A versek darabjai nem kronológiai vagy epikus rend szerint követik egymást. A szereplíra sajátos megvalósulása történik itt, Kosztolányi egy vidéki kisgyerek helyzetébe képzeli bele magát. A történetek mögött ott sejlenek gyermekkori élmények, de nem minden róla szól.
Érdekes látószög a tiszta, naiv gyermeki szemmel nézni a körülöttünk lévő világot és rácsodálkozni a velünk történt eseményekre, hiszen kérdés, hogy a már felnőtt férfi tudja e úgy látni a világot, mint annak idején gyermekkorában.
A kötet kezdő darabja "Mint aki sínek közé esett...", a halál előtti pillanatot ragadja meg. A halál előtti pillanatban lepereg élete filmje, ebben a helyzetben megragadja a számára értékes dolgokat, boldog perceket, a lényeget, a neki felejthetetlen pillanatokat. Ez az impresszionista felfogás, a fogalmak pl.: lepke, álom, rémes, édes, ezek illanó képek, megfoghatatlan dolgok, mégis az örök szóhoz fűződnek, hiszen ezek adják egy emberi élet lényegét.
Ezzel a verssel teremti meg az újfajta gyermeki látószöget, nézőpontot, hogy aztán a további versekben képeket, hangulatokat, pillanatokat tudjon kiemelni gyermekkorából.
Kosztolányi a gyermekkort olyan teljességnek, gazdagságnak fogja fel, amelyhez képest a felnőtt kor lelki elszegényedést, fokozatos beszűkülést jelent.
"Azon az éjjel" a nagyapa haláláról szól, ismétléssel adja meg a vers ritmikáját. Van epikus vonulata, de ebből is csak részleteket emel ki.
"Mostan színes tintákról álmodom. "
A versben az elbeszélő kijelenti semmit sem indokolva, hogy színes tintákról álmodik és a legszebb a sárga. Ezt követően türelmetlenül sorolja a színek árnyalatait. Türelmetlenségére utal a szavak ismétlése, fokozások és előjön a szinesztézia (bor-színű, tréfás-lila, szomorú-viola) az impresszionizmus kedvelt szóképe. Feltételes módú igék a gyermek vágyakozását fejezik ki. A versben meghatározó szín van, kezdetben a sárga szín ami a vers végére arannyá változik, és a kék. Mindkét színhez családtagjait társítja, húgát és az édesanyját. A műben megjelenő színes világ vágya az utolsó sor miatt kissé fájdalmassá válik, hiszen az elbeszélő szürkének érzi életét, ezért vágyik a színekre.
"A rút varangyot véresen megöltük."
Szinte naturalista, kegyetlen leírás az állatkínzásról, amit csatának fog fel, mindezt egy anyabékán végzik el. A vers végén már nem a gyermek, hanem a felnőtt szólal meg, aki visszanézve törpe gyilkosoknak nevezi egykori önmagukat.
"Már néha gondolok a szerelemre "
A címmel ellentétben nem a szerelemről beszél, hanem inkább a szeretetről, a törődésről, olyan mintha a gondoskodó édesanya jelenne meg a versben, aki elhozza a harmóniát, a nyugalmat az arra vágyó kisgyereknek.
"Lánc, lánc,eszterlánc"
A mű megidézi a gyermekkori játékokat és mondókákat, a felnőttkorban azonban ezek megváltoznak, a tánc pokoltánccá változik, a játékban szereplő lánc a felnőttség, a rabság láncává válik. A gyermekkori idillt a teljesség világát egy elidegenedett felnőtt lét követi, amiből visszavágyik gyermekkorába.
"Menj kisgyerek"
A kötet legutolsó verse, a lírai én megszólítja gyermekkori önmagát és elbúcsúzik életének e szakaszától, hogy aztán majd a felnőtt kor, a vénség következzék.
A kötet darabjainak hangvétele: bús, nosztalgikus, szomorú, ez teremti meg a kötete egységét, gyakori motívuma a halál és a búcsúzás. Több stílusjegy is megjelenik a versekben pl. impresszionizmus, szimbolizmus, naturalizmus, expresszionizmus.
