Főbb művének tartom a Himnuszt, mert ez a költemény szól igazán a haza sorsáról. Bár több műve is a témánál marad: Vanitatum vanitas, a Zrínyi dalok és a Huszt, valamint az Emléklapra című epigramma.
A Himnusznál már a címe is adja, hogy a téma komoly, a magyarság sorsa pedig mindig is az lesz. Az alcím ("A magyar nép zivataros századaiból") mutatja a magyarok mostoha helyzetét. A magyaroknak mindig meg kellett küzdeniük a fennmaradásért, folyton-folyvást élet-halál harcot vívtunk a szabadságért. A Himnuszban először Istenhez fohászkodik, mert szeretné, hogy jobb sorsunk legyen és Isten ne hagyjon el minket. Kölcsey szerint a magyarok már elszenvedték a múltjukat és a jövendőjüket, így már nem kéne az utódnemzedéknek többet szenvednie. Végig (elemzi) veszi a nagy magyar történelmet. A honfoglaláson keresztül, a török (150 éves) hódoltságon át, a Mátyás-kor, s végül elér a bűnös, haragos jelenbe. A nemzet végigjárja metaforikus értelemben egy ember életét, ugyan úgy születik, él fiatalként és megöregszik, majd elmúlik az idővel. Egyfajta büntetésként éli meg a török fenyegetést és a mongolokat, ez talán Isten haragja is lehet. A szomorú tény nem csak ez, hanem hogy az országot belülről (falják fel az éhes farkasok) a saját önön népe tépi szét. Érthető, hogy az emberek a hazában sehol nem érzik biztonságban magukat. Mindenféle pusztulás, s nem csoda, hogy kétségek között hánykolódik az ország. A jelen sem éppen a legjobb, ezt a hangfestő szavakkal nyomatékosítja pl. :"halálhörgés, siralom" . A jelenben még a hazához hűek is keservesen szenvednek, megváltásra várnak, de az csak nem akar jönni. Isten szánalmáért könyörög, mert ez mentheti meg a világot, a hazát, a népet, a magyart.
"Szánd meg Isten a magyart..."
Az ismétléssel a végén nyomatékosítja a magyarok helyzetét, s előre vetíti a jövőt.
A Vanitatum vanita című versét érdekesnek találom, mert még a Himnuszban volt némi remény, ebben elveszti még azt a szikrát is. Teljesen kiábrándult az emberekből, haszontalanak látja az életet és a hozzá tartozó világot, szerinte csak "Mind hiábavaló" . A történelem nagyjait is lefokozza, mert nem látja értelmét annak, hogy visszaemlékezzünk a múltra, mert a jelenkor társadalma még a saját múltjára sem képes visszaemlékezni dicsőségben. Az élet körforgás, ami ez esetben céltalannak tűnik (Kölcsey szemszögéből). A megoldás a belenyugvás, mivel egy költő nem sokat tus tenni egyedül, támogatók nélkül.
A Huszt című epigramma talán azért is fontos, mert két sora szállóigévé vált:
"Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort:
Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!" .
Az utolsó négy sora a haza és az emberek jövendőjét foglalja össze. Megszólítja a költői ént, de akár szólhat a hazában élőknek is. Mert mit ér visszamerengni a múltba, amikor a jelenben kell tevékenykedni, hisz abban élünk. Kölcsey a Huszttal próbál ráébreszteni az alvó Magyarországra.
A Zrínyi versek. Zrínyi alakja is ösztönzi, hisz példaértékű Zrínyi élete, munkája. Az ország helyzete nem éppen a legjobb, mert a hazafiak börtönben vannak.
A Zrínyi dala egyfajta dialógus a költő és a Vándor között. A költő csak kérdez, vádol, s reménytelen ismét. A hősi dicső múlt ismét szembekerül a sivár jelennel. A haza régi fénye már halványan pislákol s kihunyni készül. Számon kéri a magyaroktól (vándortól) ,hogy merre vannak olyankor, amikor szükség lenne rájuk?! Érzékletes képekkel fejezi ki dühét "omladék", "néma hant" .
"Völgybe űl a gyáva kor."
A haza magára van hagyva, végveszély fenyegeti. A Vándorhoz kiált, s reménytelenül hagyja magában ezt az egészet. A nemzet, illetve a nemzetiesség megszűnik létezni többé.
A Zrínyi második dala ismét segélykiáltás, csak ez most a sorshoz. Pesszimista hangulat uralkodik Magyarországon, így nem csoda a költői gondolatok sora sem. A sors számon kérő, de ez nem meglepő mivel tőle is függ az emberek jövője. Hol áldást ad, hol eltapos, átkozza a saját szülötteit. A remény végre megcsillanni látszik, majd eltűnik a századok temetőjében. A magyarokat kihalásra ítéli a sors, s e hazán más nép érzi majd magát otthon. A segélykiáltás viszonzatlanul marad.
A haza sorsa Kölcsey versei alapján igen csúfos, sőt gyalázatos. A múlton rágódni nem érdemes, előre kell nézni, ott a jövő. Kölcsey hatásos képekkel, dinamikával és valós érzésekkel mutatja be versei által a MAGYART, aki nem képes a hazaért tenni, sőt talán még magáért sem. Szomorú helyzet, hogy ez nem csak Kölcsey korában volt jelen, hanem napjaink társadalmára is jellemző. Szerencsére Kölcsey költészete fennmaradt, így a Himnusz is, aminek a keletkezése a magyar kultúra napja lett.
– a köznemesek egy része is csatlakozott
