Aradon született 1886. április 15-én, majd 3 évvel később Debrecenbe költöztek. Apja lakatos és asztalosinas -> később szobrász.
Már gyermekkorában rajzolt, festett, kitűnően tanult.
Pest: egyetem bölcsészeti kar magyar-francia szakon tanult, járt a Négyesi-féle stílusgyakorlatokra is.
Publikát a Nyugatban.
A Hét, a Vasárnapi Újság, a debreceni napilapok közölték verseit.
1909. Debrecen újságíró lett.
1911. Lichtmann Anna (Hajnali szernád Annuskájával) 1917-ben feleségül is veszi.
1913.Nyugat: Hajnali szerenád
1917. Lomha gályán
1921. Az öröm illan
1923. Örök virágok (műfordítások)
Életét végigkísérte a nyomor és a tüdőbetegsége.
1928. november 7-én Budapesten meghalt.
1928.posztumusz kötete: Lélektől lélekig
Elégia egy rekettyebokorhoz
Műfaj: elégia
Egy látványból, helyzetképből indít, a költő egy rekettye bokor alatt kezd el elmélkedni. Virág = sajka metafora, ő óriás- hasonlat.
2. vsz. a boldog virágok /ellentét / vele szemben a nyomorult, komor, óriás az ember, szörny.
3.vsz. szembeállítja a boldog öntudatlan létezést az emberi tudatossággal, amely az embereket teljesíthetetlen vágyak felé hajtja.
4. vsz. Az élettől meggyötört hajóroncs (sérült) megnyugszik a néma szirteken. A látvány átcsap látomásba. Hajó metafora = ő maga.
5. vsz. A hajó metaforát kiterjeszti a többi emberre is,hiszen minden ember közös sorsa a remény nélküli élet és az értelmetlen pusztulás. A bibliai képpel a modern özönvízzel a háborúra utal, amely után teljes pusztulás következik. A végső pusztulás látomását írja le a költő, halál vízió tárul elénk. Béke lesz ugyan, de emberek nélkül, kísértetiessé válik a modern özönvíz utáni ember nélküli csend. A fájó ősanyagnak , a földnek terhére van ez az átkozott emberiség miután megszabadult az emberektől fellélegezhet, tragikus képek.
Körúti hajnal
vak volt a hajnal- metafora
aludtak a boltok- megszemélyesítés
üveges szemmel aludtak- metafora
mint lassú dsinnek- hasonlat
álmos vicék- megszemélyesítés
a végtelen fény milliom karátja- metonímia
bűvölten állt az utca -megszemélyesítés
sovány akác- megszemélyesítés
zöld kontyában- metafora
lila dalra kelt egy nyakkendő- szinesztézia
Esti sugárkoszorú
Feleségéhez írott szerelmi vallomás, házasságuk 6. évében született, a Lélektől lélekig kötet egy darabja, hitvesi költészet. Ritka az ilyen önfeledt boldogság, öröm, harmónia Tóth Árpádnál.
Cím: időpont megjelölés, a feleség haja felett megjelenő "glória" fényt jelöli
Szerkezet
1.vsz. látvánnyal kezd, alkonyodik, szürkület van, a dolgok körvonala elmosódik, a konkrét színek eltűnőben vannak, inkább szürke minden. Egy alkonyati sétának lehetünk a tanúi. A búcsúzó napfény a kedves asszony hajába font sugárkoszorúként jelenik meg (glória). A látvány az utolsó két sorban látomássá válik, a fény illattá és csenddé lesz az alkonyati lélekvándorlásban (szinesztézia), hiszen a színek eltűnnek , elmélyülnek, szinte már kivehetetlenek, mintha a lelkük is megváltozna.
2.vsz. folytatódik az előző látvány hatása az első két sorban, aztán egy elragadott felkiáltással, a költő rendkívül boldognak tűnik. A hatás a költő egész lényét átjárja és a hatás alatt szinte már istenként néz a szeretett nőre. A látvány látomássá változott.
3. vsz. vége a látomásnak, az elvont képek helyett elbeszélői hangnemmel kezd, a költő megbabonázva áll, szinte az időtlenség pillanatában, a felesége érintésére feleszmél és kimondja amit érez, megfogalmazza földöntúli rajongását, szerelmét.
