2011. június 9., csütörtök

Balzac: Goriot apó

Szereplők:


Vauquer-né, de Conflans, penziótulajdonos
Sylvie, Vauquer-né szakácsnője
Couture-né, köztársasági hadbiztos özvegye
Victorine Taillefer, Taillefer lánya
Poiret, volt hivatalnok
Jacques Collin (Vasfejű, Vautrin), szökött fegyenc
Michonneau, vénlány
Jean-Joachim Goriot, volt metélttészta-, makaróni- és keményítőgyáros
Eugčne de Rastignac, joghallgató
Christophe, Vauquer-né kifutóinasa
l'Ambermesnil grófné
Vaumerland bárónő
Marcillacné, Rastignac nagynénje
Beauséant vikomtné, Claire de Bourgogne, Rastignac unokanővére
Anastasie de Restaud grófné, Goriot lánya
Ronquerolles márki
Maulincourt
Maxime de Trailles gróf, Anastasie szeretője
Marsay gróf, Delphine volt szeretője
Ajuda-Pinto márki, Beauséant-né szeretője
Vandenesse
Lady Brandon
Antoinette Langeais hercegasszony
Kergarouët grófné
Sérisy úrnő
Carigliano hercegasszony
Ferraud grófné
Lantyné úrnő
d'Aiglemont márkiné
Firmianiné
Listomčre márkiné
d'Espard márkiné
Maufrigneuse hercegasszony
Montriveau márki, tábornok
Gobseck, uzsorás
Michel Taillefer, bankár
Horace Bianchon, orvostanhallgató
Maurice, Restaud-ék komornyikja
Restaud gróf
Berthe Rochefide, Ajuda-Pinto felesége
Rochefide, Berthe apja
Jacques, Beauséant-ék komornyikja
Nucingen báró, bankár
Delphine de Nucingen báróné, Goriot lánya
Muret, tésztagyáros
Laure de Rastignac, Eugčne húga
Agathe de Rastignac, Eugčne húga
Grimbert, királyi postamester
Henrik de Rastignac, Eugčne öccse
Gabriel de Rastignac, Eugčne öccse
Carigliano herceg, marsall
Thérčse, Delphine komornája
Constance, Anastasie komornája
Beauséant vikomt
Berry hercegné
Galathionne hercegné
Joséphine Fodor, zenész
Félix Pellegrini, zenész
Derville, ügyvéd
Gondureau, rendőrkapitány
Franchessini gróf
Marty, színész
Frédéric Taillefer, Taillefer fia
Grimprel, orvos
Lachapelle, jegyzőkönyvvezető
Flicoteaux, vendéglős
Buneaud-né, penziótulajdonos
Ernest de Restaud, Anastasie fia
Victorine, Anastasie szobalánya
Charles, festő



Történet:

Az idős, özvegy Vauquer-né immár negyven éve tart fenn polgári penziót Párizsban, a Neuve-Sainte-Genevičve utcában. Az épület nem túl szép és nem túl kényelmes, de éppen megfelel lakóinak, akik Párizs szegényebb rétegeiből kerülnek ki. A történet kezdetén, 1819-ben a penzióban majdnem teltház volt. A személyzetet maga Vauquer-né és két cselédje, Sylvie, a szakácsnő és Christophe, a kifutóinas jelentette. A lakókat a következő hét ember tette ki: Az első emeleten élt egy volt köztársasági hadbiztos özvegye, Couture-né egy fiatal lánnyal, Victorine-nal, akit apja kitagadott örökségéből, s így az idős asszony nevelte szerény nyugdíjából. A második emeleten lakott egy Poiret nevű nyugalmazott tisztviselő és egy magát Vautrinnek nevező úr, aki elmondása szerint korábban nagykereskedő volt. A legfelső, harmadik emeleten élt egy vénlány, Michonneau, egy volt tésztagyáros, akit mindenki Goriot apónak szólított és egy alkalmi bérlő, egy Rastignac nevű diák, aki jogot hallgatni érkezett a fővárosba. Az előzőekben felsorolt emberek békében éltek egymás mellett, csupán egyvalaki volt közöttük, akinek rovására állandóan élcelődtek, ő volt Goriot apó. Persze ezen ténynek is megvolt a maga oka. Megtudták, hogy Goriot apó még korántsem olyan szegény, hogy egy ilyen eldugott kis penzióban kelljen tengetnie hátralévő napjait, ugyanis évi tízezer frankos életjáradékkal rendelkezik. Ami viszont felettébb különös volt, hogy gyakran fiatal, jól öltözött hölgyek jártak nála. Goriot hiába bizonygatta, hogy az említettek a lányai, magukban mindannyian elkönyvelték, hogy az idős Goriot a kéj és az élvezetek hajhásza, s a fiatalasszonyok mind az ő kitartottjai. Rastignac útját vidéken élő rokonai igyekeztek minél inkább egyengetni a párizsi társasági élet labirintusában. Nagynénje, Marcillacné levelet írt ismerősének, Beauséant vikomtnénak, aki meg is hívta egyik báljára az ifjút. Rastignac nagyon jól szórakozott, ráadásul az előkelőségek között megismert egy gyönyörű nőt, Anastasie de Restaud grófnét, akivel sikerült is összebarátkoznia. Mikor hazaért, a diák furcsa dolgokat tapasztalt. A szomszédból hangokat hallott, így a kulcslyukon belesett Goriot szobájába, ahol azt láthatta, hogy az öreg kedvenc ezüst teáskészletét lapítja össze. Másnap Vautrin tudatta vele, hogy Goriot egyenesen Gobseck uzsoráshoz ment, s pénzre váltott egy rúd ezüstöt, s ebből egyenlített ki egy váltót, melyet később Christophe-fal küldött el Restaud grófnéhez. Ezt hallva Rastignac elhatározta, hogy felkeresi lakásán a grófnét. Így is tett. A szalonban találkozott Maxime de Trailles gróffal, Restaud-né szeretőjével, aki szintén az asszonyt várta. A budoárból a grófné és Goriot apó hangja hallatszott, majd elbúcsúztak, s az idős férfi egy hátsó ajtón távozott. Restaud-né belépett a terembe, s üdvözölte vendégeit. Nem sokkal később megérkezett a gróf is. Felesége bemutatta a fiatal diáknak, s azok beszélgetni kezdtek. Mindez rendkívül barátságosan zajlott, egészen addig, amíg a diák meg nem említette Goriot apó nevét. A hirtelen támadt kínos helyzet hatására Rastignac igyekezett gyorsan szabadulni Restaud-ék társaságából. Következő útja pártfogójához, Beauséant-néhoz vezetett. A vikomtnét sem találta egyedül. Neki is volt szeretője, méghozzá egy portugál főnemes, Ajuda-Pinto márki személyében. A márki most azért érkezett, hogy bejelentse, házasodni készül, feleségül veszi Berthe Rochefide-et. Végül azonban mégis úgy távozott, hogy nem mondott el semmit. Időközben megérkezett Langeais hercegasszony is. A két nő együtt világosította fel a diákot. Elárulták neki, hogy Restaud-né Goriot idősebbik lánya, de azzal, hogy nevét nyíltan megemlítette férje előtt, elzárta magát tőlük, mert a gróf megveti apósát. Azt ajánlották neki, keresse fel Delphine de Nucingen bárónét, Goriot fiatalabbik lányát. Rastignac megköszönte a segítséget, és távozott. Tele volt tervekkel, de további elképzeléseit egyelőre egy megletősen prózai ok törte ketté: elfogyott, pontosabban nem volt elég az a kevés pénze, amit havonta kapott hazulról. Ezért levelet írt anyjának és húgainak, hogy küldjék el megtakarított vagyonkájukat, melyből most megcsinálhatja szerencséjét. Míg az adományra várt, egy kicsit körbetájékozódott Goriot apó múltját illetően: Jean-Joachim Goriot kezdetben egyszerű tésztagyári munkás volt, majd a forradalom idején, 1789-ben felvásárolta gazdája csődbe ment üzletét. Később elfogadta körzete elnökségét, s az éhínség során sikerült meggazdagodnia. Feleségül vette egy brie-i gazdag bérlő lányát, akitől két lánya, Anastasie és Delphine született. Hét év múlva azonban súlyos csapás érte, elvesztette feleségét. A tragédia után mérhetetlen szeretete lányai irányába fordult. Miközben ő szerény körülmények közt élt, gyermekeit igyekezett taníttatni és gazdagon ruházni. Mikor lányai eladósorba kerültek, mindegyikükre akkori vagyonának fele esett hozományul. Őmaga még öt évig dolgozott, majd barátai unszolására az utolsó évek csekély jövedelmével nyugdíjba vonult, s beköltözött Vauquer-né penziójába. Rastignac nemsokára levelet kapott hazulról, majd ezt követően két kis bőrzacskót, benne ezerötszázötven frankkal. Mikor Vautrin meglátta, félrevonta, mondván, beszélni akar vele. A férfinek volt egy terve, mely a következőképpen szólt: Rastignac csábítsa el Victorine-t, majd vegye feleségül. Ezalatt Frédéricet, Victorine egyetlen testvérét egy barátja elteszi láb alól. Így a lány marad apja egyetlen potenciális örököse, s hirtelen több millió frank üti Rastignac markát. Ebből Vautrin csupán néhány százezret kér, mellyel elköltözhet az Egyesült Államokba, néger rabszolgákat vehet, s ott berendezhet magának egy kis ültetvényt. Rastignac első hallásra felháborodott a tisztességtelen ajánlaton, s elutasította azt, de Vautrin további gondolkodási időt adott neki. Rastignac közben összebarátkozott Goriot apóval, aki úgy kapott minden apró a lányairól szóló hírfoszlány után, mint egy szerelmes. A diák aznap Beauséant-éknál vacsorázott. Mivel a vikomt és Ajuda sem ért rá, Beauséant-né tőle kérdezte meg, elkísérné-e az operába. Ő beleegyezett. Nucingen báróné is ott volt, s mikor Rastignac meglátta, rögtön szerelmes lett belé. Az időközben megérkező Ajuda márki erre elvezette hozzá, s bemutatta neki. Hosszasan beszélgettek, majd a diák megígérte, hogy keresni fogja a bárónét. Mikor hazaérkezett, részletesen beszámolt az édesapának az előadáson tapasztalt élményeiről. Goriot hálásan tekintett rá, s mikor a diák elárulta, hogy szerelmes a bárónéba, támogatta törekvését, mert becsületes, jó embernek találta. Másnap aztán mielőtt bármit tehetett volna levél várta Delphine-től, melyben arra kérte, vigye el aznap is az operába. Rastignac örömmel ment Nucingenék házához, de a báróné nem az operába, hanem a kaszinóhoz hajtatott vele, s kezébe nyomott egy százfrankost, hogy tegye fel a ruletten. Rastignac a történtekből semmit sem értve bement, játszott - és nyert. Mikor a szerzett hétezer-kétszáz frankkal visszaszállt a báróné kocsijába, az megölelte, és sírva fakadt. Elmondta, hogy férje fokozatosan rátette kezét apjától kapott hozományára, ő már csak látszólag gazdag, valójában csak legfontosabb szükségleteit fizeti a báró. Eddig, ha pénzre volt szüksége, mindig apjához tért vissza, de már neki is alig maradt valamije, s nem akarta újból elszomorítani. Otthon Rastignac elmesélte Goriot-nak, mi történt vele aznap este, mire az öregember annyira meghatódott, hogy már-már fiává fogadta a diákot. Az elkövetkező napok kettőssége kezdte megingatni Rastignacot. Napközben gondtalan, társasági életet élt, de mikor éjszaka hazatért a kis, városi penzióba rá kellett döbbennie, hogy gyakorlatilag nélkülözések közepette tengődik. Poiret és Michonneau már sülve-főve együtt jártak. Egyszer Rastignac barátja, Bianchon látta őket egy parkban, amint éppen a párizsi rendőrkapitánnyal beszéltek, de nem igazán foglalkozott az esettel. Pedig érdekes dolgok hangzottak el. Gondureau elmondása szerint az az ember, aki a penzióban lakik, és Vautrinnek adja ki magát, tulajdonképpen Jacques Collin, ismertebb nevén a Vasfejű, egy szökött fegyenc, aki abból él és gazdagodott meg, hogy a rabok börtönbe vonulásuk előtt neki adják pénzüket, amit ő megőriz, sőt, kamatoztat, s mikor társai szabadulnak, azt visszaszolgáltatja nekik. A rendőrfőnök azzal bízta meg Michonneaut, hogy keverjen kábítószert Vautrin italába, s mikor elaludt, vetkőztesse le, s győződjön meg róla, hogy a vállán meg van-e bélyegezve. Ha igen, valóban ő az. Közben Vautrin terve is szépen alakult. Egyértelmű volt, hogy Victorine beleszeretett Rastignacba. Egy délelőtt folyamán aztán Vautrin közölte a diákkal, hogy immár elkerülhetetlen a párbaj, Frédéric Taillefer és barátja, Franchessini gróf másnap vívni fognak életre-halálra. Rastignac legszívesebben rohant volna, figyelmeztetni akarta Taillefer-t, hogy a vesztébe rohan, de Goriot apó megállította, s elmesélte, hogy vett neki egy kis legénylakást az Artois utcában, ahol nyugodtan találkozgathat majd Delphine-nel. Rastignac boldog volt, de már újból indulni készült, amikor jelentették, hogy kész az ebéd. Vautrin tisztában volt vele, nem szabad hagynia, hogy Rastignac aznap este elhagyja a penziót, ezért bort hozatott, amibe ráadásul még altatót is kevert, s leitatta a diákot és Goriot-t. Rastignacék másnap délben ébredtek fel. de addigra már az a hír várta őket, hogy az ifjabb Taillefer halálos sebet kapott. Azonban Vautrin nem élvezhette ki a siker ízét, hatni kezdett a Michonneau által az italába kevert folyadék. Tehetetlenül lerogyott, s így feküdt délutánig. Mikor magához tért, már jöttek is érte a csendőrök. Gondureau eredeti ötlete az volt, hogy ott helyben félholtra veri a gonosztevőt, de az meghiúsította szándékát, szándékosan nem tanúsított ellenállást, így kénytelen volt elvezettetni. Mikor a csendőrök távoztak, a ház lakói egy emberként kezdték követelni a besúgó Michonneau távozását, aki végül kénytelen volt elhagyni a penziót. Egyedül Poiret osztozott sorsában, ő rögtön csatlakozott hozzá. Ezt követően küldönc lépett be, s közölte Vauquer-nével, hogy Victorine és Couture-né is elköltöznek, miután a lány testvére meghalt, s apja kénytelen volt visszafogadni egyetlen megmaradt gyermekét. Szegény Vauquer-nét egymás után érték a megpróbáltatások. Utolsó csapásként megjelent Goriot, s kijelentette, hogy Rastignackal ők is nemsokára elhagyják a penziót. Néhány perc alatt jóformán kiürült az épület. Goriot elkocsikázott Rastignackal új, még nem egészen kész lakására, ahol Delphine-nel hármasban fogyasztották el a vacsorát. Másnap Rastignac levelet kapott Beauséant-nétól, melyben a vikomtné őt és Nucingennét meghívja az általa rendezendő utolsó bálra. Tudniillik Beauséant-né utazni készült vidékre, hiszen immár biztossá vált, hogy Ajuda márki a Rochefide-kisasszonyt választotta, s össze fognak házasodni. A költözködés napján Goriot a penzióban készülődött. Nem tudott róla, hogy időközben megjött Rastignac is, aki saját szobájába vonult. A diák nemsokára arra lett figyelmes, hogy vendég érkezett Goriot-hoz. Delphine volt az, s Rastignac úgy határozott, kihallgatja beszélgetésüket. A báróné elmondta apjának, hogy férje teljesen kiforgatta vagyonából, azt különböző üzletekbe fektette be. Még peres úton sem tudják kimenekíteni a pénzt, mert ha erre kerül a sor, Nucingen kereket old. Ekkor lépett be a szobába Anastasie, aki még húgánál is jobban el volt keseredve. Elmondása szerint Maxime hamis váltókkal fizetett, óriási tartozást halmozott fel, ő pedig eladta a családi gyémántokat, hogy keisegítse szeretőjét. Mikor férje megtudta, mit cselekedett, arra kényszerítette, hogy adja át neki a vagyona feletti rendelkezési jogot, különben megöli Maxime-ot, és ezzel megszégyeníti őt. Ráadásul a gyémántokból kapott pénz nem is volt elég, még további tizenkétezer frankra lenne szüksége. Szegény Goriot-nak viszont már nem volt ennyi pénze. Ekkor Rastignac belépett a szobába, s felajánlotta, kisegíti Anastasie-t. A grófné azonban nem köszönte meg a váratlan segítséget, sőt, csúnyán összeveszett húgával, amiért az nem mondta el, hogy idegenek is hallják a beszélgetést. Ez már sok volt Goriot apónak, aléltan rogyott az ágyra. Goriot állapota egyre rosszabodott, félrebeszélt, testét láz gyötörte. Rastignac ápolgatta Sylvie és Christophe segítségével. A diák elhívta barátját, Bianchont is, aki megvizsgálta az öreget, s borogatást és gyógyteát írt fel neki. Közeledett az este és Beauséant-né bálja, ezért Rastignac elment Nucingennéért, s odakocsikáztak a vikomtné palotájához. Beauséant-né minden érzelemkimutatás nélkül tűrte a számára elviselhetetlent, Ajuda márki elvesztését. Megkérte a diákot, hogy hozza vissza a márkitól neki írt írt leveleit, amelyet aztán elégetett. Végül hajnalban elbúcsúzott az utolsó vendégektől, kocsira szállt, és elhajtatott. Bianchon a penzióban azzal fogadta barátját, hogy Goriot menthetetlen. Délelőtt a diák elküldte Christophe-ot, hogy hívja ide a beteg lányait, de azok nem tudtak jönni (az egyik a férjével beszélt, a másik aludt). Mikor már Goriot állapota válságossá vált, Rastignac maga ment el a lányokért. Restaud-nét olyan állapotban találta, hogy nem is kérlelte tovább, Nucingenné azonban megígérte, hogy kialakuló betegsége ellenére elmegy. Miután Rastignac visszaért a penzióba, nemsokára elhallgatott Goriot. Elméje végleg elborult, nem érzett már semmit, de még nem halt meg, a szíve vert. Thérčse érkezett, Nucingenné komornája, s tudatta a jelenlévőkkel, hogy a báróné nem tud jönni, elájult, orvost kellett hívni hozzá. Alig távozott, beállított Restaud-né. Elszökött hazulról, hogy láthassa apját. Néhány perccel később Goriot szíve is megállt, s örökre eltávozott az élők sorából. Mivel egy feleségére és lányaira emlékeztető medalionján kívül semmije sem maradt, s Restaud-ék és Nucingenék nem voltak hajlandók pénzt áldozni a gyászszertartásra, végül a temetést Rastignac és Bianchon intézte. A medikus az egyetemről szerzett koporsót, a joghallgató pedig öt évre bérelt sírhelyet a Pčre-Lachaise-temetőben. A papi búcsúbeszéden egyedül Rastignac és Christophe jelent meg, a Restaud- és Nucingen-család nem képviseltette magát. Miután a koporsót örök nyugalomra helyezték, a sírkőre a következő feliratot vésték: "Itt nyugszik Goriot, Restaud grófné és Nucingen báróné apja, eltemetve két diák költségén.".