Lev Nyikolajevics Tolsztoj (1828-1910)
Az orosz irodalom és a világirodalom egyik legnagyobb alkotója, "legragyogóbb lángelméje", a realista orosz próza mestere. Minden idők egyik legnagyobb regényírójának tekintik a Háború és béke, valamint az Anna Karenina című művei miatt, melyeknek középpontjában az orosz élet realista ábrázolása áll.
Az író valláserkölcsi véleménye a tolsztojánizmus. Gondolatai nyomon követhetők regényeiben és elbeszéléseiben. Kora társadalmát kritikával szemlélve állapítja meg, hogy a tiszta emberség hordozói csupán a parasztok és a gyermekek. Ám a világ megváltoztatását nem forradalom útján képzeli el, az erőszakot elítéli. Az író szerint az embereknek maguknak kell megjavulniuk, tökéletesedniük s szeretettel illetve szánalommal lenniük a többi ember iránt. A világot pedig egy próféta fogja meggyőzni a jóság követésének szükségességéről. Ha az egyes ember megjavul, az egész világra pozitív hatással lesz e fejlődés, s az is jobbá válik általa.
Leo Nikolajevics Tolsztoj: Ivan Iljics halála
1886
Szereplők:
Ivan Jegorovics Sebek, bíró
Fjodor Vasziljevics, ügyész, Golovin barátja
Pjotr Ivanovics, ügyész, Golovin barátja
Schwarz, hivatalnok
Geraszim, felszolgáló inas
Praszkovja Fjodorovna Mihel, Golovin felesége
Szokolov, tálaló inas
Liza Ivanovna Golovin, Golovin lánya
Fjodor Petrovics Petriscsev, vizsgálóbíró, Liza jegyese
Vaszilij Ivanovics Golovin, Golovin fia
Történet:
1
A bíróság épületében vagyunk. Az ügyészek: Fjodor Vasziljevics és Pjotr Ivanovics egy tárgyalás szünetében Sebek bíró szobájában gyűlnek össze, és beszélgetnek. Pjotr Ivanovics közben újságot olvas. Egyszercsak felnéz, s megrendült hangon közli, hogy barátjuk, Ivan Iljics Golovin törvényszéki bíró elhunyt. Ezt hallva, a gyászt leszámítva, a jelenlévők első reakciója, hogy megkönnyebülnek, mivel nem őket érte a tragédia, illetve saját és rokonaik előléptetésén gondolkoznak. Pjotr Ivanovics elhatározza, délután meglátogatja barátja özvegyét. A házban Fjodor Vasziljeviccsel találkozik, aki esti vintpartira hívja, de megjelenik Praszkovja asszony, aki beszélni óhajt a férfival. Az özvegy aziránt érdeklődik, ki lehetne-e facsarni még több pénzt az államkincstárból eme szerencsétlen esemény okán, de a jó barát nem tud ez ügyben segíteni. Ezután megtörténik a gyászszertartás, amiről Pjotr Ivanovics az elsők közt távozik. Így még éppen odaér a kártyaparti második felére…
2
Golovin tragikus végű 45 éves élete jómódú családban kezdődött. Apja, Ilja Jefimovics Golovin Pétervárott volt jól kereső köztisztviselő. Bátyja apjához hasonló karriert futott be, öccse azonban nem állta meg helyét az életben. Lánytestvére egy gazdag főúrhoz ment feleségül. Miután Ivan Iljics elvégezte a jogtudományi iskolát, apja segítségével előbb különleges megbízatású tisztviselő, majd vizsgálóbíró lett. Mindenki tisztelte, társai tehetségesnek és becsületesnek tartották. Nem sokkal ezután áthelyezték. Itt ismerte meg leendő feleségét, Praszkovja Fjodorovna Mihelt. Bár nem volt szerelmes, házasságuk kezdetben mégis jól alakult. Ez utóbbi akkor kezdett megromlani, mikor az asszony először áldott állapotba került. Fokozatosan egyre zsémbesebb lett, mindenért férjét okolta. Golovin Praszkovja ezen kitörései elől a munkába menekült. Az elkövetkezendő 14 év alatt még sok gyermekük született, de csak kettő érte meg a serdülőkort: 1880-ban Liza lányuk 16 éves, fiuk, Vaszilij Ivanovics pedig gimnazista volt.
3
Ugyanezen év aztán tartogatott még szomorúságot. Golovint nem léptették elő, ezért összeveszett munkaadóival. Fizetéséből sem voltak képesek megélni többé, így ideiglenesen Praszkovja öccséhez, vidékre költöztek. Itt informálták Golovint, hogy az egyik moszkvai minisztériumnál megüresedik egy bírói állás, melyet barátai közbenjárására végül ő kapott meg. Moszkvába utazott, ahol új házat vásárolt, melyet maga újíttatott fel és rendeztetett be, de a munkákban ő is közreműködött. Egyszer egy szerencsétlen mozdulat után leesett a hágcsóról, de megkapaszkodott, így csak az oldalát ütötte kissé meg. Mikor családtagjai is utánajöttek, csak ámultak új otthonuk láttán. Boldogan éltek Moszkvában, még összejöveteleket, estélyeket is rendeztek. Lányuknak időközben előkelő kérője akadt Dmitrij Ivanovics Petriscsev vizsgálóbíró fia személyében.
4
Az újabb idillt Golovin erősödő fájdalmai és állandó rosszulléte törte meg. Rossz volt a szája íze, s hasogatta az oldala. Felesége is egyre nehezebben bírt vele, lassanként már a halálát kívánta, de tudta, ezzel fizetése is megszűnne. Végül azt tanácsolta, keressen fel egy orvost. Golovin így is tett. A fontoskodó doktor viszont inkább azon polemizált, vajon vakbele vagy vándorveséje van-e Golovinnak, s nem azon, súlyos-e a betegsége. Ezt követően elment egy másik orvoshoz, az viszont egészen más betegséget diagnosztizált nála.
5
Két hónap elteltével felkereste őket Praszkovja öccse, aki megdöbbenve látta, milyen rossz bőrben van a sógora, s halkan megjegyezte, hogy ez az ember már halott. Golovin kivizsgáltatta magát egy harmadik orvossal is, aki szerint a vakbelével van valami rendellenesség. Hazament, s már-már úgy érezte jobban van, de mikor újból belényilallt a fájdalom, halálfélelem tört rá.
6
Golovin nem tudott szabadulni a fájdalomtól. Már munkahelyi teljesítményén is meglátszott betegsége, egy tárgyalást nem volt képes hiba nélkül levezetni. Ennek ellenére nem akart beletörődni, hogy ő halandó, s előbb-utóbb meg kell halnia.
7
Betegsége harmadik hónapjában már nyilvánvalóvá vált számára, az egyetlen kérdés csupán az, mikor hal meg. Fájdalomcsillapítás céljából ópiumot és morfiuminjekciókat kapott. Számára leggyötrelmesebb művelet a székelés volt, melyet egyedül képtelen volt végrehajtani, ezért általában az inas, Geraszim segített neki. Időközben megtetszett neki a fiú életkedve, tartózkodó vidámsága és segítőkészsége, ő lett az egyetlen számára, akivel szívesen időzött, még családtagjai jelenléte ellen is tiltakozott. Nem bírta elviselni, hogy szerettei folyton hazudnak neki, és a gyógyulással áltatják.
8
Reggel Pjotr, az inas mosdatta és öltöztette Golovint. Majd a doktor érkezett, aki megvizsgálta a beteget, s közölte, nem kezeskedhet semmiről. Estefelé Praszkovja, a gyerekek és Liza kérője, Petriscsev kereste fel Golovint. Színházba készültek, Sarah Bernhardt vendégszereplésére. Golovin maga ragaszkodott, hogy menjenek csak el szórakozni.
9
Felesége éjszaka érkezett haza, ő azonban nem kívánta, hogy virrasszanak mellette, még Geraszimot is kiküldte. Álmában egy fekete zsákba gyömöszölték befelé, de ő hiába próbált segíteni, nem fért bele, s felébredt. Keserűen próbált magának számot adni eddigi földi létéről, s most először derengett fel előtte: talán nem is úgy élt, ahogy kellett volna.
10
Két hét telt el. Egyre inkább a kétségbeeseés uralkodott el rajta a remény rovására, s egyre tisztábban látta, hogy élete előrehaladtával egyre kevesebb valódi, igaz örömben volt része, gyakorlatilag mint egy lejtőn, haladt mostani állapota felé.
11
Újabb két hét telt el. Időközben Petriscsev hivatalosan is megkérte Liza kezét. Erről azonban Golovin még nem tudott, ő saját lelki harcát vívta. Egyre tudatosabban élt benne az a gondolat, hogy elfecsérelte életét, léte nem az volt, aminek kellett volna lennie. Praszkovja papot hivatott, aki meggyóntatta és megáldoztatta férjét.
12
Ezután Golovinon újból eluralkodott a rémület, mindenkit kiküldött a szobából, s három napon keresztül megállás nélkül ordítozott. Majd megnyugodott abban a tudatban, hogy bár élete nem az volt, ami kellett, még helyre lehet azt hozni. Családtagjai körülállták, ő bocsánatot kért, s örökre elbúcsúzott tőlük. Lelke ebben a hitben nyugodott meg. Teste még két órán keresztül vívta haláltusáját, majd lelkét követve az is megszűnt élni.
Tolsztoj: Ivan Iljics halála (1886)
„Ivan Iljics élete egyszerű, mindennapi és iszonyú volt.” Mint szentpétervári törvényszéki bíró, egy családos ember gondtalan életét éli, míg egy napon egy függöny felakasztása közben elesik és rejtélyes hasi fájdalma támad. Az eleinte jelentéktelen fájdalom lassan kínzóbbá válik. A hosszas orvosi kezelés nem használ, a tünetek egyre súlyosabbak lesznek, míg végül Ivan Iljics szembe kell hogy nézzen a megfoghatatlan, ismeretlen, biztosan közeledő halállal.
Ivan Iljics meg van róla győződve, hogy nem érdemli meg lassú kínjait, hiszen helyesen élt, tehát a halálnak, ha jönnie is kell, gyorsnak és fájdalommentesnek kellene lennie. Állapota beárnyékolja felesége gondtalanságát, aki nem vesz tudomást annak súlyosságáról, továbbra is estélyekre és operába jár, s úgy kezeli Ivan Iljicset, mintha csak lábadozna – ahelyett, hogy elfogadná hogy férje haldoklik. Emiatt Ivan Iljics meggyűlöli saját családját, Geraszim nevű szolgájánál keres lelki nyugalmat, aki fáradhatatlanul szolgálja őt és mindvégig mellette van. Geraszimot nem rémíti a halál gondolata, képes együtt érezni és nem menekül egy haldokló társaságától. Ivan Iljics tisztelni kezdi őt és elbizonytalanodik, ő maga rendes ember volt-e egész életében.
Utolsó napjai megvilágítják számára e kérdést és megmutatják a különbséget hiú, felszínes, félelmekkel teli, és egy valóban helyesen élt élet között, mely mentes az előbb leírt tulajdonságoktól és képessé teszi az embert a szánalomra és együttérzésre is a szenvedők iránt. Életének utolsó, kiteljesedett pillanatában többé már nem gyűlöli családját, hanem sajnálja őket mint szenvedőket, akik képtelenek másként élni, mint képmutatásban. „Milyen boldogság!” – szól utoljára, és meghal.
