A csinovnyik halála
Egy kiváló szép estén a nem kevésbé kiváló Ivan Dmitrics Cservjakov, hagyatéki végrehajtó, a földszinti zsöllye második sorában ült, és látcsövén keresztül gyönyörködött a Corneville-i harangok-ban. Gyönyörködött, és a földi boldogság csúcspontján érezte magát. De hirtelen... Elbeszélésekben gyakorta találkozunk ezzel a "hirtelen"-nel. Igazuk is van az íróknak: az élet olyannyira bővelkedik váratlan meglepetésekben! Nos: Cservjakov arca hirtelen elfintorodott, szeme kidülledt, lélegzete elállt... leeresztette szeme elől a látcsövet, előrehajolt és... hapci!!! Amint tetszett látni - tüsszentett. Tüsszenteni sehol senkinek sem tilos. Tüsszent a paraszt, tüsszent a rendőrkapitány, sőt, némelykor még a titkos tanácsos is. Mindenki tüsszent. Cservjakov nem is jött zavarba, megtörülközött zsebkendőjével, és mint udvarias ember, körülnézett: nem zavart-e meg valakit a tüsszentésével? Ekkor azonban menthetetlenül zavarba jött. Észrevette, hogy a zsöllye első sorában, az előtte ülő öregúr kesztyűjével törölgeti tarkóját s kopasz fejét, és valamit mormol hozzá. Az öregúrban Brizzsalov államtanácsost, a közlekedési minisztérium tábornoki rangban levő főtisztviselőjét ismerte fel.
"Ráprüszköltem! - gondolta röstelkedve Cservjakov. - Nem a főnököm, más hivatalban szolgál, de mégiscsak kínos. Bocsánatot kell kérnem."
Cservjakov köhécselt, felsőtestével előredőlt, és a tábornok fülébe súgta:
- Bocsásson meg, mélts... uram, leprüszköltem... nem szándékosan tettem...
- De kérem, semmi az egész...
- Bocsásson meg, az istenre kérem. Igazán nem... igazán nem akarattal!...
- Jaj, hagyjon békén, kérem! Ne zaklasson már!
Cservjakov még jobban zavarba esett, bambán elmosolyodott, és felnézett a színpadra. Nézett, nézett, de előbbi boldogsága nyomtalanul eltűnt. Nyugtalanság gyötörte. A szünetben odalépett Brizzsalovhoz, egy darabig szaladt mellette, majd félénkségét leküzdve, megszólította:
- Az imént leprüszköltem, mélts... uram... Bocsásson meg... Én igazán... Nem azért, hogy...
- Elég volt! Rég elfelejtettem az egészet, és maga még mindig ugyanazt hajtogatja! - szólt rá a tábornok, és türelmetlenül mozgatta alsó állkapcsát.
"Azt mondja, elfelejtette, a szeméből meg csak úgy árad a gyűlölség - gondolta magában Cservjakov, és gyanakodva pillantott a tábornokra. - Szóba se akar állni velem. Meg kellene neki magyaráznom, hogy nem szántszándékkal tettem... hogy ez a természet törvénye, máskülönben még azt gondolja, hogy le akartam köpni. Ha most nem gondolja, majd később eszébe jut!"
Cservjakov hazaérkezvén, előadta feleségének akaratlan udvariatlanságát. Úgy vélte, hogy az asszony igen könnyedén fogja fel a történteket; előbb egy kissé megijedt, de amikor megtudta, hogy Brizzsalov más hivatalbeli, mindjárt megnyugodott.
- Tudod mit, mégiscsak menj el hozzá bocsánatot kérni - ajánlotta azután. - Nehogy azt higgye, hogy nem tudsz illendően viselkedni jó társaságban.
- Éppen erről van szó! Bocsánatot kértem tőle, de valahogyan furcsán fogadta... Egy jó szót se szólt. Meg nem is volt rá idő, hogy megbeszéljük a dolgot.
Másnap Cservjakov felöltötte vadonatúj hivatali egyenruháját, megnyiratkozott, és elment Brizzsalovhoz, bocsánatot kérni. A tábornok fogadószobájában már rengeteg kérelmezőt talált, s közöttük megpillantotta magát a tábornokot is, aki már megkezdte a fogadást. Miután néhány kérelmezőt meghallgatott, Brizzsalov végre Cservjakovra emelte tekintetét.
- Tegnap az Árkádia-színházban, ha méltóztatik rá emlékezni, mélts... uram... - kezdte meg előadását a hagyatéki végrehajtó. - Tüsszentettem és véletlenül... lefröcsköltem... Bocs...
- Hát ezek meg miféle... Ilyen semmiséggel zaklat... Nos, mit kíván? - fordult a tábornok a soron következő kérelmezőhöz.
"Szóba se áll velem! - gondolta Cservjakov elsápadva. - Tehát haragszik... Nem, ezt nem hagyhatom annyiban... Meg kell neki magyaráznom..."
Amikor a tábornok az utolsó várakozóval is végzett, és megindult belső szobái felé, Cservjakov utánavetette magát:
- Mélts... uram! - motyogta. - Ha zaklatni bátorkodom a mélts... urat, úgy az kizárólag a bűnbánat érzületéből fakad! Hiszen nem szántszándékkal tettem, ezt méltóztatik tudni!
A tábornok bosszús arcot vágott, és lemondóan legyintett.
- De hiszen ön csúfolódik velem, tisztelt uram! - recsegte, és azzal eltűnt az ajtó mögött.
"Már hogyan csúfolódnék? - morfondírozott Cservjakov. - Szó sincs itt semmiféle csúfolódásról! Ilyen nagyúr, aztán mégse érti meg! Nos, ha így van, bezzeg nem kérek többé bocsánatot ettől a nagyképű alaktól! Vigye el az ördög! Levelet írok neki, de személyesen nem megyek el hozzá többé. Nem én!"
Ekképpen gondolkozott Cservjakov hazafelé menet. Ámde nem írt levelet a tábornoknak. Gondolkodott, gondolkodott, de sehogyan sem sikerült kieszelnie, hogy mit írjon. Másnap mégiscsak személyesen kellett elmennie hozzá, kimagyarázkodni.
- Tegnap nem azért zaklattam mélts... uram - motyogta, amikor Brizzsalov kérdő tekintetét ráemelte -, hogy csúfolódjam, amint azt tegnap mondani tetszett. Csupán azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek, amiért tüsszentettem és lefröcsköltem mélts... uramat... Eszembe se jutott, hogy csúfolódjam. Hogyan is mernék én csúfolódni egy olyan nagyúrral, amilyen mélts... uram? Ha a magunkfajta ember csúfolódásra vetemednék, akkor izé... hová lenne akkor a tisztelet, a tekintély tisztelete... egyszóval...
- Takarodjék! - hördült fel a táborok, elkékülve, és egész testében remegve.
- Tes-séék? - kérdezte suttogó hangon, a rémülettől ájuldozva Cservjakov.
- Takarodjék!! - ismételte a tábornok, és dobbantott lábával.
Cservjakov bensejében valami megszakadt. Se látott, se hallott, úgy vonszolta magát az ajtóig, majd kiosont az utcára, és roskadozva elindult. Gépiesen hazaért, a vadonatúj egyenruháját le sem vetve, végigfeküdt a díványon és... meghalt!
Szőllősy Klára fordítása
Csehov: A csinovnyik halála (1883)
Ivan Dmitrics Cservjakov hagyatéki végrehajtó, közeli rokona Akakij Akakijevicsnek. Ugyanolyan megnyomorított lelkű kishivatalnok, de sajátosan leszűkített világában ő is elégedett, jól érzi magát.
Hagyatéki végrehajtó egy megnyomorított lelkű kishivatalnok, de sajátosan leszűkített világában megelégedett, jól érzi magát. A kezdő mondat ironikus szóismétlése "Egy kiváló szép estén a nem kevésbé kiváló Ivan Dmitrics Cservjakov..." s a színházi élmény képtelen eltúlzása "Gyönyörködött és a földi boldogság csúcspontján érezte magát." humoros hatást kelt. Cservjakov méltóság nélküli ember, aki számára a rang jelenti a legtöbbet. A bürokratizmus szelleme hatja át cselekedeteit, gondolatait és érzéseit. Neve is beszélő név: "féreg" a jelentése. Csehov nem jellemzi közvetlenül hősét, külsejét sem mutatja be. Lelki állapotát cselekedeteiből, beszédéből ismerjük meg. A tüsszentés miatti gyötrő bűntudata miatt összesen ötször kér bocsánatot a tábornoktól, akinek - a várható bosszútól félve - még a lakására is elmegy. A főhős halálának kiváltója az, hogy ismételt bocsánatkéréseivel - melyet túlzott tekintélytisztelete vált ki - tényleg feldühíti, magára haragítja a tábornokot és az mérgesen kidobja. Csehov a csinovnyik számára nem ad felmentést, nevetséges figuraként ábrázolja, akinek a halála tragikomikus. Cservjakov nem a vétsége miatti lelkifurdalásba, a képtelenségig felnövesztett rettegésbe halt bele, hanem abba, hogy olyan tettet követett el, amelyet egy magas állású személyiség nem helyeselt, kiváltotta egy főtisztviselő ingerült haragját. Ez ugyanis összeférhetetlen a csinovnyik léttel, így megszűnik csinovnyiknak lenni, összeomlik. Létét a függés jellemezte, öntudatától megfosztott, kiszolgáltatott kisember volt.
Csehov A csinovnyik halálában mutatja be hősén keresztül egy kisember szánalmas megalázkodását. Közel 40 évvel később született meg Csehov műve, de főhőse, Ivan Dmitrics Cservjakov hagyatéki végrehajtó ugyanolyan megnyomorított lelkű kishivatalnok, mint közeli rokona, Akakij Akakijevics. Már ez is a hasonlóságra utal, azzal a különbséggel, hogy ő, a sajátosan leszűkített világában megelégedett ember, és jól érzi magát.
Ez is egy groteszk mű, amelyben a bonyodalom akkor kezdődött, amikor egy színházi előadás alkalmával Cservjakov letüsszentette az előtte ülő Brizzsalov államtanácsost. A szolgalelkű, alázatra nevelt kishivatalnok számára azonban ez az ártalmatlan élettani megnyilvánulás szörnyű bűnné terebélyesedik, hiszen a tábornoki rangban lévő államtanácsost tüsszentette le, s ezzel egy magasabb állású személynek, egy főtisztviselőnek okozott akaratlanul is kellemetlenséget. Cservjakov azonnal bocsánatot kért, s a tábornok egy legyintéssel napirendre tér az eset felett. A szerencsétlen csinovnyikot viszont tovább gyötörte a bűntudat. Ismételt bocsánatkéréseivel zaklatta a tábornokot, s mikor hatodszorra is Brizzsalov elé alázatoskodott, a tábornok nagyon megharagudott rá, s dühösen kidobta.
A befejezés tragikomikusan jelképes értelmű. Cservjakov hazament, s vadonatúj egyenruháját le sem véve végigfeküdt a díványon és meghalt. Nem a lelkifurdalásba és nem is a rettegésbe halt bele, hanem abba, hogy ő egy nálánál jóval magasabb beosztású személlyel tett olyat, amit az nem helyeselt, ez viszont teljesen összeférhetetlen a csinovnyik léttel. Cservjakov ezzel egyszerűen megszűnt létezni.
Csehov hőse, az öntudatától megfosztott kisember, csak csinovnyik módon tudott élni is, meghalni is.
Az író az olvasóra bízza az értékelést, de a kíméletlen feltárásban benne van a javító szándék. Jegyzetében ezt így fogalmazta meg: „Az ember akkor válik jobbá, ha megmutatják neki, hogy milyen.” A túlvilági misztikumba való menekülés, a jó győzelmébe vetett hit teljesen hiányzik Csehov írásaiból. Szembe is fordul a „próféta” Tolsztojjal, de hű tanítványa marad a társadalomábrázolásában. Közös témakörük az „ember” és a „rang”. Az embert a rang határozza meg és torzítja el: mint ahogyan ezt Cservjakov élete is bizonyítja.
Keletkezés: 50 évvel később A köpönyegnél
Szerkezet
Expozíció: rövid, megjelöli a helyet és az időt (színház)
Bonyodalom: tüsszentés
Kibontakozás: a bocsánatkérések sorozata
Tetőpont: a tekintélyes személy elzavarja dühösen a bocsánatkérő hivatalnokot
Megoldás: a hivatalnok meghal
Gogol megmenti hősét, Csehov nem. Ez a társadalmi típus Csehov szerint a maga szánalmas , kicsinyes létével halálra van ítélve.
A tekintélyes személy Gogolnál még szerepzavaros, Csehovnál már kialakult , biztosnak érzi magát helyzetében.
A Csehov novella rövidebb, hiszen Gogol előtte mindent bemutatott.
Csehov párbeszédre épít, Gogol elbeszél.
Csehovnál a cím a történet megoldására utal.
Drámátlan dráma, eseménytelen, melyben nem a cselekményen van a hangsúly, hanem a szereplők szürke életének bemutatása pl: Három nővér, Ványa bácsi, Cseresznyéskert, Sirály
