A középkori uradalmak jellemző vonásai:
– az uradalom részei és az önellátó gazdálkodás,
– a jobbágyi viszony jellemzői
– a jobbágyi szolgáltatások fajtái.
A mezőgazdasági technika fejlődése:
– új mezőgazdasági találmányok és eljárások (nehézeke, szügyhám, háromnyomásos –
gazdálkodás),
– terményfelesleg és népesség-növekedés
Ideje: 476 (Nyugat-római Birodalom bukása) --- 1492 (Amerika felfedezése), vagy 1640-42 (az angol polgári forradalom ideje), vagy a reneszánsz közötti kor.
A mezőgazdasági technika fejlődése (X-XI. század)
- az ókorban az ún. vad-talajváltó vagy legelőváltó földművelési módszer volt használatos. Általában az erdőirtással nyert, s állatok által természetes módon megtrágyázott földet kb. 10-30 évig, kimerülésig használták, ezután új területet vontak művelés alá
- a VIII. sz. körül, a kolostorok környékén alakul ki a kétnyomásos rendszer(szántó+ugar évente cserélve)
- később a háromnyomásos (őszi+tavaszi+ugar évente forgatva), fejlettebb technológia terjedt el. A zab termesztése elősegítette a ló szélesebb körű elterjedését és használatát. Nyugat-Európában a X-XI. századra lett általános ez a gazdálkodás, míg Dél-Európában megmaradt a kétnyomásos földművelés.
Ezek a rendszerek elősegítették a letelepült életformára való áttérést.
Egyre többet és egyre biztonságosabban lehetett termeszteni, ezdemográfiai növekedéshez vezetett.
Új eszközök is megjelentek. A germán csoroszlyás, kormánylemezes nehéz fordítóeke lehetővé tette a kemény, kötött talajok megművelését, mélyen megforgatta a talajt. Mozgatása 6-8 ökröt igényelt, ugyanakkor így már elegendő volt csak hosszában szántani a földet (keresztirányban már nem kellett). Az igaerő-szükséglet miatt terjedt az ökör és ló tenyésztése. A nyakhám helyett már szügyhámot alkalmaztak, amely így nem "fojtogatta" a jószágokat, megnövelte húzóerejüket. Patájukat patkóval látták el. A gabonatermelő-nagyállattenyésztő gazdálkodás jobb táplálkozást eredményezett, az önellátó gazdálkodást felváltotta a terményfelesleg piacon való értékesítése, vagyis kialakult az áru- és pénztermelés.
A megművelt földterület nagysága is nőtt: erdőket, bozótosokat irtottak ki, füves területeket törtek fel, mocsarakat csapoltak le.
A középkori uradalom jellemző vonásai
- az uradalom nagy földterület, sok-sok faluval, erdőkkel, legelőkkel, földekkel, tavakkal stb.
- központjában a földesúr udvarháza állt. Itt a földesúr élt fegyveres kíséretével és szolganépével. A X. sz.-tól általában fából és/vagy kőből épült vár volt az udvarház. Az uradalom önellátó volt (a parasztok termelték meg a szükséges élelmet, kézműves termékeket). Annyit termeltek, amennyi uruk és az uradalomban élők szükségleteit fedezte.
Az uradalom termelési, igazgatási és bíráskodási szervezeti egység volt.
- A földesurak az antik, a barbár, germán előkelők szintéziséből alakultak ki. Igyekeztek immunitást (királyi jogok alóli mentesség) szerezni birtokaikra, mert ez esetben adómentességet élveztek, és saját uraldalmukban királyi jogokat gyakorolhattak: 1. bíráskodhattak 2. bányát nyithattak 3. az árutermelés kifejlődése után piacot tarthattak 4. vámot szedhettek stb.
- az uradalom három részből állt:
1. a jobbágyok által használatra kapott terület: a jobbágytelek belső telekből (házhely+kert) és külső telekből (szántó) állt, a dűlőkben kiosztott parcellákat évente újrasorsolták, így küszöbölve ki a minőségbeli különbségeket. A jobbágyparaszt csak használatra kapta a földet, cserében különféle szolgáltatásokkal tartozott.
2. A földesúr saját kezelésű birtoka a majorság (allódium): ezt robotban műveltette meg a parasztokkal, az itt megtermelt javak teljes egészében a földesurat illették.
3. közös használatú területek: erdők, mezők, kaszálók, folyók, tavak.
A jobbágyparasztok kötelezettségei földesuruknak:
- terményhányadot adtak természetben (kilenced),
- az árutermelés és piacgazdálkodás beindulásával pénzadót,
- földesúr nagyobb életeseményekor ajándékot,
- a majorságok megműveléséhez munkajáradékot (robot),
- speciális adófajtákat: pl. első éjszaka joga (általában pénzben megváltható volt), holt kéz (a paraszt vagyonának legértékesebb darabja a földesurat illette).
A földesurat birtokán előjogok is megillették, ezek az ún. banalitások, földesúri monopóliumok, pl. kocsmatartás joga, mészárszéktartás joga, sör- és pálinkafőzés joga, malomtartás joga.
A földesúr bíráskodhatott is jobbágyai felett (ez volt az úriszék).
A jobbágyok ezeken kívül az államnak (királynak), egyháznak is adóztak (tized).
A középkori társadalomra a hűbériség jellemző. Ebbe a hierarchiába csak a nemesség tartozik, a jobbágyság nem. A hűbéri láncolat kialakulásának összekötő eleme a feudum (adománybirtok, amely örökíthető, cserébe a megadományozott katonáskodással tartozik hűbérurának, aki őt védelmébe veszi).
A legfőbb hűbérúr a király (senior), ő adományoz feudumut a nagyobb nemeseknek, így azok az ő vazallusai (hűbéresei). A tehetősebb vazallusok szintén adományozhattak feudumot, így egyszerre lehettek vazullusok és seniorok is. A rendszer alján a kisnemesek állnak. A termelő réteg nem része a hűbéri láncolatnak.
A feudum (adománybirtok) mellett létezett a beneficium nevű birtoktípus is. Ezt valamely kiemelkedő tettért kaphatta tulajdonosa, ez a birtoktípus nem volt örökíthető.
Hűbérrendszer:
A hűbéri rendszer legfelső csúcsán a király állott, aki a jogok forrása volt. Az ő hűbéresei a nagybirtokosok, akiket megfelelő számú fegyveres kiállítására vagy főhivatalok viselésére köteleztek. A nagybirtokos a király hűbérese (vazallusa) volt, a király pedig hűbéresének ura. Kisebb vagyonú hűbéresekkel a nagybirtokosok is rendelkeztek. A rendszer legalján az ún. kishűbéresek álltak, akiknek birtokuk jövedelméből már csak a személyes hadba vonulás költségeit sikerült fedezniük. A hűbéri társadalom szerves részét alkotta az egyház. A zavaros korszakokban az egyházi birtokokat megkímélték. A korai középkorban az egyházi birtokokon alakult ki a legmodernebb gazdálkodás. A hívekkel foglalkozó plébánosok az esperes felügyelete alá tartoztak, több esperesség egy püspökséget alkotott és több püspökség az érsek ellenőrzése alatt állt. Ezt a szervezetet nevezzük világi papságnak, amelynek élére a római pápa került. Megjelentek a szerzetesek is, akik a társadalomtól elkülönülten kolostorokban éltek, elmélkedtek, ugyanakkor nagy szerepet vállaltak a művelődésben. A jobbágyság legfőbb jellemzője, hogy nem rendelkezett a föld tulajdonjogával, és vagy a földesúr magánbirtokán (allódium) dolgozott, vagy a földesúrtól kapott földön gazdálkodott faluközösségben. Jogilag a földesúré volt a föld, a gyakorlatban a jobbágy birtokába került, de a földhasználat fejében a földesúrnak szolgáltatásokkal. Pénzzel, terményének meghatározott részével és munkaszolgáltatással (robot) tartozott. A jobbágynak érdeke volt a termelés fokozása. Személyileg is függött földesurától, csak az ő beleegyezésével költözhetett el.
http://uradalom.netlap.net/
Magyarország
A magyar nemesség sarkalatos törvénye, földjének és létének őrzője a középkor folyamán végig az „ősiség” rendje volt még akkor is, amikor az idő már eljárt fölötte (egészen 1848-ig). Lényege, hogy ősei földjét nemesember létére senki el nem kótyavetyélhette, és csak egyenes ági utódra – vagy a királyra – hagyhatta. A birtok mindenkori urának a király szavára fegyvereseket kellett állítania, a nagyobb uraknak egész lovas bandériumokat, a maguk zászlaja alatt.
A nemesség, bár földjével nem rendelkezhetett kedve szerint, azért sokféle szabadság jutott neki. A jobbágyságnak viszont csak egy: urat cserélhettek. A jobbágynak joga volt egyik nemesúr birtokáról a másikéra költözni, s ott fizetni évről évre a tizedet, a kilencedet és a királyi adót, plusz a rendkívüli adókat és egyéb járandóságokat. Ez a szabadság azért ért sokat akkoriban, mert sok volt a föld és kevés a jobbágy. Egy úr sem akarta elveszteni dolgozó parasztjait.
16. század
A királyi Magyarország területén ekkortájt 1,5-2 millió ember élt. Ebből városlakó kb. 100 ezer, a többi, akár nemes, akár paraszt, csak a mezőgazdaságra volt utalva. Éppen ezért döntő fontosságú volt a birtokolt föld nagysága. A nagybirtoknak gazdasági, katonai ereje volt, és ezzel politikai súlya. A birtok megoszlására jellemző, hogy tízegynéhány nagybirtokos famíliának dolgozott a magyarországi jobbágyok közel fele. Ezeknek a családoknak sokszor 5-6 uradalma volt, mindhez – átlagban – 20-30 jobbágyfalu és mezőváros tartozott. A várakkal megerősített uradalmak valóságos „vártartományok” voltak. A nagybirtokos, aki az év nagy részét váraiban töltötte gyakran több száz főnyi hadsereget tartott. Birtokain – az úriszékek segítségével – maga bíráskodott, az egyházi tizedet bérelte, az állami adót is inkább maga szedette, hogy ne kelljen megyei adószedőt engedni a birtokára. A nagybirtok „állam az államban”. Hatalma alól nem vonhatta ki magát a köznemesség. A familiáris kapcsolat újra divatba jött.
Familiaritás: a hűbériség lazább magyarországi változata, a kisnemesek főúri szolgálatba álltak, katonáskodással vagy birtokigazgatással foglalkoztak, vagy urukat helyettesítették a királyi tanácsban. A nagybirtokos szolgálatába szegődött nemest szervitornak nevezték. A várban - mely a főúri hatalom szimbóluma - éltek: a szervitorok, a katonák, a nagybirtokos a családjával, és az udvaruk. Háborúban erődítmények, békében a politika és kultúra központjai voltak.
A jobbágyok sokat szenvedtek a meg-megújuló hadak járásától. Az ellenség kifosztotta, a hazai csapatok fölélték a jobbágyság tartalékait. A békeidők nagy terhe a korábbiaknál sokkal nagyobb mennyiségű robot volt. Ezt a földbirtok belső szerkezetében bekövetkezett változtatás okozta. A feudális birtokjog szerint minden földbirtok a földesúr tulajdona volt.
A birtokot kétféleképp hasznosíthatta: vagy telkekre osztotta és a jobbágyoknak adta, vagy saját kezelésbe vette, majorságot kialakítva. Egészen a 16. századig a nemesi birtok szinte kizárólag jobbágytelkekből állt, s a földesúr jövedelme a paraszti adóból került ki. A majorsági rész sehol nem volt számottevő.
A 16. századra azonban jó piaca lett a gabonának, bornak, vágómarhának, ami arra ösztönözte a főurakat, hogy majorságaikat kiterjesszék. A megnövelt majorságot robottal műveltették, amit saját igaerővel és eszközökkel kellett a jobbágynak teljesítenie. A törvények 52 napban (ez is magas volt) határozták meg a robot mennyiségét, a főurak gyakran megnövelték ezt a mértéket. A terhek növekedése a jobbágyság ellenállását váltották ki.
familiáris= Régen, főnévként: előkelő nemes úr szolgálatába, katonai vagy díszkíséretébe elszegődött szegény nemes, köznemes. "A birtoka elúszott, a fia már csak familiárisnak állhatott".
majorság: A földesúr öröklött, saját birtoka, amelyet nem hűbérbe kapott, és nem vásárolt. 2. A földesúr saját kezelésben lévő birtoka, amelyet a jobbágyai műveltek meg.
robot: a jobbágy kötelező ingyen munkája a földesúr vagy a vármegye részére. Ha túl sok a robot, a jobbágy nem tudja saját földjét megművelni. A sok pihenéssel, és lassú munkával lehetett a robotot szabotálni.
A gabonatermelés a hazai uradalmakon
A táblákban az őszi, tavaszi és ugar követte egymást, a vasalt faeke csak néhány ujjnyi mélységben szántotta meg a földet, amely trágyát alig látott. A termés 3-4-szeresnél ritkán termett többet, amit sarlóval arattak, egész télen át csűrben csépeltek, és gazosan, szemetesen tárolták földalatti vermekben.
Röghöz kötés
Az 1514 évi országgyűlés röghöz kötötte a jobbágyságot. A gyakorlatban a vármegyék határozták meg a jobbágyköltözés szabadságát, ami a köznemesség érdekét érvényesítve a költözési jog megvonásához vezetett.
Úriszék
Az úriszék a földesúri bíráskodás legfontosabb intézménye volt. A közigazgatás és igazságszolgáltatás területén a nagybirtok lényeges állami feladatokat vett át. Az úriszék elé tartozott a jobbágy minden peres ügye, amit a falusi bíró előtt nem sikerült elintézni.
Európa keleti részére, így Magyarországra is jellemző, hogy a 15. század végétől újra megerősödött a feudalizmus.
A KÖZÉPKORI MAGYAR VÁROSFEJLŐDÉS
1. az államalapítás kora
- ekkoriban nyugat-európai értelemben vett város még nem volt Magyarországon
- Esztergom és Székesfehérvár királyi székhelyek voltak, ezeken kívül a megyei, az érseki, a püspöki központok voltak egy-egy körzet gazdasági központjai (mezőgazdasággal, iparral és kereskedelemmel foglalkoztak). Adminisztratív, hatalmi, egyházi központok voltak elsődlegesen.
- ezekben vasárnaponként (később szombatonként) vásárt tartottak
2. A hospesek hatása a magyar városfejlődésre
- kezdetben vallonok (olaszok) telepedtek be, főleg Esztergom és Székesfehérvár térségében. A XII. században széles körű kiváltságokat kaptak.
- később német telepesek érkeztek, a német városjogok mintái alapján rendezkedtek be
- a XIII. századtól felerősödött a királyok tudatos várospolitikája, kb. 100 új város jött létre ún. városprivilégiumokat kaptak.
3. A korai városok jellemzői
a) - földesuruk az uralkodó volt
- a város pénzadót fizetett neki (cenzus/taxa), évente egyszer vendégül látta, ill. ajándékokkal tartozott neki
b) - a városok kiváltságai: 1. a város földjének szabad birtoklása 2. önkormányzat: választott polgármester (bírának nevezték), tanács (12 esküdtből állt) 3. bíráskodás joga, saját jogrendszerrel 4. egyházi autonómia (=közvetlenül a püspök vagy az esztergomi érsek alá tartoztak) 5. belső vámok alóli mentesség 6. vásártartás joga 7. árumegállító jog (Buda és Kassa)
c) lakosságuk
- a legnagyobb városokban kb. 15-25 ezren éltek (pl. Pest-Buda)
- a határszéli városokban általában német anyanyelvűek éltek
- a többség mezőgazdaságból élt (kiemelkedett a szőlőművelés, borkereskedelem)
- a XIV. századtól megjelentek a céhek is, számuk, szerepük kisebb, mint Nyugat-Európában
- a távolsági kereskedelem fontosabb volt, mint a kézműipar
4. A XIV. század új várostípusai: mezőváros, szabad királyi város, szabad bányavárosok
a) mezőváros (oppidum)
- a távolsági kereskedelem fellendülésének következményei
- nagyra duzzadt falvak, földesúri hatalom alatt
- általában nem voltak fallal körülvéve, nyílt mezőn terült el (erre utal a mezőváros név)
- piactartás és egyösszegű adófizetés jogával rendelkezett
- idővel szolgáltató mesterségek is elterjedtek (pl. kádár, kovács, szabó, kötélverő stb.)
- később bírót és tisztviselőket is szabadon választhattak
- fallal körülvett pl. Kőszeg, Pécs, Trencsén
- mezővárosok: Komárom, Tata, Óbuda, Miskolc, Beregszász stb.
b) szabad királyi városok
- a királytól függő, neki adózó várások
- a tárnokmester bírósága alá tartozott a nyolc, fallal körülvett kiemelkedő város: Buda, Pozsony, Nagyszombat, Sopron, Kassa, Bártfa, Eperjes, Pest (Mátyás korától)
- Erdélyben kiemelkedett Nagyszeben, Brassó és Beszterce, az erdélyi szászok városai
- jogaik megegyeztek a 3/ b pont alattival
- másodrangú királyi városnak számítottak az ún. személynöki városok: Zágráb, Székesfehérvár, Esztergom, Lőcse, Visegrád, Kolozsvár, Szeged
c) szabad bányavárosok
- pl. Nagybánya, Felsőbánya, Körmösbánya, Selmecbánya, Besztercebánya, stb.
