Ferenc („Huszt”, „Emléklapra”); Vörösmarty Mihály („A Guttenberg-albumba”)

6. Epilógus

• Utóhang vagy utószó: drámai vagy epikus művekben a törzsszövegtől elkülönülő, de tartalmilag a művel mégis egységet alkotó befejező, záró rész.

7. Helyzetdal

• A lírai költészet egy ága, a szereplíra körébe tartozik.

• A költő egy képzeletbeli személy helyzetébe beleélve magát annak monológját mondja el. Így a költői én a versbeli fiktív én (lírai én) egyértelműen elkülöníthető egymástól.

• Pl.: Csokonai V. Mihály: „Szegény Zsuzsi a táborozáskor”, Petőfi helyzetdalai

8. Himnusz

• Lírai műfaj, vallásos jellegű, az istent, isteneket vagy valamely magasztos tárgyat, eszmét dicsőítő, fennkölt hangvételű, fohászkodó ének.

• Kérés fejeződik ki benne, mindig a hiány állapotában keletkezik.

• Legközelebbi műfaji rokonai az óda, az ima, a zsoltár.

• A világi témájú himnuszköltészet sajátos ága a nemzeti himnusz, amely egy-egy nép összetartozását, öntudatát reprezentálja (Kölcsey Ferenc: „Himnusz”).

9. Idill

• A görög szó jelentése ’képecske’.

• Antik irodalmi műfaj, a tökéletes boldogság, a felhőtlenül békés, harmonikus világ leírása; leggyakrabban pásztori életkép.

• Az idill olyan költői látásmód, amely az eszményt a valóságban létezőnek, megvalósultnak mutatja be, harmonikusnak ábrázolva az ember és a természet, az eszmény és a realitás viszonyát. Ezért az öröm, a boldogság hatja át az idilli műveket.

10. Óda

• Az elnevezés a görög „ódé” (dal) szóból származik.

• Lírai műfaj; magasztos tárgy és ennek megfelelően emelkedett hangnem jellemzi, lehet strófikus felépítésű is.

• Magasrendű, fennkölt témáról (istenek, ember és a haza sorsa, egy érzés, eszmény, magatartás).

• Tárgya szerint lehet: egyéni és közösségi.

• Módszere szerint: dicsőítő és bölcselkedő.

• Címzettje és megszólítottja gyakran egy jelentős személyiség vagy egy allegorikus fogalom.

• Pl.: Berzsenyi Dániel: „A magyarokhoz I. II.”

• A modern költészetben ritka (József Attila: „Óda”).

11. Rapszódia

• Emelkedett, gyakran extatikus hangú, kötetlen szerkezetű, formájú és ritmusú lírai műfaj.

• Zaklatottság, az érzelmek és a gondolatok szenvedélyes hullámzása jellemzi.

• Részei nem logikailag, hanem a képzelet, az asszociációk és az érzelmek törvényszerűségeit követve kapcsolódnak egymáshoz.

• Rokon műfajai a himnusz és az óda.

• A romantika különösen kedvelte (Vörösmarty Mihály: „Előszó”; Petőfi Sándor: „Egy gondolat bánt engemet”), az újabb irodalomban ritkább (Kosztolányi Dezső: „Hajnali részegség”).

12. Tájleíró költemény

• Kizárólag tematikai (= témakör szerinti) szempontból behatárolható, de műfajként számon tartott fogalom.

• Azok a művek tartoznak ide, amelyek nem kizárólag, de meghatározó mértékben az embert körülvevő élő és élettelen természeti környezetet jelenítik meg, beleértve az ember által alkotott épületeket, tárgyakat.

• Minden más tartalmat (gondolatot, érzést, szimbolikus jelentést) a középpontba állított tájon, természeti jelenségen keresztül fejezi ki.

• A természetleírás része is lehet egy nagyobb műnek, a felvilágosodás és a romantika koráig inkább ez a jellemző.

• Csak a 18 – 19. század fordulójától válik a táj, a természet a lírai személyiség érzelmeinek, hangulatainak, gondolatainak leíró vagy szimbolikus jellegű kifejezésre alkalmas témává.

• PL. Csokonai V. Mihály: „Az estve” c. vers első része; Petőfi Sándor: „A puszta, télen”, „Az alföld”, Ady Endre látomásos tájversei; József Attila: „Nyár”, Külvárosi éj”, „Holt vidék”

13. Zsánerkép és életkép

• Régebben az életkép és a zsánerkép fogalmát szinonimaként használták: rövid verses műfaj a líra és az epika határán, a mindennapi élet valamely tipikus alakját, helyzetét vagy jelenetét ábrázolja egy-két vonással.

• Az újabb vizsgálódások több ponton különbséget tesznek az életkép és a zsánerkép között, hangsúlyozva a zsánerképben erősebben megnyilvánuló tipizálást.

• PL: Életkép: Petőfi Sándor: „Megy a juhász a szamáron…”; Zsánerkép: Petőfi Sándor: „János gazda”

VERSTÍPUSOK

1. Értékszembesítő verstípus

• Jellegzetes verstípus, amely egy értéktelített és egy értékhiányos állapotot állít szembe egymással.

• E két állapot megfeleltethető a múlt-jelen, illetve a múlt-jövő ellentétpárokkal, tehát gyakran együtt jár az időszembesítéssel.

• PL. Berzsenyi Dániel: „A közelítő tél”; Arany János: „Epilogus”; József Attila: „Talán eltűnök hirtelen”, „Nem emel fel”

2. Gondolati költészet

• A lírai költészet nagy területe, intellektuális, filozófiai költészet. Ide sorolható minden olyan vers, amelyben a gondolati tartalom, a filozófiai mondanivaló túlsúlyban van más elemekhez (érzelemhez, hangulathoz, indulathoz) képest.

• Ám ahhoz, hogy egy gondolat költészetté váljon, egyéni élményként és személyesen megélt tartalomként, szubjektív mondanivalóként kell megjelennie, mint az embernek egy eszméhez való viszonya

• A megfogalmazás költőisége, a nyelv poétikai (=verstani, költészettani) funkciójának erőteljes érvényesülése (képek, zene, ritmus stb.) is szerepet játszik a gondolati költeményben.

• PL. Csokonai V. Mihály: „Az estve”, „Konstancinápoly”; Vörösmarty Mihály: „Gondolatok a könyvtárban”; József Attila költészetében is megjelenik

3. Hangulati költészet

• A lírai költészet jelentős területe: a pillanatnyi benyomásokat, a költő hangulatait, kedélyállapotait ragadja meg.

• Az impresszionista stílusra különösen jellemző (Verlaine: „Őszi chanson”).

4. Időszembesítő vers

• Több idősíkot állít szembe egymással, mintegy összehasonlítja benne a jelen, a múlt vagy a jövő értékvilágát.

• Rendszerint egy súlyos értékvesztés elégikus vagy drámai megfogalmazása; a költő gyakran életének végső számvetését végzi el.

• PL. Berzsenyi D.: „A közelítő tél”; Vörösmarty M.: „Előszó”; Arany J.: „Epilogus”; Babits Mihály: „Ősz és tavasz között”; Kosztolányi Dezső: „Számadás”; József Attila: „Talán eltűnök hirtelen”.

5. Létharcvers

• Ady Endre költészetének jellegzetes verstípusa.

• Lírai, epikai és drámai elemeket ötvöz, középpontjában hatalmas küzdelem áll, amelynek tétje a költői én egész létezése, valamely alapértékhez való viszonya.

• Jellemzői a túlfűtött érzelmek, az erős szcenírozottság (= színpadiasan jelenetezett), az elvont tér- és időviszonyok, a párbeszédek.

• Pl. Ady Endre: „Az ős Kaján”, „Harc a Nagyúrral”.

6. Létösszegző vers

• Jellegzetes lírai verstípus, amely a művész saját életére visszatekintve személyisége fejlődését értelmezi és értékeli.

• Együtt jár a múlt és jelen összehasonlításával, az időszembesítéssel, nemegyszer az önmegszólítással is.

• Pl. Arany János: „Mindvégig”; Kosztolányi Dezső: „Számadás”; József Attila: „Tudod, hogy nincs bocsánat”

7. Önmegszólító versek

• A költői én megszólítja önmagát, ezzel létrejön egy belső, de két személyben (megszólítóban és megszólítottban) tárgyiasított vita.

• A személyiség válságát fogalmazza meg drámaian, a vita tétje e személyiség sorsa, létének érvényességes vagy érvénytelensége, s a műben valamiféle új magatartás körvonalazódik.

• Pl. lásd létösszegző verseknél

DRÁMAI MŰFAJOK

1. Abszurd dráma

• Az abszurd dráma a II. világháború után kibontakozó abszurd irodalom legnagyobb hatású műfaja.

• Világképét a lét teljes értelmetlenségének és céltalanságának érzése hatja át, melynek alapja a világ rendezettségét, az élet értelmét és az emberi megismerés lehetőségeit tagadó világlátás.

• Egyaránt kifejezi a társadalmi lét, a személyes, egzisztenciális lét, a nyelvi megnyilatkozás és a kommunikáció válságát.

• A drámák cselekménye és nyelvi világa szándékoltan szegényes, színterei kopárak, időviszonyai gyakran meghatározhatatlanok.

• Ezeknek a műveknek a szereplői tehetetlen, szorongó, kétségbeesett vagy unatkozó lények, sorsuk a létbe való belevetettség, passzivitás. A kitörés lehetetlen, a célok megfogalmazhatatlanok

• Az abszurd drámából hiányzik tehát a klasszikus dráma legfontosabb ismérve, a tettekben megnyilvánuló célratörő akarat.

• Pl. S. Beckett: „Godot-ra várva”; Örkény István: „Tóték”.

2. Commedia dell’ arte

• Rögtönzött színjáték, amely a 16. században alakult ki Itáliában.

• A műfaj legsajátabb tulajdonsága a szereplők rögtönzése (a cselekményvázlat csak a játék lényeges fordulópontjait rögzítette, a részletek megformálása a színészek rögtönzőkészségén múlott).

• Másik jellemzője, hogy állandó típusokat szerepeltetett: pl. zsugori kereskedő, a tudós, a gőgös katona, a furfangos szolgáló, a naiv szerelmes, a fösvény apa stb.

3. Drámai költemény

• Drámai műfaj, amely alapvető, általános emberi, filozófiai problémákat boncol, és ezt dráma formában tárja elénk.

• Mivel gondolati tartalmuk és lírai megformáltságuk olvasva jobban érvényesül, és többé-kevésbé hiányzik belőlük a dráma néhány hagyományos alkotóeleme (jellemábrázolás, katasztrófa stb.), gyakran könyvdrámáknak is nevezik.

• A cselekményelemek, a jelenetek csak lazán függnek össze.

• Pl. Goethe: „Faust”; Byron: „Manfred”; Madách Imre: „Az ember tragédiája”.

4. Epikus dráma, színház

• B. Brecht nevéhez fűződik az epikus dráma és színház megteremtése.

• Elveti az arisztotelészi dramaturgia kategóriáit; az illúziótlan, didaktikus (= tanító) célzatú, gondolkodásra késztető színház kialakítása mellett érvel.

• Távolságtartó játszásmódot követel a színésztől, szemben a „beleéléses” játékmóddal; és kívülálló, gondolkodó, megfigyelő attitűdöt a nézőtől – szemben az azonosulást, átélést igénylő színházzal. Ezt szolgálják a látottaktól elidegenítő effektusok.

• Szinte a legfontosabb szereplő a narrátor. Megjelenése mindig figyelmezteti a nézőt, hogy amit lát, az csak a valóság illúziója, a hang- és fényeffektusok, a dalbetétek (songok), operaelemek, feliratok, táblák is ezt a szerepet töltik be.

5. Farce

• Középkori francia vígjátékfajta.

• Rövid, általában csattanóra kihegyezett, de számos helyzetkomikumi ötletre épülő, népi fordulatokat bőséggel alkalmazó, nemegyszer durva, trágár szavakat is használó realista jelenet, tréfa volt.

• Egy-egy rossz tulajdonságot állított a középpontba (pl. kicsapongás, kapzsiság, képmutatás), szereplőit nem egyénítette, csak mint típusokat mutatta be (a Férj, a Bolond stb.).

6. Komédia

• Drámai műfaj, amely a világot a komikum, a nevetés eszközeivel ábrázolja.

• Értékrendje viszonylag egynemű, leggyakrabban látszat és valóság, értékes és értéktelen, szó és tett ellentmondására épül.

• A komikus hatást bizonyos emberi hibák nevetségessé tétele (jellemkomikum) vagy a színpadi szituációkban rejlő félreértések, az ábrázolt élethelyzetek humora (helyzetkomikum) okozza.

• Arisztotelész: a komédia olyan mű, melynek eleje rossz, a vége jó.

7. Moralitás

• Allegorikus szereplőket felvonultató vallásos-didaktikus színjáték.

8. Sorstragédia

• A tragédia azon fajtája, amelyben a hős bukását nem jelleme, hibái, mások túlereje stb. okozza, hanem az embernél nagyobb erők: a sors, a végzet, az istenek.

9. Tragédia

• Görög eredetű drámai műfaj.

• Létrehozó esztétikai minősége a tragikum, jelentős értékpusztulást, visszafordíthatatlan értékvesztést mutat be.

• Ábrázolhatja a jelentékeny hős és az őt körülvevő világ ellentétét, összeütközését, és bár ezekben a művekben a világ elpusztítja az értékeket hordozó személyiséget, a végső, erkölcsi győzelem mégis az övé.

• Bemutathatja a tragikus hős összeütközését valamely embernél nagyobb, jelentékenyebb erőkkel: sorssal, az isteni törvénnyel, egy örök erkölcsi normával.