A homéroszi eposzvilág a trójai mondakort dolgozta fel, mely rendkívül szerteágazó, sok részmondából áll össze. A mû leírásakor az írónak nem az volt a lényeges, hogy hogyan írja le az eseményeket. Mindkét mû hexameterben van írva, valószínûleg azért, hogy sokkal könnyebben lehessen elõadni énekes alkotásként. Fontos, hogy tér és idõábrázolásuk nem megegyezõ. Innen van az az elképzelés, miszerint a két eposzt nem ugyanaz a személy - Homérosz - írta, bár a közhiedelem úgy tartja, hogy az Íliász és az Odüsszeia is az õ alkotása. Az irodalomtudomány mai felfogása szerint a két eposz keletkezese között egy emberöltõnyi idõ van (kb. 50 év). Valószínû, hogy az Odüsszeia írója ismerte az Íliászt, és - akar Homérosz volt az író, akar nem - mindenkeppen túl akarta szárnyalni.
A két eposznak nagyon sok azonossága és különbsége van:
Mindeket alkotás mûfaja eposz, és a trójai mondakört dolgozzák fel: A bilincseitõl szabadult Prométeusz Thetis istennõnek azt a jóslatot adta, hogy akárkinek a felesége lesz, a fia dicsõbb lesz az apjánál. Zeusz ebben az idõben készült elvenni Thetist, de a jóslat ismeretében egy földi halandóhoz adta nõül. A lakodalomra mindenkit meghívtak, csak Erist, a viszály istennõjét nem. Ezért egy aranyalmát dobott az ünneplõk közé "A legszebbnek!" felirattal. Az almáért Palasz Athéné, Héra és Aphrodité versengett. Pariszt, a trójai királyfit kérték fel vitájuk eldöntésére. Õ Aphroditének adta az almát, mert õ a világ legszebb asszonyát ígérte neki. A hölgy, Szép Heléna azonban Menelaosz felesége volt. Parisz megszöktette Spártából és Trójába vitte. A görögök nemzetük sérelmének tartották az asszonyrablást, ezért egyesített sereggel vonultak ostromolni Tróját. Az Íliász a háború kilencedik évében csatlakozik a történethez, az Odüsszeia pedig ott kezdõdik, ahol az Íliász befejezõdik.
Az eposzokra szintén jellemzõek a hatalmas méretek: monumentális alkotások. Az akkori idõben újszerûnek számító verselési formán, hexameterben íródtak. Az eposzokban megjelennek a Homérosz után általánossá vált eposzi kellékek. Ezek alapján mindegyik eposz invokációval, segélykéréssel kezdõdik, amely valamelyik múzsához szól ("Férfiakról szólj nékem, Múzsa"). Ezután a propozíció, a témamegjelölés következik - Akhileusz vészes haragja. A történetek nem a mindenség kezdetétõl kezdõdnek, hanem a dolgok közepébe vágnak (in medias res). A cselekmény megindítása után seregszemle (enumeráció) következik, amely bemutatja a hõsöket, családjukat és persze a szembenálló csapatokat. Az eposzokban találhatunk még csodás elemeket, melyek az isteni beavatkozások következményei. Hatalmas terjedelmû hasonlatokat tartalmaznak (Pl.: Andromakhé búcsúzása Hektortól), amelyeknek tulajdonképpen semmi közük nincs a végkifejletre, de így cselekvése alapján többet tudhatunk meg a szereplõrõl. Megjelenik az ókori Görögország emberközpontú világa, megmutatja az akkori férfi, nõi emberideálokat, azok külsõ és belsõ tulajdonságait. Megtalálhatjuk - az Íliászban Akhileusz pajzsa készítése közben, az Odüsszeiában az egész mûvön keresztül a korabeli élet enciklopédiáját. Kisebb-nagyobb mértékben szerepet kapnak bennük az istenek is. A két eposzban még közös, hogy hõsei vérengzései ellenére megbékéléssel zárulnak (tessario).
Mint az elején említettem, különböznek az ábrázolási módok. Az Íliászban az események kronologikusak, idõrendi sorrendben vannak, és Trója körül játszódnak, viszont az Odüsszeiában párhuzamosan futnak a történet szálai a Földközi-tengeren és partvidékén. Ezt az eposzok keletkezésének kb. 50 évnyi eltolódása okozza.
Mindkét mûben fontos szerepet játszanak a fõhõsök, az emberideálok. Más korszak természetesen más embert állit fel követendõ példának. Az Íliász fõhõse, Akhileusz isteni származású, hatalmas erejû, nagy bátorságú ember. Jellemzõ, hogy a békés, hosszú de névtelen élet helyett a hõsi halállal megszerezendõ dicsõ hírnevet választja. A másik kiemelkedõ alak Hektor. Õ is vitáz, nagy erejû férfi, és õ is nagyobbra tarja a hírnevet, mint az életét, családját. Ezeket az embereket a dicsõség és a harcolni vágyás hajtja. Kegyetlen, vad dühükben belefeledkeznek mindenbe. Ezzel szemben az Odüsszeiában Odüsszeuszt a kíváncsiság, a mindent tudni akarás hajtja. Katonai vitézsége mellett kitûnõ mesterember (pl.: tutajt ácsol), az ész embere.
A nõideálok nagyjából megegyeznek. Mindkét mûben több nõ által megtestesítet ideál létezik. Az Íliászban Andromakhé (Hektór felesége) és Briszéisz (Akhileusz rabszolganõje), az Odüsszeiában Kalüpszo és Penelopé. Õk együtt valósítják meg az ókori nõk ideálját (férfi szemszögbõl): szépek, hûségesek, alázatosak, családszeretõek.
Az istenek szerepe az Íliászban rendkívül nagy. Õk döntenek el mindent, az ember kezükben csak játékszer, tõlük függ sorsa (Pl.: A két sereg harcát megelõzõen egy párviadalban Menelaosz majdnem legyõzi Pariszt, de Aphrodité megmenti a trójai királyfit). Az Odüsszeiában azonban csak korlátozott szerepük van, az ember már saját maga irányítja a sorsát.
Mindkét mûben szerepet kap a hétköznapi élet. Az Íliászból kiderül, hogy a görög nemességet egyáltalán nem érdekli a jövõ, a múltjukból élnek, csatákat beszélnek el, az elfogott katonákból lett rabszolgák szolgálják ki õket, miközben azon vitatkoznak, hogy kinek az õse volt nagyobb hõs. Itt is fontos szerepet kap a hitvilág, ami a vallás uralkodó szerepére utal.
A mesterségek közül az író a kovácsmesterséget emeli ki a könyv, de ezt is isteni foglalkozásként. A hétköznapi munkákat Akhileusz pajzsáról ismerhetjük meg (Pl.: paraszti munkák, pásztorkodás). Az Odüsszeia jobban koncentrál a hétköznapi életre. Az emberek már nem csak nyers testi erejüket használják, hanem az eszüket is. Elõre megterveznek dolgokat, gondolkodásmódjuk fejlettebb, mint az Íliászban. Az Íliász egy fenséges-tragikus eposz. Legnagyobb részben csata és harcjeleneteket beszél el. Ezért mondhatjuk, hogy az Íliász földhözragadt mû. Mivel a harcokban valamelyik félnek meg kell halnia, tragikus lesz az esemény (Pl.: Hektór halála), fenséges pedig, ha egy embertõl emberfeletti teljesítményt láthatunk (Pl.: Akhileusz gyilkos tombolása). Az Odüsszeiára jobban illik az "utazó-kaladregény" jelzõ. A hõs szinte minden pillanatát a tengeren tölti, s a veszélyes utazás többnyire ismeretlen célját csupán a szeszélyes szél Választja meg.
Mindkét eposz megbékéléssel végzõdik. Az Íliászban Akhileusz (személyes okokból) édesapjára gondol a fia holttestéért könyörgõ Priamosz láttán, érzelmei miatt hagy föl a további bosszúval. Az Odüsszeiában Odüsszeusz pedig vak dühe helyett józan eszére hallgat, emberségi okok tartják vissza. Igaz, hogy õ nagyobb vérengzést rendezett a kérõk között, mint Akhileusz a trójaiaknál, de Hektor vétke eltörpül Antinoosz és társai vétke mellett.
Az Íliász és az Odüsszeia kétségkívül az ókori görög irodalom két legfényesebben tündöklõ gyöngyszeme. Segítségükkel könnyebben megérthetjük a múlt nagy alakjait, tetteik és cselekedeteik miértjét. A két mû közötti sok hasonlóság és ellentét az ókor lassú változását mutatják be nekünk, melyekbõl megérthetünk bizonyos örök értékû igazságokat, amelyeket nem tud megváltoztatni sem isten, sem ember.
