Látszólag dialógus forma. A költő (Zrínyi) és a Vándor beszélget egymással.
A páratlan versszakokban a Vándor kérdései hangzanak el, a párosban a költő feleletei.
Igazából a költő belső vívódását vetíti ki a párbeszédben.
Zrínyi dala
1-3-5vsz: A vándor a dicső hazát, a példás történelmi helytállást és a dicső magyar népet kéri számon a jelenen. Mind a három versszak kérdéssel indul. Árpád, Szondi, a nép jelenik meg, a dicső múlt. A múlt dicső tettei révén bízhatott a magyar a szép jövőben, olyan események történtek, amelyek a jövőt is szebbnek láttatták. A hont akkor győztes, hazaszerető, önfeláldozó, a hazáért munkálkodni nem rest emberek alkották, akik megbecsülték a dolgos ősöket is.
2-4-6vsz: A győztes szent föld helyére pusztaság lépett, a hazaszeretet elhamvadt. A jégkebel metafora és a fásult szív jelzős szókapcsolat érzékletesen mutatja a jelen közönyét. A 4.vsz. a vár helyett a jelenben omladék van a hős Szondi hírét is eltemették. A fent és a lent (saslak-völgy) nem csak térbeli elhelyezkedést jelent, hanem hatásosan jellemzi és magasságot is.
"Völgyben űl a gyáva kor" hatásosan jellemzi az embert a korszakból.
"Kor" metonímia, az ott lévő, akkor élő embereket jellemzi.
(6vsz) Megszólítással indul a versszak, a jelenkor magyarságát jellemzi, "gyönge fő, romlott, szívtelen" negatív jelzőkkel illeti. A múltban munkálkodó dicső népek nyoma vész.
Zrínyi második dala
Háttere
Kilátástalan, pesszimista hangulat jellemezte az ország közvéleményét 1838-ban. A Habsburg udvar ellentámadásba lendül a híres hazafiak börtönben vannak.
Szerkezete: 1-3 vsz a költő könyörgése, a 2 és a 4 vsz a sors válasza.
1vsz: Megszólítással indul. A legutolsó pillanatban fordul a sorshoz, hogy segítsen rajta, Érzékletesen mutatja be szenvedő hazáját (vérkönny-metafora, mélyseb, marja, rágja kebelét), mindenhonnan veszély les (fönt, lenn, belülről, kánya, kígyó, féreg). Kérését megindokolja, a hazát magára hagyták és végveszély fenyegeti. A versszak végén megismétli a kérést, segélykiáltásként szól a sorshoz.
2vsz: Komor és visszafogott, visszautasító, számon kérő a sors. A hont anya képében ábrázolja, aki gyermekeit táplálja, de azok "rátámadnak" a honra (az anyára). Nem védik, nem harcolnak érte, a jelen magyarok gyávák miattuk sírba dől az ország. A kérdések a sors zaklatottságát mutatják.
3vsz: A "de" kötőszó a verssor elején a költő kitartását mutatja, újra megszólítja a sorsot. A költő azt kéri maradjon meg a haza és a gyáva embereket tapossa el, majd jön az új nemzedék és a remény, hogy azok talán kiállnak a hazáért és a nemzetért.
4vsz: A sors tőmondattal közli könyörtelen ítéletét. A haza szülöttei bűnt követtek el, a büntetést megérdemlik, bűnhődniük kell ás miattuk a haza is halálra van ítélve. A nemzethalál gondolatával zárul a költemény, új haza, új nép lesz majd a régi helyén. A sorsot nem lehetett meggyőzni , könyörtelenül ítélkezik a haza felett.
